|
 |
 |
 |

Franciaország - időközi választások
|

Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. november 27. hétfő (MTI-tud.) - A választók nagy százalékának távolmaradása és a szélsőjobboldali Front National előretörése jellemezte azt a két képviselői pótválasztást, amelyet vasárnap tartottak Franciaországban. Mindkét körzetben második fordulót kell tartani, mivel egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges többséget.
A szélsőjobboldal elsősorban a bevándorlók, főként az észak-afrikaiak elleni izgatással szerzett szavazatokat. A pótválasztásokat Marseille-ben, illetve Dreux-ban tartották, mindkét helyen azért, mert az eddigi képviselő legutóbb bekerült a szenátusba. Mindkét körzetben jobboldali pártoké, az UDF-é, illetve az RPR-é volt eddig a mandátum. Az első forduló nem keltett különösebb érdeklődést: Dreux-ban a választók 57, Marseille-ben 67 százaléka nem élt szavazati jogával. A szélsőjobboldali Front National jelöltje mindkét helyen másodiknak futott be, az előző választásokhoz képest nagyban növelte szavazatainak arányát. A párt szinte csak egyetlen kérdésben állt elő programmal: a bevándorlások korlátozása, illetve megszüntetése, a bevándoroltak, főként az észak-afrikaiak jogainak korlátozása a célja.+++
1989. november 27., hétfő 07:38
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|