|
 |
 |
 |

Gorbacsov Olaszországba
|

Moszkva, Róma, 1989. november 29. szerda (AP/Reuter/TASZSZ) - Szerdán kezdi meg hivatalos olaszországi látogatását Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, államfő. Az előzetes moszkvai és római értékelések a látogatásnak a kétoldalú viszonyra és a kelet-nyugati kapcsolatokra várhatóan gyakorolt kedvező hatását hangsúlyozzák.
Egybehangzó vélemények szerint a megbeszélések egyik központi témáját a kelet-európai országokban zajló változások képezik majd. A Reuter hírügynökség szovjet hivatalos személyek véleményére hivatkozva azt írja, hogy Gorbacsov megismétli országa álláspontját, mely szerint a kelet-európai országok szabadon választhatják meg politikai fejlődésük útját. A szovjet vezető ezt várhatóan kifejti majd Bush elnöknek is, akivel közvetlenül olaszországi látogatása után találkozik. Kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a kommentárok annak a ténynek, hogy olaszországi látogatása idején Gorbacsovot fogadja a pápa is. Ez lesz az első alkalom, hogy római katolikus egyházfő első számú szovjet vezetővel találkozik. Joaquin Navarro vatikáni szóvivő a látogatás kapcsán kijelentette, hogy II. János Pál várhatóan javaslatot tesz a Szentszék és Moszkva közötti állandó kapcsolatok kialakítására. Látogatásának első napján Mihail Gorbacsov megbeszéléseket folytat Francesco Cossiga elnökkel, Giulio Andreotti miniszterelnökkel, majd megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját, és megtekinti a Colosseumot. Személyére az olasz biztonsági erők mintegy kétezer tagja, és a szovjet biztonsági szervek többszáz munkatársa vigyáz majd. Az utóbbi években kedvezően alakultak a két ország kapcsolatai, és a felmérések szerint Gorbacsov igen népszerű az olaszok körében. A szovjet-olasz csúcstalálkozó idején várhatóan mintegy 3,3 milliárd dollár értékű gazdasági megállapodásokat írnak alá. A látogatás előestéjén, kedden a Fiat autógyár már aláírt egy szerződést, amelynek értelmében évente 300 ezer gépkocsit fog gyártani a Szovjetunióban.+++
1989. november 29., szerda 07:52
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|