 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Kohl - telefon Bushnak és Thatchernek
|

Dallas/London 1989. november 11. szombat (MTI-AFP/Reuter/UPI) - Helmut Kohl nyugatnémet kancellár pénteken késő este, hazaérkezése után azonnal, felhívta a Dallasban tartózkodó George Bush amerikai elnököt és tájékoztatta lengyelországi tárgyalásairól, valamint az NDK-ban kialakult helyzetről. Mint a Fehér Ház szóvívője közölte: a két politikus szerint az NDK-ban zajló események miatt még nagyobb jelentőségű lesz a decemberi szovjet-amerikai csúcstalálkozó. Kohl később Margaret Thatcher brit miniszterelnöknek is beszámolt a berlini fejleményekről.
A szóvivő szerint Kohl a Bush-sal folytatott beszélgetésben hangsúlyozta: ,,az Egyesült Államok támogatása nélkül lehetetlen lett volna a két német állam határainak megnyitása,,. Bush ezután elismerését fejezte ki Kohlnak a keletnémet menekültek NSZK-beli fogadtatásáért és Washington ,,teljes támogatásáról,, biztosította a nyugatnémet vezetést. Hírügynökségek ezzel kapcsolatban utalnak arra, hogy az amerikai elnök még csütörtökön utasította az NSZK-ban állomásozó amerikai erőket, hogy - tekintettel a menekültáradatra - adjanak meg ,,minden lehetséges támogatást,, a nyugatnémet kormánynak. Az Egyesült Államok három, az NSZK-ban található létesítményét máris Bonn rendelkezésére bocsátotta. Kohl pénteken este Margaret Thatchernek is beszámolt az NDK-beli változásokról. A brit kormányfő ,,soha nem látott történelmieseményként,, ítélte meg a fejleményeket. Mindketten egyetértettek abban, hogy a határok megnyitása után ,,nyugalmi időszakra,, és valódi demokrácia megteremtésére van szükség az NDK-ban. A mintegy húsz perces beszélgetésben megállapodtak, hogy a következő hetekben is állandó kapcsolatban lesznek egymással.+++
1989. november 11., szombat 13:24
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|