 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Libanon - temetés
|

Zgorta, 1989. november 25. szombat (AP,Reuter,AFP) - Az észak-libanoni Zgortában szombaton eltemették René Moavadot, Libanon szerdán meggyilkolt elnökét, aki mindössze 17 napot töltött tisztségében. A gyászszertartásra családján kívül eljött több miniszter, húsz nagykövet. Ott volt Zuheir Masarka szíriai alelnök és Faruk as-Saraa külügyminiszter is, továbbá Ahmed Lahdar Ibrahimi, az Arab Líga főtitkár-helyettese. II. János Pál pápa is részvétüzenetet küldött.
Biztonsági okok miatt nem vett részt a temetésen Eliasz al-Hravi, az ország pénteken megválasztott új elnöke, Szelim el-Hossz miniszterelnök és Huszein Huszeini, a parlament elnöke. Michel Aun tábornok, aki végig szemben állt René Moavaddal - megválasztását alkotmányellenesnek nevezte, s korábban csak szír bábnak aposztrofálta - a gyász órájában már nagy mártírnak nevezte a néhai elnököt. Szír részről - mint ismeretes - Aunt vádolják a merénylet kitervelésével. A keresztény milicisták kormányát Eliasz Hravi egyébként hivatalosan is feloszlatta , s kilátásba helyezte, hogy kész erőszakkal is eltávolítani Michel Aunt. Aunt - mint emlékezetes - Amin Dzsemajel elnök közvetlenül megbizatása lejárta előtt, 1988. szeptemberében nevezte ki miniszterelnöknek, de ezt a muzulmán vezetők rögtön elutasították, s így az országban két kormány jött létre. +++
1989. november 25., szombat 18:35
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|