|
 |
 |
 |

Az IKV-król - a Fővárosi Tanács ülése (1. rész)
|

1989. október 27., péntek - A Fővárosi Tanács pénteki ülésén olyan, a főváros lakosságát évtizedek óta foglalkoztató kérdés megvitatása is szerepelt, mint az ingatlankezelési tevékenység helyzete. A napirendi pontok tárgyalása előtt azonban személyi kérdésben kívánt dönteni a testület, mivel az ipari, kereskedelmi és a szolgáltatási tevékenységet felügyelő elnökhelyettes funkciója betöltetlen. A jelölőbizottság javaslata alapján a tanács testületének három tagja, Bardócz Tamás, Schiffer János és Tancsik Rudolf került fel a jelölőlistára, s mondta el programbeszédét. A több fordulóban bonyolított titkos szavazás során egyik jelölt sem kapta meg a szükséges többséget, közben egyikük visszalépett. Bielek József, a Fővárosi Tanács elnöke szerint a sikertelen szavazás egyik oka, hogy a testület 151 tagjából csak 99-en voltak jelen a második szavazásnál. Ezt követően elfogadták a tanácselnöknek azt a javaslatát, hogy a tanács következő ülésén válassza meg az elnökhelyettest.
A fővárosi ingatlankezelés helyzetéről szólva az ülésen elhangzott: az IKV-k önmaguk átmentésére, fenntartására törekednek. Az immár tarthatatlanul vontatott ügyintézés, a kulturálatlan hangnem és a vállalatok ,,hatóságosdi,, magatartása egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a közvélemény egyértelműen negatívan ítéli meg tevékenységüket. 1989-ben minden kerületi tanács megvizsgálta a területén működő ingatlankezelő vállalatok tevékenységét és elkészítették a továbbfejlesztésre vonatkozó javaslataikat. Ezeket felhasználva a Fővárosi Tanács lakáspolitikai főosztálya is kialakította álláspontját. Kiindulópontnak tekintették azt, hogy az ingatlankezelés területén a piaci viszonyoknak még a csírája sem alakult ki, s hogy nincs versenyhelyzet a szolgáltatások, a fenntartási munkák és az új építkezések területén. A 425 ezer fővárosi bérlakás kezelésének jövőjére vonatkozóan mielőbbi kormányzati döntések szükségesek. A főváros hosszú távon olyan, szabályozott piaci viszonyokon alapuló lakásrendszer kialakítására törekszik, ahol a lakások ára és bére is a valós értékviszonyokat fejezi ki. Középtávon szükségesnek tartják a tulajdonosi reform végrehajtását, egy új lakbérrendszer kialakítását és a bérlakások valódi bérletté való átalakítását. Fontosnak tartotta azt is, hogy mielőbb vagyonkezelői szervezeteket hozzanak létre. Szándékaik szerint fontos lenne, ha mielőbb bérlői egyesülések, bérlői önkormányzatok, illetve helyi érdekvédelmi szervezetek alakulnának. (folyt. köv.)
1989. október 27., péntek 17:09
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|