|
 |
 |
 |

Hová vezet a római út? - 2.
|

A szovjet államfő Rómában első kézből kaphat tájékoztatást a nyugat-európai vezetők minapi párizsi találkozójáról, a kelet-európai változásokkal kapcsolatos álláspontjáról. Mivel a nem hivatalos párizsi megbeszélést hamarosan hivatalos tanácskozás is követi e témában, Gorbacsovnak módja lesz arra is Rómában, hogy megpróbálja befolyásolni a Strasbourgban kialakítandó közös nyugat-európai álláspontot. A jövő év második felében Olaszország lesz az EGK soros elnöke. A közös európai ház koncepciójára nézve sorsfordító időszak következik. Néhány éven belül eldől, hogy a nyugat-európai országok egybeforrása elmélyíti avagy mérsékli Európa megosztottságát. Szovjet álláspont szerint az EGK és a KGST intézményes kapcsolatainak kiépítésével kell elejét venni a gazdasági elszigetelődésnek. Ennek az álláspontnak a szovjet vezető és kísérete nyilván megpróbál híveket szerezni az olasz fővárosban. Az európai megosztottság kérdésének fontos globális vonatkozásai is vannak. Nyugati politikusok többször jeleztek már, hogy a közös európai ház koncepcióját csak akkor fogadhatják el, ha az nem célozza Nyugat-Európa elidegenítését az Egyesült Államoktól. A mostani szovjet vezetés többször egyértelműen értésre adta, hogy nem szándékozik kijátszani az európai kártyát az Egyesült Államok ellen. Jelképésnek tekinthető, hogy közvetlenül a nyugat-európai közösség egyik vezető országának felkerésése után a szovjet államfő az Egyesült Államok elnökével találkozik. Nagy morális jelentőséget tulajdonítanak a szovjet emberek Mihail Gorbacsov és II. János Pál pápa találkozójának. Nem magának a ténynek, hogy szovjet államfő a katolikus egyházfővel találkozik. Ez nem példátlan eset, hiszen Nyikolaj Podgornij a hatvanas években tett már hivatalos látogatást a Vatikánban VI. Pál pápánál. Ami példátlan Gorbacsov látogatásában, az a mögöttes tartalom. Podgornij látogatása tisztán protokolláris jellegű volt. Beszélik, hogy a találkozóra készülve egyetlen kérdés érdekelte: rágyújthat-e a pápa jelenlétében. Mihail Gorbacsov egész politikai filozófiájának központi eleme az a gondolat, hogy az összemberi értékeknek, ha úgy tetszik az örök erkölcsi törvényeknek elsőbbséget kell adni minden egyéb megfontolással szemben. Több szovjet hivatal és hatóság kemény ellenállásával megküzdve oroszlánrészt vállal abban, hogy az örök emberi értékeket hírdető egyházakat visszahelyezze jogaikba a Szovjetunióban. A szovjet emberek a szilárd erkölcsi alapokon nyugvó politikai irányvonal megerősítését látják az államfő vatikáni látogatásában. +++ Barta György (Moszkva), MTI-Panoráma
1989. november 27., hétfő 12:13
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|