|
|
|
|
Elkelt helyek - értékel a kapitány (2. rész)
|
Kiváncsi lennék, melyik együttes tudná jobban elviselni, ha kiveszik négy meghatározó egyéniségét. Hol tartanának például az osztrákok Kolar és Gódorné, a keletnémetek Zschau, Urbanke és Mühner, a nyugatnémetek Seiffert, Schmitt és Leonte, vagy a lengyelek Mierzejewska és Karkut nélkül. S szándékosan egyik alkalommal sem emlitettem országonként négy nevet... - Most is azt mondom, ennek a magyar válogatotttnak ilyen összeállitásban is feltétlenül be kellett volna jutnia a legjobb tizenkettő közé, de rögtön hozzáteszem: reálisan nem számithatott ötödiknél-hatodiknál előkelőbb helyezésre. Ismét csak egy-egy gól döntött, de ma már ilyen a kézilabdázás, az észak- és a nyugat-európai országok felzárkóztak a korábban világelitet jelentő Szovjetunió, NDK, Jugoszlávia, Magyarország kvartetthez. Ezzel kiegyenlitődtek az erőviszonyok, s akárcsak 1986-ban, a legutóbbi VB-n, ujra csak az ellenfelek javára... Az sem véletlen, hogy a kritikus pillanatban mindig a magyar játékosok keze remeg meg. Szerintem ez azzal is összefüggésben van, hogy ők nemcsak a játék öröméért kézilabdáznak, hanem a megélhetésükért is, s gyakran az jár a fejükben, mi lesz, ha hibázok, mi lesz, ha ezzel elesek többezer forintos juttatástól. - Még egy mondat erejéig visszatérve a magyar együttes tudásszintjéhez: ugy vélem, ez a gárda, legjobbjai nélkül jövőre az ,,A,, VB-n sem lett volna képes csodára, nem tudott volna meghatározó szerepet játszani. Csak passziv szemlélője lehetett volna annak, a legjobbak hogyan csatároznak majd az olimpiai szereplést garantáló első négy helyért - zárta szavait Szabó István, aki csaknem egy évtizede tevékenykedik a női válogatott mellett.+++
1989. december 7., csütörtök 13:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|