|
 |
 |
 |

Miért nincs kormányprogram Magyarországon?
|

----------------------------------------
München, 1990. május 26. (SZER, Világhíradó) - Kemény István jelentkezik Párizsból:
- Orbán Viktor joggal állapította meg a parlament keddi ülésén, hogy Antall József expozéja nem tekinthető kormányprogramnak. Kezdetben alapelveket sorolt fel Antall, amelyeket el lehet fogadni - de amelyekből konkrét tennivalók nem következnek.
Ezután tért volna át magára a programra, első fejezetként ember és környezet viszonyára. Beszélt a halálozások számáról, arról, hogy az idősek létbizoyntalanságban élnek, és milliónyi ember él a létminimum alatt. A későbbiekben azonban egyetlen szóval sem tért ki arra, hogy ezeken a bajokon hogyan akar a kormány segíteni. Hasonló eljárást követett az egészségügy, a lakás és a művelődésügy viszonylatában is.
Óhajok felsorolására szorítkozott a gazdasági fejezetben is, és nem jelölte meg, hogy eszközök felhasználásával akarják ezeket az óhajokat megvalósítani. Nagyobb baj ennél, hogy a felsorolt óhajok egyrésze önmagában sem valósítható meg. Másrészük esetében a megvalósításra irányuló törekvés bajt okozna, és a legnagyobb baj az, hogy óhajok összeegyeztethetetlen egymással.
Az első óhaj szerint, a kormány a nemzetközi fizetési kötelezettségek mindenkori teljes megtartása mellett arra törekszik, hogy mihamarabb megállítsa az adósságtömeg gyarapodását.
A második óhaj szerint, kétéves átalakulás után évi 3-4 százalékos gazdasági növekedést kell elérni. Ez az óhaj megvalósíthatatlan, és a megvalósítására irányuló törekvés lehetetlenné teszi az első óhaj megvalósítását.
A harmadik óhaj szerint, egy éven belül megállítják az inflációt és további két év alatt egy számjegyűre szorítják le. Nagyon jó lenne ha ez megtörténnék, és ha csak önmagában nézzük, megvalósulása nem is teljesen lehetetlen. Határozott megígérése azonban, nem vehető komolyan, és semmi esetre sem egyeztethető össze az évi 3-4 százalékos növekedés ígéretével. (folyt.)
1990. május 26., szombat
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|