 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Recski Szövetség közleménye
"... közgyűlést tartunk 1989. november 11-én, délelőtt 10
órakor a Jurta Színházban. Tárgy: a rehabilitáció helyzete, közelgő
választások, alapszabály-módosítás. Minden tagunkat szeretettel
várunk."
BBC, Panoráma:
Az MSZMP újjászervezése
"Nem túl rózsás jövőt jósolok az újjáalakuló MSZMP-nek, több
okból is. Nyilvánvalóan ez egy olyan párt, amelyik azonosul az
elmúlt 40 év hibáival, eredményeivel, amit ők úgy látnak mint
eredmények, de hát én úgy látom, hogy a magyar állampolgárok számára
ez a 40 év egy olyan periódus, amit lezártnak látnak, amit
szeretnének elfelejteni, amit valamilyen módon most szeretnének
visszacsinálni. Ez egy nehézség már az MSZMP számára."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

NSZK: NDK-sajtóvisszhang (1.rész)
|

Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. november 9. csütörtök (MTI-tud) - A Frankfurter Allgemeine Zeitung csütörtöki vezérkommentárja szerint az egyetlen előremutató fejlemény a reformok hívének tartott Hans Modrow kormányfői jelölése. Az NSZEP KB új Politikai Bizottságában azonban Krenz majd kétharmad részben a régi Honecker-csoport embereivel vette körül magát, s a többi is - Modrow kivételével - szintelen funkcionárius. A kiszolgált, bár megritkított régi gárdának eme felvonultatása volt Krenz sorrenben második balfogása azután, hogy balul ütött ki az új utazási törvény is.
Rejtély, hogy miként képzeli el Krenz ezzel az új/régi csoporttal a lakosság bizalmának megszerzését - így a frankfurti lap. A liberális Süddeutsche Zeitung főszerkesztőjének vezércikke szerint az NDK-beli helyzet csakis akkor juthat nyugvópontra, ha Egon Krenz végleg távozik a színről, és az NSZEP beleegyezik a szabad választásokba. Krenz ama próbálkozásai, hogy a gyeplő lazításával vonja ismét ellenőrzése alá a helyzetet, kudarcra van kárhoztatva: a lakosság ugyanis nem bízik benne, mivel engedményeit csak fél szívvel tette, s nem tudta eloszlatni azt a gyanut, hogy a felületes reformokkal csak a párt egyeduralmát akarja visszahódítani és megtartani - állapítja meg a lap ,,Kozmetikai kezelés,,, címmel. A Die Welt ,,Süllyedés előtt,, című vezércikkében Krenzet és politikustársait egy elmerülő lélekvesztő megrémült legénységéhez hasonlítja. A kapitányt, Erich Honeckert ugyan feláldozták, de a lékeket már nem tudják betömni: a hajó menthetetlen. Krenz most minden bűnt elődjére és annak embereire hárít. De talán nem volt ott éveken át egy bizonyos Egon Krenz nevű ,,trónörökös,, is eme vezetői kör befolyásos tagjaként? - kérdezi a konzervatív újság. A Frankfurter Rundschau ,,Német forradalom,, című vezércikkében azt írja, hogy az NDK forradalmi tűzben ég. Ez az első olyan német forradalom, amely siker reményével kecsegtet. Ezek után ki meri azt állítani - kérdi az SPD-hez közel álló napilap -, hogy a németek nem tudnak forradalmat csinálni? (folyt.)
1989. november 9., csütörtök 14:24
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|