|
 |
 |
 |

A terv- és költségvetési bizottság ülése
|

1989. december 14., csütörtök - A Minisztertanács egyfajta bizalmi kérdésnek tekinti a költségvetést. Németh Miklós ezt az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának csütörtöki ülésén jelentette be. Mint mondotta: a Parlament ezt a költségvetést elvetheti, ám neki már nincs energiája arra, hogy új költségvetést dolgozzon ki. Hangsúlyozta: a képviselők ezt ne zsarolásnak vagy fenyegetésnek vegyék, mert mindezt a szakmai tisztesség okán közli. Németh Miklós tájékoztatást adott az elmúlt hétvégén lezajlott politikai párbeszédsorozatról, ismét részletesen elemezve az ország belpolitikai, gazdasági helyzetét és kilátásait. Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke a Parlament decemberi ülésszakának menetrendjéről szólt. Hangoztatta: ennek az országgyűlésnek a feladata, hogy megalkossa a jövő év megindításához szükséges törvényeket. Ezek - elsősorban a költségvetés és a hozzá kapcsolódó intézkedési tervek, törvénytervezetek - megelőzik majd az Országyűlés feloszlásának megvitatását, sőt a költségvetés tárgyalását is megelőzi majd a lakásgazdálkodási koncepció vitája. Bejelentette: amennyiben ez a törvénykezési munka olyan terhet róna a képviselőkre januárban és februárban, amellyel már nem tudják összeegyeztetni a munkahelyükön elvégzendő feladataikat, akkor a képviselők egyéni kérésére - az ügyrendben biztosított lehetőséggel élve - a Parlament meg tudja oldani, hogy felmentsék őket a munkavégzés alól; ennek költségeit az Országgyűlés állja. A terv- és költségvetési bizottság kétnaposra tervezett ülésén tárgyalja meg a plénum elé terjesztendő törvényjavaslatok jó részét. (MTI)
1989. december 14., csütörtök 11:43
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"László Temesvárott végzést kapott kézhez, amelyben felszólították, hogy haladéktalanul adja át hivatalát, költözzön ki a lelkészi lakból, és távozzon a szilágysági Menyőre, egy Isten háta mögötti kis faluba, kijelölt új lelkészi állását elfoglalni. Tőkés persze nem ment, s ekkor magukat részegnek tettető provokátorok saját házában bántalmazták. Szerencsére hároméves kisgyermekét álruhában belopódzó édesapja (idősebb Tőkés István lelkész - a szerk.) magával vitte Kolozsvárra, majd Edit - László hitvese - szüleihez, Désre. Legalább a kisgyermek biztonságba került. A hívek, először tucatnyi, majd már több száz ember, élőláncot alkottak a paplak körül, testükkel akadályozva, hogy a lelkészt kilakoltassák."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|