 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC, Panoráma:
Romániai helyzet
"Ceausescu
hétfői ötórás beszéde azonban mégis elárult valamit álláspontjáról
és jövőbeli terveiről arra vonatkozóan, hogy mit akar csinálni
azzal, amit Románia lakossága mégis megtermel. A beszédből
kiviláglott, hogy az a nagyipar, mely máris tönkretette az országot,
tovább lesz bővítve és a fenntartásához szükséges nyersanyag-
importot növelni fogják azzal az exporttal együtt, melyre az ilyen
importok kifizetéséhez van szükség. A lakosság pedig szinte semmit
nem fog kapni.
A román vezért gyakran azért nevezik sztálinistának, mert a
központi tervezést isteníti és mert pártja közvetlenül uralkodik a
társadalom felett, illetve, mert nem tűr meg semmiféle ellenzéket.
Ami azonban igazán sztálinisttává teszi, az az, hogy abszolut nem
veszi emberszámba azokat, akik fölött uralkodik."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Stefan Heym nyilatkozata - NDK, Magyarország (2. rész)
|

Szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy a nagy világproblémákban, a lég- és vízszennyeződésnek, valamint a légkör felmelegedésének a problémáiban már nem a magántőkések az illetékesek, hiszen ők már nem elég nagyok ehhez. E kérdéseket már csak nemzeti államok, sőt azok sem egyedül képesek megoldani. Ehhez hosszú távra csakis egy nemzetközi szocialista rendszer képes. A világ hovatovább tönkremegy, ha ez így folytatódik, lassan már lélegzeni sem lehet. Ám hogy mégis levegőhöz jussunk, szocialista megoldásokra kell törekedni - mondotta. A legszörnyűbb azonban az, amit ezen a területen egy úgynevezett szocializmus vitt véghez: nemcsak hogy teljesen figyelmen kívül hagyta ezt a problémakört, hanem még mindent meg is tett annak érdekében, hogy rontson a helyzeten - jelentette ki Stefan Heym. +++
1989. november 25., szombat 18:28
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|