|
 |
 |
 |

Antall József Nyugat-Berlinben (1. rész)
|

Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Nyugat-Berlin, 1990. május 26. szombat (MTI-tud) - Nagy
tetszéssel fogadott előadást tartott szombaton a nyugat-berlini
Jégcsarnok mintegy hatezer főnyi hallgatósága előtt Antall József
magyar miniszterelnök, aki a 90. Német Katolikus Kongresszus
meghívott vendégeként, a nyugatnémet kancellárral egy rendezvényen
föllépve, taglalta Magyarország és Európa kilátásait az
egypártrendszerű diktatúrák bukása után.
A magyar kormányfő bevezetőjében megállapította: - Lenin 1922. évi jóslata, miszerint a XX. század a szocializmus jegyében fog állani, minden elképzelést felülmúló szenvedést, elnyomatást és nyomorúságot hozott az érintett népeknek Európa keleti felében. Habár az 1956-os magyar szabadságharc, az 1968-as Prágai Tavasz és a ,80-as évek lengyelországi eseményei a népek fokozódó ellenállására utaltak, az ideológia és az erőszak biztosította a kommunizmus uralmát az érintett országok fölött. A végkifejlet olyan lett, amilyenre még oly bölcs Kelet-Európa-szakértők sem számítottak. A régi rendnek a hatalmat birtokló képviselői kénytelenek voltak elismerni, hogy a szocializmus rendszere megbukott, hogy immár nem lehet a népek akarata ellenére kormányozni. Nem maradt más választásuk, mint feladni a kommunizmus kísérletét, amely egyenlő az emberi természet elleni erőszakkal.
Azokra az országokról, például Magyarországról, ahol a fordulat békés keretek között zajlott le, Antall József leszögezte: - A régi rendszer támaszai el fogják tudni érni, hogy a történelem enyhébben bírálja el súlyos felelősségüket saját népük évtizedeken át tartó elnyomásáért. A keresztény kötelesség, a megbocsátás rájuk is érvényes, még akkor is, ha a nép maga, illetve a Nyugat nem tanúsít is megértést ezen állásponttal szemben.
Magyarország és a többi, hasonló helyzetben lévő ország helyzetét a magyar kormányfő a bibliai vízözön utáni állapothoz hasonlította. - A bárka partot ért ugyan, ám szinte semmit sem találnak a földre lépő utasok: sem rendet, sem struktúrákat, sem anyagi értékeket. Legfőbb támaszuk az Istenbe és önmagukba vetett hit, a remény, és a velük szemben megnyilvánult szolidaritásból fakadó bizakodás. (folyt.)
1990. május 26., szombat 18:27
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|