|
 |
 |
 |

A parlamenti bizottságok összevont tanácskozása a bős- nagymarosi beruházásról (2. rész)
|

Mivel az ökológiai veszélyek mindkét országot érintik, nem lehet kártérítés fogalmáról beszélni - hangsúlyozta Udvari László -, hanem csakis az anyagi előnyök és veszteségek egyenlegének megállapításáról s közös elszámolásáról. Az előzetes számítások szerint az általuk javasolt változások következtében nem 50 százalék, hanem csak egyharmadnyi energia illetné meg Magyarországot. A képviselők érdeklődtek az ökológiai veszélyhelyzet mibenlétéről. Udvari László elmondta: az erőműrendszer eredeti koncepció szerinti megépítése, üzemeltetése többek között az ivóvízellátást teszi lehetetlenné nagy területeken, számottevően romlik a Duna vízminősége, bizonytalanná válik az Öreg Duna és a mellékágak sorsa. Felvetődött a csehszlovák ellenlépés lehetősége is. Ezek szerint a szomszédos ország saját területén végzett eltereléssel látná el vízzel a bősi erőművet. Udvari László erre azt mondta: a kormány résen van, tudja, mi a dolga. Egy ilyen megoldás ökológiai katasztrófát okozna az adott térségben, s komoly veszélyeket jelentene Csehszlovákiának is, ezért rámutatott: bízik abban, hogy az elterelésre nem kerül sor. Az ülésen szó volt arról is, hogy a kormány a bős-nagymarosi beruházáshoz kapcsolódó, a környező településeknek régóta ígért, s eddig elmaradt infrastrukturális beruházásokat meg kívánja valósítani. A képviselők közül többen lehetlen állapotnak tartották, hogy a kormány álláspontjával szemben áll a szakminisztériumé. Sürgették e visszás helyzet megoldását, és a személyi konzekvenciák levonását. Az ülésen elfogadták a szakbizottságok álláspontját. Ezek szerint javasolni fogják az október 30-án kezdődő országgyűlési ülésszakon, hogy hatalmazzák fel a kormányt az államközi szerződés módosítására. A szakbizottságok fontosnak tartják, hogy a módosítás során kellő hangsúlyt kapjon az ökológia elsődlegessége, a tudomány eredményeinek felhasználása, a nemzeti érdekek érvényesítése és a térségben lakók érdekeinek figyelembe vétele. (MTI)
1989. október 27., péntek 17:51
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|