 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Kohl - Krenz (tudósítói) (3. rész)
|

Kohl sajtóértekezletén kérdésekre válaszolva elutasította azt a feltételezést, hogy az NDK jelenlegi gazdasági gyakorlatáról mondottakkal beavatkozott volna a másik német állam belügyeibe. Előrebocsátotta, hogy az NDK-beli németekben is megvan a kellő szorgalom, az alaposság és a jó teljesítőképesség. Kijelentette: Ha ezt ki is tudják bontakoztatni, akkor meglesz a gazdasági fellendülés feltétele. - Az embereknek joguk van munkájuk után igazságos bérre. - Utalt arra, hogy az NDK gazdaságát általában, egyszersmind üzemgazdálkodását át kell alakítani, meg kell alapozni annak exportképességét. Az NSZK-ba az ő meghívására már a Szovjetunióból is érkezik 1000 gazdasági szakember, menedzser- és vezetőképzésre, tekintettel a szociális piacgazdálkodás tapasztalataira - mondotta még. Ebben a vonatkozásban megemlítette Magyarország és Lengyelország törekvéseit is, valamint azt, hogy szombat esti varsói tárgyalásain is szóba kerül a beruházásvédelem, a közös vállalatok alapítása. Az tehát nem beavatkozás, ha az NDK-val kapcsolatban is megemlíti a siker végső zálogát - folytatta. Másfelől például Hans Modrow-nak, az NSZEP drezdai megyei bizottsága első titkárának, a miniszterelnöki tisztség várományosának és másoknak, például Ardenne professzornak gazdasági szemlélete, megállapításai, a társadalmi és gazdasági reformok előmozdítása már reményekre jogosítanak. Az elkövetkező tárgyalásokon téma lesz a pénzügyi kérdés, megfelelő gazdasági beruházási feltételek biztosítása - jelentette ki. Konkrét elképzelésekről a tárgyalások előtt nem nyilatkozott. Jelezte, hogy az NDK-val kapcsolatban az Európai Közösségre is várnak feladatok, hiszen - akárcsak Lengyelország és Magyarország esetében - összeurópai felelősségről van szó. Ezért javasolta Mitterrand elnöknek, hogy erről Strasbourgban a közösség decemberi állam- és kormányfői értekezletén fontos napirendi pontként tanácskozzanak.+++
1989. november 11., szombat 16:54
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|