 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Határátkelők - esti körkép (1.rész)
|

Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. november 10. péntek (MTI-TUD) - A csütörtökön este életbe lépett utazási előírások és szabályok nem korlátozott ideig tartó intézkedések, hanem tartós jellegűek, és meghatározó szerepük lesz a majdani utazási törvényben is - jelentette ki az NDK televíziójának nyilatkozó belügyminiszter.
Friedrich Dickel szavai szerint az intézkedéssel a minisztertanács számos állampolgár kérésének és követelésének tett eleget. Utóbbiak levélben megfogalmazott bírálatok, javaslatok és tiltakozások formájában juttatták kifejezésre elégedetlenségüket a hétfőn közzétett utazási törvénytervezettel kapcsolatban. A csütörtöki döntés értelmében a vezetés alapvető emberi jognak ismeri el az utazáshoz való jogot - hangoztatta az NDK belügyminisztere. A nappali órákban tovább erősödött az NDK lakosságának rohama a berlini átkelőhelyek ellen: a hét közúti átlépőnél kilométer hosszú embersorok alakultak ki, míg a gépkocsioszlopok hossza elérte a háromszáz métert. Este hatkor újabb két átkelőhely nyílt meg az utasforgalom előtt, és berlini bejelentés szerint szombaton további hat - eddig zárva tartott - határállomást nyitnak meg a várhatóan tovább erősödő utasforgalom számára. Az NDK népi rendőrsége megerősített állománnyal végzi a kiutazási engedélyek (vízumok) kiadását, az útlevelek kiállítását. Ennek ellenére hosszú sorok várakoznak a rendőrségi irodák előtt, ezért a hatóságok - átmeneti jelleggel - továbbra is lehetővé teszik a határon való átkelést vízum nélkül, csupán személyi igazolvány felmutatásával. Nyugat-berlini rádiójelentés szerint az első éjszakán átruccant kelet-berliniek közül alig ezren maradtak végleg ,,odaát,, - a többség reggel visszatért a város keleti szektorába, hogy dolgozni menjen. Szombaton minden bizonnyal még a péntekinél is nagyobb forgalom lesz a két városrész közötti határon. (folyt.)
1989. november 10., péntek 19:59
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|