|
 |
 |
 |

Lejárt az uniformizált közigazgatás ideje - Vitafórum a holnap tanácsáról
|

1989. október 27., péntek - A holnap tanácsa - a többpártrendszer keretei között működő közigazgatás - volt a központi témája annak a pénteken Veszprémben tartott vitafórumnak, amelyre tanácstagokon és a tanácsi dolgozókon kívül meghívták a megyeközpontban tevékenykedő pártok képviselőit is. Az eszmecserén elhangzott megállapításokban már konkrét tapasztalatok is összegeződtek, hiszen a Heves megyei Gyöngyös mellett Veszprém az új követelményekkel kapcsolatos közigazgatási modellkísérletek egyik színhelye. A kísérlet során a helyi szakemberek és a Magyar Tudományos Akadémia Államigazgatás-kutatási Programirodájának szakértői, együtt keresik a legmegfelelőbb megoldásokat.
A fórumon jelen volt és kifejtette véleményét Kilényi Géza igazságügyminiszter-helyettes is. Hangoztatta azt a meggyőződését, hogy lejárt az uniformizált közigazgatás ideje, a városi és községi tanácsok nem lehetnek a megyei tanács és a minisztériumok tükörképei és a központi akarat végrehajtói. A készülő önkormányzati törvénynek keretet kell majd adnia egy olyan változó szervezetnek is, amely mindenkor a helyi igényekhez igazodik. Több hozzászóló kétségeknek és aggodalmaknak adott hangot. A főépítész kollégium tagjai attól tartanak, hogy az egymástól eltérő településfejlesztési pártprogramok akadályozzák majd a hosszú távú szakmai tervezést és ennek helyét olyan rövid távra szóló elképzelések veszik majd át, amelyek, legalábbis részben, csak a kitervelőik népszerűségét szolgálják. Mások tarthatatlannak mondták azt, hogy a tanácsok - pénz hiányában - a gazdasági egységeket, a vállalatokat, szövetkezeteket ,,pumpolják,,: ipari, mezőgazdasági üzemektől kérnek pénzt útépítésre, vagy szociális jellegű fejlesztésekre is. A jövőben, mondták, olyan korrekt közigazgatási, vállalati együttműködési formát kell kialakítani, amely megváltoztatja ezt a gyakorlatot. A tanácsoknak eddig a közigazgatási munka mellett politikai feladataik is voltak. Ezektől meg kell tisztítani a jövő közigazgatását. Úgy kell megtisztítani és egyértelművé tenni a tevékenységi köröket, hogy egyértelműek legyenek a helyi önkormányzat feladatai és lehetőségei. Fetétlenül fontos annak elkerülése, hogy a formai szabályozás gúzsba kösse a népképviseletet. (MTI)
1989. október 27., péntek 17:56
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|