|
 |
 |
 |

Bulgária: a vezetőváltás visszhangja
|

Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1989. november 12. vasárnap (MTI-tud) - A vasárnap megjelent három szófiai lap - a kommunista Rabotnicseszko Delo, a parasztpárti Zemedelszko Zname és a Narodna Mladezs - vezércikkben méltatta a BKP csúcsán végment személycserének, valamint a BKP XIV. kongresszusa jövő év végére történt előrehozásának jelentőségét.
,,Csaknem két és fél év telt el a júliusi plénum óta, amely a szocialista Bulgária forradalmi átalakításának koncepcióját elfogadta - olvasható a Rabotnicseszko Delo vezércikkében. - Sajnos, mint azt mindenki tudja, lényeges áttörést azóta sem sikerült végrehajtani egyetlen irányban sem. Ez a keserű igazság. És ezt az igazságot mindenki érezte a maga posztján, ez zavarta a gondolkodást, elvette a hitet és az energiát, elerőtlenítette a lelket. Ha lekicsinyeljük ezt a körülményt, ha nem látjuk legfőbb okát és gyökerét, akkor saját energiánk, meggyőződésünk ereje lesz kisebb, ezekre pedig nagy szüksége van történelmi ügyünknek.,, Ezeket a mondatokat akár Zsivkov bírálataként is fel lehet fogni, hiszen mindenki tudja Bulgáriában, hogy az egy helyben topogás legfőbb oka az ő politikája, irányítási módszere volt. A Zemedelszko Zname azt tartja a legfontosabbnak, hogy Mladenov aktivizálni és dinamizálni kívánja az átalakítást. A változást a közvélemény egyöntetű helyesléssel fogadta, jóllehet nem vonult az utcára örömét demonstrálandó. Az is világos, hogy Petar Mladenovot nemcsak elfogadják főtitkárként, de még az ellenzék is őt tartja az egyetlen lehetséges választásnak a politikai bizottság jelenlegi tagjait figyelembe véve. Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva Alekszander Karakacsanov, az Ökoglasznoszt független környezetvédő szervezet titkára azt mondta: ha bárki mást választottak volna, az olyan, mintha Zsivkov marad. Zselju Zselev filozófus, a ,,Klub a bulgáriai nyíltság és átalakítás támogatására,, elnevezésű csoport vezetőségi tagja azt hangsúlyozta, hogy Mladenov már Gorbacsov nemzedékéhez tartozik, nem részese a múlt bizonyos bűneinek, ezért alkalmas lehet az ország demokratizálására. . +++
1989. november 12., vasárnap 18:53
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok:
" - Na ide figyeljenek, a hócipőm kezd tele lenni, hogy az egyesen néptánc van,a kettesen néptánc van. Elegem van egyszer s mindenkorra, viszont látásra, viszont hallásra, forduljanak föl...
- Beleznay Edit 49 éves rokkantnyugdíjas gyógyszerész vagyok a harmadik kategóriában, három éve. X. kerület, Gergely u. 116. Kérném nagyon a segítségüket, ha módjukban állna, hogy a budapesti KÖJÁL-nál hogy segitsenek, szeretnék dolgozni, valami élelmiszerellenőrzési területen. 662-812"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|