 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

CSKP KB-ülés - új vezetés (4. rész)
|

Ami Urbanek személyét illeti, fiatal kora ellenére egyike volt a vezetés legszürkébb egyéniségeinek. Semmilyen vonatkozásban sem tűnt ki az elmúlt időszakban a vezetés többi tagjai közül. Urbanek 1941. március 22-én született a dél-morvaországi Bojkovicében, kisparaszti családban. A CSKP tagja 1962-ben lett. Szakközépiskolai tanulmányait befejezve különböző vasútállomásokon dolgozott. 1973-tól a dél-morvaországi kerületi pártbizottság ipari ügyekkel foglalkozó osztályán dolgozott, ezzel párhuzamosan elvégezte a politikai főiskolát. A brnoi városi pártbizottságon töltött be különböző tisztségeket, majd 1988 márciusában a CSKP KB politikai szervezési osztályának a vezetőjévé, ugyanezen év októberében pedig a csehországi pártmunkát irányító bizottság elnökévé, a KB Elnökségének tagjává, valamint a KB politikai rendszerrel foglalkozó bizottságának elnökévé választották. Urbaneket 1988-ban megválasztották a cseh Nemzeti Front Központi Bizottságának elnökévé, ugyanez év novemberében pedig a csehszlovák Nemzeti Front alelnökévé. A CSKP Központi Bizottságának 1986 óta tagja, a Haza szolgálatáért és a Kiváló munkáért kitüntetés tulajdonosa. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy Urbanek politikai karrierje az utóbbi években igen gyorsan ívelt felfelé. Stepannal, a prágai pártbizottság vezető titkárával együtt fiatalítás címén jutott be a legfelső vezetésbe, ahol teljes mértékben támogatta a Jakes-féle vezetés irányvonalát. A csehországi pártmunkát irányító bizottság elnökeként nem volt olyan funkciója, amely kompromittálta volna a közvélemény előtt. Megválasztása - vélekednek megfigyelők - nyilvánvalóan kompromisszum, s legalábbis pillanatnyilag nem jelent sarkalatos változást a CSKP eddigi politikájában. +++
1989. november 25., szombat 11:32
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|