Rendszerváltás és az MTI

	Párttalan munkahelyek
--------------------- München, 1989. október 28. (SZER, A munka világa) - Hol élünk? - kérdezné döbbent riadalommal, és nem hinne sem szemének, sem fülének az az elvtárs, aki valamely rejtélyes okokból átaludt volna csupán egy esztendőt Magyarországon. Még csak arra sincs szükség, hogy amolyan vaskalapos ortodox, sztálinista, kádárista legyen. Elég az ő legőszintébb hitetlenkedéséhez, ha például mindössze függetlenített párttitkára volt egy magyarországi, mégcsak nem is fővárosi középüzemnek. Már az első benyomások a szokatlanság erejével, ha éppen nem döbbenetével hatnak. Hiányzik ugyanis az ilyenből az a bizonyos atmoszféra, amit a párt közvetlen jelenléte sugárzott a dolgozókra. A párt misztikus jelenlétének, minden tudásának, mindenható mivoltának már-már az emléke is elillant. És milyen háládatlan is az ember, akarom mondani az egykori alattvaló: a neki annyira jót akaró atyai irányítást az első adandó alkolommal lerázza, de még a lehetőségétől is megborzong. Az üzem pedig mintha otthonosabbá kezdene válni. Most elegendő ráébrednünk arra - vélik a legilletékesebbek, a munkások -, hogy itt és most tisztességesen, igazi szakértelemmel el kellene végeznie mindenkinek a dolog ráeső részét. Ez itt egy gyár. Mi is teszi azzá vagy olyanná, ahol az ember emelt fővel járhat? Az ember az állampolgári jogok valóságának erőtere. Nem botlik az ember lépten-nyomon ajándékgyerekekbe, olyan ingyenélőkbe, akiket a többiek nem elég, hogy eltartanak, de akik ráadásul még játsszák, illetve játszották az eszüket, adták az erős embert. Meg lehet kérdezni - és nem okoz ez anyagi foglalkoztatási hátrányt -, miért volt szükség szocialista brigádra, munkaversenyre, kommunista szombatra, szabad vagy nem szabad pártnapra, földrapériázott kultúrteremre, ahol cifra de mégis süket szavak röpködnek, és mi szükség volt a pártra itt munkahelyen belül, sőt a gyár vezetői fölött, mint egy kollektívan nyakukba ültetve, akaratuk ellenére. (folyt.) 1989. október 28., szombat
Vissza »

	- Párttalan munkahelyek 1.
Ma mindezt meg lehet kérdezni, és lehet is ezekre a kérdésekre válaszolni. Marx nélkül, Lenin nélkül, a szakszervezeti bizalmi sem kell hozzá. A munkásőr éber fülelésével sem kell törődni. Megkérdezheti az ember a szomszédjától, és kimondhatja utána, amit gondol, kimondhatja hangosan, akár nevetve, sőt hahotázva is. Ami belül a kapuk mögött ami kívül az egész országban történik, valamiképpen mind fokozhatják ezt a természetes emberi érzést, a dolgok normális menetének nyugalma diktálta érzést, A példák láttán kibontakozó egyéni felbátorodás érzését. Amikor végre néven nevezik a dolgokat, ugyanazt értik ugyanazon fogalom alatt, amikor nem kelt általános döbbenetet az igazság, a mindenki által ismert igazság nyilvános emlegetése. Már csak úgy a hétköznapi beszéd során, mintegy véletlen természeteséggel, megszokásból. Ahogyan a budapesti rádió riportere csak úgy hozzáteszi a Parlament előtti 25. koszorúzásról beszámolva: a forradalom mártírjai. Nem keresgéli idegesen feszengve az éppen ügyeletes és hivatalos kifejezést - mondjuk októberi események, népfelkelés stb. -, beszél multúnknak, erről a máig ható és csodaszámba menő időszakáról úgy, ahogyan egy ember szól a másikhoz körbe tekintgetés és suttogóra fogott száj nélkül. A fogalmak hozzáidomulnak a valósághoz. A fogalmakkal annyit zsonglőrködő, siker alatt pedig eloldalog szemlesütve, némelyik átkozódva, de valamennyien a névtelenség csöndesebb tartományai felé. Az sem véletlen, hogy kimaradt ez a szó: a süllyesztőbe. Helyes ugyanis, ha egyszer abbamarad ez a történelmi lökdösődés, hogy valakik mindig fönn, mások pedig amiatt lent, legalul legyenek. Ideje megindulnia annak az önmozgásnak, ami zajlott volna eddig is, ha mesterségesen nem korlátozta volna a magát mindentudónak kikiáltó hatalom. (folyt.) 1989. október 28., szombat
Vissza »

	- Párttalan munkahelyek 2.
A Munkástanácsok megszervezése helyett, spontán megszerveződéséről hallani mind többet. A tulajdon és a gyárvezetés két különálló mivoltát meglepő gyorsasággal vették tudomásul, meglepően sokan. Németh Miklós Kecelen miniszterelnökként avatott maagáneruházást. Morvai Ferenc Egercsehiben a gazdaságtalan bányaüzem még újra hasznosítható épületeinek megvásárlásával kíván új munkaalkalmakat biztosítani. A munkás pedig nem zeng indulókat a tőkés, a vállalkozó ellen. Tájékozódik, tanul, új tapasztalatokat gyűjt, és ott, ahol már valóban teheti, csakugyan országot épít szorgos két kezével. A Magyar Köztársaság egyenrangú állampolgárainak országát. +++ 1989. október 28., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »