 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Salvador
|

New York/San Salvador/Mexikóváros, 1989. november 25. szombat (Reuter/EFE/UPI/AFP/TASZSZ/TAP) - AZ ENSZ Biztonsági Tanácsa a véleménykülönbségek miatt pénteken felfüggesztette a salvadori helyzetről folytatott konzultációt. A BT 15 tagja zárt ajtók mögött vitatta meg a salvadori béketerv végrehajtásának lehetőségeit, s bár a nézeteltérések miatt közös nyilatkozat elfogadására nem kerülhetett sor, a testület tagjai újólag támogatásukról biztosították az ENSZ főtitkárának a béke megteremtése érdekében tett kezdeményezéseit. A megbeszélések felújításának időpontja bizonytalan.
Eközben Salvadorban közzétették a lázadók november 11-ike óta tartó offenzívájának mérlegét: a kormány jelentései szerint a felkelők közül több mint 1500-an vesztették életüket, míg a kormányerők vesztesége több mint háromszázötven katona. A polgári áldozatok száma mintegy 1500. A lázadók rádiója, a Venceremos szerint a Frabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front akciói tovább folytatódnak. Megfigyelők úgy vélik: a harcoknak újabb lendületet ad, hogy Alfredo Cristiani salvadori elnök elutasította a felkelők tűzszüneti javaslatát. Salvadorban ugyanakkor a baloldal részéről bírálták azt a terroristaellenes törvénycsomagot, amelyet a nemzetgyűlés csütörtökön fogadott el, s amely gyakorlatilag szabad kezet ad a kormánynak a baloldali ellenzék letörésében. Ezek a törvények a polgári szabadságjogok sárbatiprását jelentik és a demokrácia megteremtésének lehetősége ellen irányulnak - véli a salvadori baloldal. ,,Az ellenségeskedés beszüntetésére és a párbeszéd felvételére,, szólított fel pénteken közzétett kommünikéjében a Nyolcak Csoportja. A Panama kizárásával hétre szűkült taglétszámú, latin-amerikai országokat tömörítő csoport szerint a párbeszéd az egyetlen mód a salvadori válság megoldására, s ez egyben elengedhetetlen lépés a közép-amerikai békefolyamat megvalósításához is. A dokumentum egyúttal felszólítja a világ országait, hogy a Vöröskereszt szervezetein keresztül juttassanak gyógyszer- és élelmiszerszállítmányokat Salvadorba. +++
1989. november 25., szombat 15:39
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|