 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

CSKP KB-ülés - új vezetés (1. rész)
|

Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. november 25. szombat (MTI-tud.) - A negyvennyolc éves Karel Urbaneket választották meg Milos Jakes helyébe a CSKP KB új főtitkárának, és a legfelső vezetés hét tagja távozott posztjáról, miután a kialakult politikai helyzet nyomása alatt a CSKP KB rendkívüli prágai ülésén pénteken lemondott a párt egész vezetősége.
Szombatra virradóan a prágai Intercontinental szállóban hajnali három órakor tartott nemzetközi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a CSKP Központi Bizottsága rendkívüli ülésén abszolút szavazattöbbséggel a negyvennyolc éves Karel Urbaneket, a CSKP csehországi bizottságának elnökét választották meg titkos szavazással új főtitkárnak. A KB tagjai közül 136-an szavaztak Urbanek mellett és heten ellene. A főtitkári posztra Urbanek volt az egyetlen jelölt. Nem választották be újra a CSKP legfelső vezetésébe, az elnökségbe Milos Jakest, Gustáv Husákot, Alois Indrát, Karel Hoffmannt, Frantisek Pitrát, Ladislav Adamecet, Jan Fojtíkot. Közülük három megőrzi állami funkcióját: Husák a köztársasági elnöki, Indra a parlamenti elnöki és Pitra a cseh kormányfői posztját. Funkcióhalmozás elkerülése végett Pitrán kívül távozik még az elnökségből Pavel Hrivnák. Távozik a KB-titkárságából Jindrich Polednik, a csehszlovák testnevelési szövetség elnöke és Rudolf Rohlicek, a Nemzeti Front alelnöke. A CSKP huszonkét tagú vezetéséből tíz személyt tehát nem választottak újra. Az új elnökség kilenc tagú, a főtitkáron kívül Josef Cizek, Miroslav Huscava, Ignac Janak, Ivan Knotek, Jozef Lenárt, Miroslav Stepan, Miroslav Zajic és Miroslav Zavadil a tagja. Az elnökség szavazati joggal nem rendelkező póttagja Josef Haman, Vladimir Herman, Miroslava Nemcova és Ondrej Saling. Az elnökség két új taggal bővült, Miroslav Huscava munkással és Josef Cizek nyugat-csehországi kerületi titkárral. A CSKP KB titkárai: Ivan Knotek, Jozef Lenárt, Miroslav Zajic, Frantisek Hanus és Otto Liska. Közülük Otto Liska az új titkár, aki eddig kelet-csehországi kerületi titkár volt. A titkárság tagja a titkárokon és a főtitkáron kívül Zdenek Horeni, Josef Mevald és Vasil Mohorita. (folyt.)
1989. november 25., szombat 10:56
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|