|
 |
 |
 |

Sorsdöntő két nap az MLSZ-ben (1. rész)
|

1989. november 27. hétfő (MLSZ) - Hétfőn és kedden sűrű program várt dr. Laczkó Mihályra, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökére. A sajtóban sokat szereplő - s meglehetősen gyakran támadott - sportvezető a hét első napján Tibor Tamás miniszterhelyettessel, az OSH elnökével és Bicskei Bertalan szövetségi kapitánnyal is tárgyalt, kedden pedig a szövetség elnökségi ülése következik. Mi lesz az ülés témája? - kérdezte Ch. Gáll András, az MTI munkatársa az elnöktől. - Igaz, csak a december 18-i elnökségin terveztük megtárgyalni a főtitkári poszt végleges betöltését, - hiszen jelenleg Czékus Lajos megbízott főtitkár - illetve azt, hogy Bicskei szövetségi kapitány marad-e vagy megy, de én ez utóbbi kérdést olyannyira sürgetőnek érzem, hogy már kedden felvetem. Nagy a valószínűsége, hogy nem várunk december közepéig a döntéssel. Az új főtitkár egyébként január 1-jével lép hivatalba. A személyi kérdéseken kívül miről lesz még szó? - Beszélünk a válogatott két téli túrájáról is. Decemberben egy bilbaói fellépésre hivatalos az együttes, februárban pedig Dél-Amerikába. Sokan ellenzik ezeket a túrákat, szakmai szempontokra hivatkozva, de olyan kedvezőek az anyagi feltételek, hogy hiba lenne lemondani a meghívásokat. Még akkor is, ha nyilvánvalóan csak a légiósaink nélkül, amolyan ligaválogatottal utazhatnánk ki. Dél-Amerikában egyébként négy mérkőzést tervezünk, ami biztos, az a braziliai találkozó. Az időpontról december 9-én, Rómában, a VB-döntő sorsolásán egyezik meg Joao Havelange, a FIFA elnöke és Szepesi György. - Feltétlenül szóba akarom hozni a magyar játékosok külföldi szerződéseinek valamiféle kordában tartását. Sokakkal együtt magam is úgy érzem, hogy futballistáink nyakló nélküli kiárusítása így nem folytatódhat, hovatovább nem maradnak épkézláb labdarúgók az NB I-ben. Elképzelésem szerint meg kellene állapítani egy minimumösszeget, amely alatt nem lehetne senkit sem eladni külföldre. Mekkora lenne ez az összeg? - Négyszázezer-félmillió dollárt tartanék reálisnak. Ha valakiért megadják ezt az árat, akkor mehessen akkor is, ha 18 éves, de bagóért akkor se szerződjön ki, ha esetleg idősebb, sokszoros válogatott. Ez a terv persze még megvitatásra, végső formába öntésre szorul, de az biztos, hogy a jelenlegi kótyavetyélés így nem mehet tovább. (folyt. köv.)
1989. november 27., hétfő 12:04
|

Vissza »
|
 |

Sorsdöntő két nap az MLSZ-ben (2. rész)
|

Lezárultak a VB-selejtezők. Levonják a sorozat tanulságait? - Természetesen, a keddi elnökségi ülésen meghallgatjuk Bicskei Bertalan értékelését. Ezt neki kell megtennie, még akkor is, ha tudjuk: nem az ő irányításával kezdte meg a válogatott a selejtezőket. Nemcsak a VB-selejtezők fejeződtek be, hanem a bajnokság őszi idénye is, igaz, a hétvégi forduló már hivatalosan a tavaszhoz tartozott. Mi a véleménye az ősszel látottakról? - December 8-án közös tanácskozást tartunk a Ligával, amelyre a klubelnököket, a szakosztályelnököket és a vezetőedzőket hívtuk meg. Hadd mondjam el: a bajnokság legalább annyira a Liga ügye, mint az MLSZ-é. Ilyen színvonalú pontvadászat mellett szinte lehetetlen ütőképes nemzeti válogatottat kialakítani. Szóval, mi a véleménye? - A pontszámok is azt mutatják, hogy az Újpesti Dózsa, az MTK-VM és a Pécs a többiek előtt jár. Az újpestiek erőnlétükkel emelkednek az átlag fölé, a kék-fehérek ,,profi,, játékukkal, azzal, hogy szinte mindig hozzák, amit tudnak. A legszebben viszont - legalábbis szerintem - a Pécs játszik, többször is láttam őket az ősszel, élményt jelent, ahogy futballoznak Tehát e három csapat között fog eldőlni a bajnoki cím sorsa? - Azt gondolom, tavasszal felzárkózik a Ferencváros is, persze csak akkor, ha megoldják belső gondjaikat. Mert a vasárnapi ,,örökrangadó,, is mutatta, hogy valami nincs rendben az Üllői úton - mondta befejezésül dr. Laczkó Mihály.+++
1989. november 27., hétfő 12:13
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|