|
 |
 |
 |

Tanácskozik a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium
|

1989. november 29., szerda - Szerdán a Parlamentben összeült a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium. Mielőtt azonban sor kerülhetett volna a napirendnek megfelelő munkára, Tabajdi Csaba miniszterhelyettes egy bejelentést tett. Tájékoztatta a testületet arról, hogy Sütő András marosvásárhelyi lakását november 22 óta fegyveresek őrzik, és minden odaigyekvőt igazoltatnak. Tőkés László temesvári lelkész ügyében is fordulat történt, ugyanis a román hatóságok azt is kilátásba helyezték, hogy üzérkedés címén is eljárást indítanak ellene az élelmiszersegélyek kezelése miatt. Ennek büntető tétele akár két év is lehet. A lelkész két testvérét egy, illetve két napig őrizetben tartották. Tabajdi Csaba egy másik romániai esetről is beszámolt. Nemrégiben eltűnt Kis Lukács István harmadéves református teológus hallgató. Időközben találtak egy ismeretlen holttestet, s a szülők azonosítása szerint ő volt az eltünt fiú. Vélhetően egy vonatból lökték ki élve vagy holtan. A miniszterhelyettes javasolta, hogy a kollégium fejezze ki tiltakozását az emberi jogok újabb romániai megsértése ellen, s kérjék egyúttal, hogy a román kormány adjon tájékoztatást az említett esetekről, és szüntesse be emberjogellenes tevékenységét. A javaslattal a kollégium egyhangúlag egyetértett. A következőkben a nemzeti és etnikai kisebbségi törvény tervezetét vitatták meg a kollégium tagjai. Többen is kérték, hogy a helyes és pontos értelmezések érdekében állítsanak fel szerkesztő bizottságot, amely majd megfogalmazza a végleges törvénytervezetet. A tanácskozáson szó lesz még a nemzeti és etnikai kisebbségi kutatásokról, az etnikai kódex alapelveiről, valamint arról, hogyan lehetne javítani a Magyar Rádió és a Magyar Televízió vételi lehetőségeit a környező országok magyarlakta területein. (MTI)
1989. november 29., szerda 13:30
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|