 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Megnyílt az egyik ,,fantomállomás,,
|

Berlin, 1989. november 11. szombat (Reuter) - A berlini hatóságok szombaton megnyitották a berlini földalatti vasút 1961-ben lezárt tizenöt ,,fantomállomásának,, egyikét. A nyugat-berlini földalatti eddig is közlekedett a keleti rész alatt, de csak egyetlen kelet-berlini állomáson lehetett ki- és beszállni.
Az első szerelvény röviddel déli 12 óra után érkezett meg Nyugat-Berlinből, a Jannowitz-híd elnevezésű állomásra. A kocsikban főként a nyugat-berlini ,,kirándulásról,, hazatérő keletnémet állampolgárok utaztak. Jelentések szerint az NDK határőrök csak tizenöt perccel a szerelvény befutása előtt foglalták el helyüket a határátkelő helyen. +++
1989. november 11., szombat 13:34
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|