|
 |
 |
 |

USA - Kelet-Európa
|

Washington, 1989. november 29. szerda (Reuter/AP/AFP) - ,,Az Egyesült Államoknak a lengyel demokrácia támogatására irányuló erőfeszítései példaként szolgálhatnak majd a többi kelet-európai reformország támogatásához is,,- mondta Clayton Yeutter amerikai mezőgazdasági miniszter, aki szerdán indul Lengyelországba magasrangú amerikai kormányküldöttség vezetőjeként.
Yeutter újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az Egyesült Államok ugyanúgy segítséget nyújthat az NDK-nak, Csehszlovákiának és Bulgáriának is, mint ahogyan Lengyelországnak, de a politikai helyzet ezekben az országokban egyelőre nagyon cseppfolyós, s az igények országonként igen eltérőek. Az Egyesült Államokat azonban ugyanolyan szándékok vezérlik ezen országok esetében is, mint Lengyelország esetében - mondta. Yeutter bejelentette, hogy az amerikai delegáció négynapos látogatása alatt 20 millió dollár értékű élelmiszersegélyről fog bejelentést tenni Lengyelországban. A mezőgazdasági miniszter a kormányküldöttség látogatása kapcsán óva intett attól, hogy Lengyelországban vagy más kelet-európai országokban túlzott reményeket fűzzenek a gyors gazdasági sikerekhez. Figyelmeztetett rá, hogy a gazdasági reform folyamata hosszú időt fog igénybe venni, s úgy vélte, hogy tragikus lenne, ha a túlzott várakozások következtében a jelenlegi lelkesedés csalódottságba fordulna. A lengyel gazdaság átalakításáról Yeutter úgy nyilatkozott, hogy ösztönözni kell a magánberuházásokat és növelni kell a kis és közepes vállalatok számát. Mint mondta, látogatásának legfontosabb célja: megtalálni azokat az eszközöket, amelyek segítségével a külföldi tőkét Lengyelországba lehet csalogatni. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági reformok sikeréhez több év szükséges, ennek ellenére úgy vélte, hogy ,,3-5 éven belül Lengyelország be fogja bizonyítani a világnak, hogy egy szabad vállalkozási rendszerben képes egyedül működni, mindenféle külső segítség nélkül,,. Yeutter elmondta, hogy Lengyelország ügyében igen kedvező együttműködés tapasztalható az Egyesült Államok és a Közös Piac között, ugyanakkor úgy vélte, hogy nem lenne kívánatos Lengyelország külső adósságainak törlése.+++
1989. november 29., szerda 13:47
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|