 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZP Reformszövetség állásfoglalása
"A jelenleg MSZMP néven szerveződő
új párt létezését törvényes bejegyzésük esetén tudomásul vesszük. E
párt politikai arculatát programnyilatkozata, belső demokratikus
működése, vezetőinek hitelessége és főként gyakorlati tevékenysége
alapján fogjuk megítélni. Szervezőik, ideiglenes vezetőik eddigi
politikai megnyilatkozásai és a népszavazás kérdéseiben kialakított
álláspontjuk alapján - egyetértve az MSZP elnökségének
állásfoglalásával - a politikai együttműködést nem tartjuk
elfogadhatónak."
SZER, Világhiradó:
"Az Európához most felzárkózni igyekvő Magyarország és a német
egyesülési tervek iránti gyanakvás légkörében manőverező
Nyugat-Németország közötti mostani csúcstalálkozón nem kisebb a tét,
mint hogy ki miben tudja támogatni a másik felet, s a támogatás itt
nemcsak anyagi, hanem erkölcsi, politikai szövetséget, vagy legalábbis
szolidaritást jelent. Márpedig szolidaritásra ma Kohlnak
éppúgy szüksége van, mint gazdasági segítségre Magyarországnak."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Csehszlovák helyzetkép (1. rész)
|

Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. december 5. kedd (MTI-tud.) - A szovjet pártfőtitkár és a kormányfő, Mihail Gorbacsov és Nyikolaj Rizskov támogatásáról biztosította az új csehszlovák pártvezetést és nagy megértéssel fogadta a csehszlovák helyzetről szóló tájékoztatást - jelentette ki Moszkvából hazaérve a csehszlovák televíziónak adott nyilatkozatában Karel Urbanek, a CSKP KB közelmúltban meválasztott új főtitkára.
Urbanek, aki Ladislav Adamec miniszterelnökkel vett részt a szocialista országok vezetőinek moszkvai tanácskozásán, nyilatkozatában szó szerint idézte az öt VSZ-tagállam állásfoglalását arról, hogy az 1968-as katonai intervenciójuk beavatkozás volt a szuverén Csehszlovákia belügyeibe, s hogy a történelem igazolta, milyen fontos a legnehezebb helyzetekben is kizárólag politikai eszközöket alkalmazni. Urbanek és Adamec olyan időpontban érkezett haza, amikor a hétfői hatalmas Vencel téri tüntetés után egyre fokozódik a feszültség és mélyül a politikai válság. Hétfőn Prágán kívül tömegtüntetések voltak Brno és Pozsony belvárosában, más cseh és szlovák városokban, így Ceske Budejovicében, Ostraván, Liberecben, Kassán, Gottwaldovban, Hradec Kralovéban, Olomoucban, Usti nad Labemben. Ez utóbbiban a diákok éhségsztrájkkal is fenygetőznek. A megmozdulásokon a prágai tüntetéshez hasonlóan a vasárnapi kormányátalakítás ellen, a kommunista párt továbbra is megtartott vezető szerepe ellen tiltakoztak, és a kormány lemondását, a kompromittált politikusok távozását és szabad választásokat követeltek. A Polgári Fórum hétfő esti prágai sajtótájékoztatóján elmondották, hogy a mozgalom kormány- és állampolgári bizottság felállítását követeli annak kivizsgálására, személy szerint kik felelősek az 1968 augusztusi katonai intervencióért. Követelték az emigránsok és az 1968 után meghurcolt személyek rehabilitálását. Az 1968-as reformkommunistákat tömörítő Obroda hétfőn Prágában vitaestet rendezett ,,sztálinizmus Csehszlovákiában tegnap és ma,, címmel, amelyen a résztvevők éles szavakkal ítélték el az elmúlt húsz év politikáját. (folyt.)
1989. december 5., kedd 08:53
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"December 16-án immár többezresre duzzadt a temesvári lelkészt védelmezők tábora, magyarok és egyre többen románok is, vegyesen álltak őrt. Utcai tüntetésbe, felvonulásba kezdtek. A helyszínre immár a rendőrság is kiszállt. Tőkés pedig elbarikádozta háza ablakait és ajtaját. Másnap, vasárnap, készült megtartani az istentiszteletet. A Securitate és a rendőrség emberei szétkergették a híveket, nekimentek ajtónak, ablaknak. Törtek-zúztak. László, Edit és a velük lévő néhány presbiter előbb a templomba húzódott, eltorlaszolva a ház és a templom közötti átjárót. Amikor már kezdtek áttörni, akkor a templomi karzaton át visaszamenekültek a paplak padlására. Innen már nem volt tovább..."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|