|
 |
 |
 |

Vásárzárás (1. rész)
|

1990. május 31., csütörtök - Negyedmillió vásárlátogató,
szerényebb közületi forgalom, külsőségeiben is változó vásárkép, a
magánszektor erőteljesebb jelenléte - ezek jellemezték a csütörtökön
zárult tavaszi BNV-t, a beruházási javak szakvásárát.
A BNV-n ezúttal 28 ország, továbbá Nyugat-Berlin, Hongkong és hazánk 1800 kiállítója mutatkozott be. Szembetűnő volt, hogy a kelet-európai standokról eltűntek az évtizedeken át megszokott, vezetőket és jelmondatokat ábrázoló óriás tablók, viszont ezeken a kiállításokon nagy számban jelentek meg a szövetkezetek és a vállalkozások. Elmaradtak az általában erre az időpontra időzített milliárdos üzletkötések is, ami köttetett az is jórészt konvertibilis valutában. Így Ganz-darukat vettek dollárért a szovjet üzletkötők és kiállított szerszámgépeikből adtak el néhányat a magyar felhasználóknak. A lengyelek malom- és sütőipari gépeket szállítanak még az idén hozzánk, ugyanakkor vásároltak is magyar vegyipari berendezéseket - szintén konvertibilis valutáért. Több üzletet kötöttek, illetve kereskedelmi tárgyalásokat folytattak a magyar kiállítók nyugati cégekkel; a Peko Művek például Mexikóba kíván eladni 15-20 millió dollárért vasúti sínalátéteket. Az Ikarus 3000 iskolabusz exportjára kap rövidesen konkrét ajánlatot a tengerentúlról.
Ami a vásár protokoll eseményeit illeti, azok kevésbé voltak látványosak, jóllehet évtizedek óta először járt magyar köztársasági elnök a BNV-n. Az NSZK legtöbb tartományának gazdasági minisztere vagy szenátora is ellátogatott a vásárvárosba csakúgy, mint a dán ipari miniszter. A BNV-k történetében először adták át a vásár díszvendégének járó szobrot és oklevelet, az amerikai General Electrics elnök-vezérigazgatójának.
Sajtótájékoztatókban sem volt hiány, s azokat most a külföldi kiállítók nagyobb számban tartották, mint az elmúlt években. Beszámoltak sorra alakuló vegyesvállataikról, s nem rejtették véka alá lelkesedésüket, a magyar politikai és gazdasági változások iránti bizalmukat. Az amerikai GE elnök-vezérigazgatója és a DOW Europe alelnöke nyugati tőkét ígért a magyar ipar fellendítéséhez, persze csak akkor, ha most indult vállalkozásaik sikerrel járnak. S szinte valamennyien ugródeszkának tekintik a magyar piacot a Szovjetunió és a többi kelet-európai ország felé.
A laikus közönség érdeklődése sem csappant meg a vásár iránt, pedig a rendezők ezúttal igyekeztek visszafogottabbá tenni a BNV zsibvásár jellegét. A centrum áruházak azért kivonultak a vásárra 30 millió forintos árukészlettel, amit el is adtak. (folyt.köv.)
1990. május 31., csütörtök 14:48
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|