|
 |
 |
 |

Horváth Balázs a BM Rendőri Ezrednél
|

1990. június 6., szerda - A BM Rendőri Ezred maradéktalanul
szolgálja az új kormányt, ahhoz lojális, s legjobb tudása szerint
hajtja végre a miniszter parancsait. Ezekkel a szavakkal fogadta
Vörösmarty Mihály ezredes, parancsnok szerdán délelőtt az ezredhez
látogató Horváth Balázs minisztert. A korábbi Forradalmi Ezred
átalakulása külső jegyekből is látszott: a parancsnoki épületben
ugyanis már elhelyezték a koronás címert, noha az új címerről az
Országgyűlés még nem is döntött.
Horváth Balázs az állománygyűlésen egyebek közt arról szólt, hogy az érdekek két, nehezen összehangolható tevékenységet kell szinkronba hozni: nevezetesen a terrorelhárító szolgálatot és a karhatalmi, közrendvédelmi feladatokat. A terrorelhárítással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a nyitott határok következtében a jövőben még nagyobb jelentősége lesz ennek a tevékenységnek. Egyrészt világszínvonalú technikát kell beszerezni e szolgálat számára, másrészt lehetőséget kell teremteni arra, hogy az itt dolgozók külföldön - elsősorban Ausztriában és az NSZK-ban - szakmai továbbképzésen vehessenek részt. (Ami a korszerű technikát illeti, a terrorelhárító szolgálatot nemrég a jelenleg legmodernebbnek számító, kis méretű, nagy tűzerejű, izraeli gyártmányú géppisztolyokkal szerelték fel.)
A karhatalmi, közrendvédelmi feladatokkal kapcsolatban kiemelte: hasznosnak látná, ha a jövőben az ezred magas szintű képzést nyújtana a másutt szolgáló rendőrök számára is. A miniszter nyelvtanulásra is buzdította a rendőröket és ígéretet tett arra, hogy hamarosan bevezetik a nyelvpótlékot. Mint mondta, mindent megtesz annak érdekében is, hogy a rendőrök mielőbb fizetésemelésben részesüljenek. Ugyanakkor kérte, hogy a rendőrök ne politizáljanak, s ha lehetséges, akkor magánemberként se tartozzanak pártokhoz. Ezt ugyan a törvény nem tiltja, de szeretné elérni, hogy a Parlament változtassa meg a párttörvény ide vonatkozó paragrafusát. Hangsúlyozta: soha nem tűri el, hogy a rendőrséget politikai célokra használják. A rendőröknek egyetlen feldadata van: a magyar nemzet szolgálata, a mindenkori kormányhoz való lojalitás. Csak így lehet elérni, hogy a lakosság a társadalom érdekében dolgozó emberként fogadja el a rendőrt. (MTI)
1990. június 6., szerda 15:53
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|