|
 |
 |
 |

Népszavazás - magyar ősbemutató, ahogy a külföld látja (2.)
|

A Reuter hajnali három előtt azzal kezdte tudósítását, hogy a radikális magyar ellenzéki pártok győzelmet jósolnak, de az első eredmények arra utalnak, hogy a többség a kormány januári közvetlen elnökválasztásra vonatkozó tervét támogatja. A Reuter szerint a kormány győzelme nagy lökést adna Pozsgay Imre elnökválasztási esélyeinek, az SZDSZ viszont a szavazatok 22,6 százalékának ismeretében azt reméli, hogy megszerzi a voksok 53 százalékát - vagyis az "igené" lesz a többség - de közbejött a hóesés, az eredményekre várni kell. Vidos Tibor, az SZDSZ ügyvivője azt mondta el a Reuter tudósítójának, hogy az SZDSZ előzetes adatai éppenséggel az ő győzelmüket sejtetik és az eltérések nyilvánvalóan abból adónak, hogy az ország egyes régiói között igen nagyok a véleménykülönbségek. Mi a tétje a magyar népszavazásnak? A Reuter szerint az elnökválasztást a parlamenti választások utáni időszakra halasztani óhajtó pártok úgy vélik, hogy a korai elnökválasztás lehetővé teszi az "ex-kommunistáknak" a kibontakozó demokrácia feletti ellenőrzést. Minthogy az MSZP a közvéleménykutatások friss adatai szerint a szavazatok legfeljebb 26 százalékát szerezné meg, Pozsgaynak csekély esélye lenne az elnöki poszt megszerzésére, ha az elnököt a parlament választaná. Abban minden nyugati tudósítás megegyezik, hogy a másik három kérdésben a döntés formaság volt csupán - de hozzáteszik: az SZDSZ aláírásgyűjtése nyomán döntött a parlament mindhárom kérdésben. A hírügynökségek a népszavazás előtt tömérdek előzetes jelentésben magyarázták a magyar belpolitikai helyzetet, a téteket, a demokratizálódás stációit. Vasárnap pedig - menetközben - nem hiányoztak a "színesek": a Reuter, az AFP és az AP tudósítói a különböző szavazóhelyiségeknél szóra bírták az embereket, kérdezgették véleményüket, idézték magyar politikusok, vezetők véleményét - kíváncsiak voltak. Szavazás Magyarországon - anno 1989. Magyarország bevonult a választási tudósítások történelmébe. Igazi "választási hangulat" volt - ez tükröződik a nyugati jelentésekből: az AFP, a Reuter, az AP vagy a UPI nem éppen rossz mérce, s nem is rossz tükör. Komolyan vették a damokratikus átalakulás eme látványos fordulatát és érzékeltették: véleményük szerint Magyarország is komolyan veszi azt, amiről hónapok óta beszél (reform-retorika), amit hónapok óta ígér. A népszavazás eredményéről lehet vitázni, a népszavazás tényéről nem érdemes: törvény döntött felőle. A Magyar Köztársaság népszavazási ősbemutatója sikeres volt - a finomítás ráfér. +++ Fodor György (MTI-PRESS)
1989. november 27., hétfő 12:45
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|