|
 |
 |
 |

Új konszenzusra van szükség Magyarországon
|

------------------------------------------ London, 1989. november 27. (BBC, Panoráam) - Pozsgay Imre államminiszter, az MSZP köztársaságielnök-jelöltje ma délután úgy nyilatkozott, hogy az ellenzék valószínűleg megnyerte a tegnapi népszavazást, és elhalasztják az elnökválasztást. A végleges eredményre persze még várni kell, de ha már Pozsgay is ezt mondja, valószínű, hogy nem nagyon tévedhet. Telefonon megkérdeztem budapesti különtudósítónkat, Szakonyi Pétert, hogy mennyire meglepetés az eredmény? - Tulajdonképpen meglepő is volt és nem is volt meglepő - egyaránt. Hiszen az nyilvánvaló volt már az első órák után, hogy nagyon szoros küzdelem lesz. Tehát néhány százalék, néhány tized százalék fog dönteni majd. Az igazi meglepetés az volt, hogy a Magyar Demokrata Fórum bojkottfelhívása mennyire hatástalan volt, hiszen egy 57-58 százalékos részvételi arány - ez mindenképpen a bojkottfelhívás sikertelenségét igazolja. - Hogyan értelmezhető ez? - Úgy vélem, hogy az emberekben van egy bizonyos tisztelet a népszavazás iránt, hiszen ezt a jogukat évtizedeken keresztül nem gyakorolhatták. És úgy érzem, hogy a Demokrata Fórum bojkottfelhívása rossz időben, rossz szövegkörnyezetben jelent meg, és nem utolsósorban az emberek egy részét az is taszította, hogy a parlament közvetlenül a szavazás előtt, a parlamenti sajtótájékoztatón a Magyar Szocialista Párt mellett ülve, egy asztalnál ülve agitáltak a bojkott mellett. - Ezek szerint úgy tűnik, hogy a Magyar Demokrata Fórum most jelentős politikai veszteséget szenvedett ezzel? (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|