|
 |
 |
 |

Az Országgyülés terv- és költségvetési bizottságának ülése (4. rész)
|

Ha viszont esély lenne arra, hogy az első negyedévben összeálljon egy új költségvetés, akkor ez a második változat kezelhető lenne - mondotta Békesi László. Végezetül azt is bejelentette, hogy a kormány elkészítette azokat a törvénytervezeteket is, amelyek a januártól esetleg - ahogyan ő fogalmazott: ne adj isten - megkezdődő ex-lex időszak költségvetési gazdálkodásához szükségesek. Surányi György tervhivatali államtitkár a lakásgazdálkodási rendszer reformjáról szólva egyebek között elmondta, hogy ez a tervezet az egykori KISZ lakáskoncepcióját, a Szabad Demokraták Szövetsége és az MDF lakásgazdálkodási elképzeléseit, illetve azok egyes elemeit, és az államigazgatási javaslatokat figyelembe véve készült el. A koncepciót ért eddigi vádakra is kitérve hangsúlyozta: nem vitás, hogy az komoly terheket ró a társadalom egy részére, de a hátrányos helyzetűeket, illetve a szegény réteget nem érinti. Például a 70 éven felüli nyugdíjasoknak nem emelkedik a lakásbérleti költségük. A 70 évnél fiatalabb nyugdíjasoknál a terhek maximálisan a nyugdíj értékének 10 százalékáig növekedhetnek. Ha viszont ez a nyugdíj nem éri el a 4.200 forintot, akkor ugyancsak nem kell egy fillér többletköltséget sem fizetniük. Azoknál a családoknál, ahol az egy főre jutó jövedelem 4.200 forintnál kevesebb, illetve több az eltartott mint a kereső, a lakásköltség legfeljebb a családi jövedelem 5-10 százalékáig emelkedhet. Surányi György kiemelte: a cél az, hogy a lakástalanok, a rossz körülmények között élők kilátástalan helyzete valamelyest enyhüljön és ezt a társadalom egészének gazdaságilag és szociálisan racionálisabb tehervállalásával oldják meg. Az előterjesztések után az Országgyűlés állandó bizottságainak képviselői kaptak lehetőséget arra, hogy ismertessék testületük állásfoglalását a törvényjavaslatokról. Elsőként a külügyi bizottság egyik tagja mondta el: a külügyi tárca csak saját költségvetési tervezetét tárgyalhatta meg, s azt nem tartja elfogadhatónak, mert ennek alapján a diplomáciai testület jövő év októberétől működésképtelenné válik. Éppen ezért a köztársaság jövő évi költségvetését sem tudják támogatni, ha ez nem módosul. Erre Németh Miklós válaszolt, mondván, hogy a külügyi tárca által igényelt összeg mintegy 870 millió forint. Kifejtette: ezt az igényt a kormány a költségvetésből nem tudja kielégíteni, de személyesen és levélben is javaslatot tett a tárcának arra, hogy milyen forrásokból pótolhatja a külügy ezt az összeget. (folyt. köv.)
1989. december 14., csütörtök 19:42
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"László Temesvárott végzést kapott kézhez, amelyben felszólították, hogy haladéktalanul adja át hivatalát, költözzön ki a lelkészi lakból, és távozzon a szilágysági Menyőre, egy Isten háta mögötti kis faluba, kijelölt új lelkészi állását elfoglalni. Tőkés persze nem ment, s ekkor magukat részegnek tettető provokátorok saját házában bántalmazták. Szerencsére hároméves kisgyermekét álruhában belopódzó édesapja (idősebb Tőkés István lelkész - a szerk.) magával vitte Kolozsvárra, majd Edit - László hitvese - szüleihez, Désre. Legalább a kisgyermek biztonságba került. A hívek, először tucatnyi, majd már több száz ember, élőláncot alkottak a paplak körül, testükkel akadályozva, hogy a lelkészt kilakoltassák."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|