 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Csehszlovákia - Adamec TV-beszéde (1.rész)
|

Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. december 6. szerda (MTI-tud) - Adamec csehszlovák kormányfő állandó nyomásgyakorlással és azzal vádolta az ellenzéket, hogy tüntetésekkel és sztrájkokkal, követelései fokozásával destabilizálja az ország helyzetét, veszélyezteti az alapvető gazdasági feladatok teljesítését, így az új gazdasági mechanizmus január 1-jei bevezetését. Adamec kijelentette, ha nem alakulnak ki nyugodt körülmények a kormány munkájához, nincs más választása, minthogy lemondjon.
Csütörtök esti televíziós beszédében a miniszterelnök azt fejtegette, hogy a kormány legutóbbi átalakításakor minden igényt figyelembe vett, de nem tudott minden követelést teljesíteni. Hangoztatta, hogy ultimátumokkal nem lehet közös megoldásokat találni és fenyegetésekkel kikényszeríteni a követelések teljesítését. Anélkül, hogy megnevezte volna, kikre gondol, azt állította, hogy ,,az állampolgárok egy csoportja,, állandóan nyomást gyakorol és jogtalanul megpróbálja kisajátítani az államhatalmat. Adamec feltette a kérdést, vajon a kormány állandó változtatásával lehet-e javítani az irányítás minőségét és akik ilyen javaslatokat tesznek, azok stabilizálást akarnak-e vagy felforgatást, demokráciát vagy anarchiát? Beszédében mindvégig kerülte, hogy nevén nevezze az ellenzéket, de bírálta annak lépéseit, azt, hogy újabb és újabb változtatásokat követel. Adamec szerint mindez destabilizálja az országot, elriasztja a szakembereket a kormányba való belépéstől és akadályozza az alapvető gazdasági feladatok teljesítését, az áttérést az új gazdasági mechanizmusra. Adamec ugyanakkor jelezte, hogy az ellenzékkel folytatott megbeszélések után újra át akarja alakítani a kormányt, de egyben arra is utalt, hogy amennyiben az ellenzék további követelésekkel lép elő, be fogja nyújtani lemondását. (folyt.)
1989. december 6., szerda 22:53
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Csehszlovákia - Adamec TV-beszéde (2.rész)
|

Prágai megfigyelők egyelőre nem tudják eldönteni, mennyire beszélt Adamec saját indítékaiból, illetve mennyire képviseli a jelenlegi kormányban túlnyomó többségben levő kommunista pártot. Nyilatkozata és a lemondással való fenyegetőzés mindenesetre nincs összhangban azzal a békülékeny és kompromisszumokra hajló hangnemmel, amely Urbanek és az ellenzék képviselőinek szerda délelőtti találkozóját és a CSKP szóvivőjének nyilatkozatát jellemezte.+++
1989. december 6., szerda 22:55
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|