|
 |
 |
 |

- A csehszlovák fejlemények - 1. folyt.
|

A sztrájk népszerűségére jellemző, hogy a prágai rádió már a 12-től délután 2 óráig tartó időszakban közölte, hogy a nyugatnémet határ közelében több ezer határőr tüntetéssel támogatta a Polgári Fórumot. A rádió műsorvezetője a sztrájkot a demokráciáért folytatott küzdelem legmagasabb rendű megjelenési formájának nevezte, és hozzáfűzte hogy az akciót a rendszer hibái tették szükségessé. Figyelemreméltó változás a rádiós berkekben, ha arra gondolunk, hogy előző nap még csak a tévé közvetítette Dubcek beszédét, a rádió zenét sugárzott helyzette. A két időpont között persze más is történt. Nevezetesen az, hogy három napon belül immár másodszor átalakították a Csehszlovák Kommunista Párt Politikai Bizottságát. Menesztettek még három különösen népszerűtlen dogmatikus pártvezetőt, és hét új arc került a testületbe. Ebből - szakértők szerint - nem elhamarkodott a reformszárny erősödésére következtetni, és ebbe az irányba mutat az is, hogy a kormányfő megbeszéléseket kezdett az ellenzék képviselőivel - közöttük a nemrég még üldözött Havel drámaíróval. Néhány nappal korábban azt is nehéz lett volna elképzelni, hogy vasárnap egy és ugyanazon platformon lép a tömeg elé Adamec, a mostani miniszterelnök és Dubcek, az 1968-as Prágai Tavasz 21 éven át kegyvesztett vezetője. A mai Vencel-téri tüntetésen is nem egyszer elhangzott a jelszó, hogy "Dubceket a várba " - vagyis, hogy a szovjet tankok dübörgésével elhallgattatott egykori pártvezetőt nevezzék ki államfővé. (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|