|
 |
 |
 |

- A Finta-ügy - 1. folyt.
|

A múlt héten csütörtökön meghallgatott tanúk egyike, egy keletnémet történész mondta: Finta nem intézkedhetett másképpen, mint ahogy intézkedett, hiszen abban az időben Magyarországon a német hatóságok akaratát kellett teljesíteni. Finta Imre nem érzi magát bűnösnek - mint vallotta -, parancsot teljesített, de igyekezett embereket megmenteni. Szerinte több mint 60 magyar zsidó neki köszönheti az életét, hiszen a biztos haláltól óvta meg őket azzal, hogy kicsempészte valamennyit a gettóból. Eddig ezt a tényt még nem tudta bizonyítani. Finta 1945-ben hagyta el Magyarországot, és később mint menekült érkezett Kanadába. Távollétében otthon, még 1948. márciusában a Népbíróság öt évi kényszermunkára ítélte. Az akkori döntés szerint nem követett el főbenjáró bűnt. A most kezdődött per nagy érdeklődésre számíthat, ugyanis Kanadában ez az első, amikor háborús bűnökkel vádolt ember sorsáról döntenek. +++
1989. november 27., hétfő
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|