|
 |
 |
 |

Kell-e baloldal 3.
|

alc. A koalíció esélyei Nehezebb a kérdés, HOGY LESZ-E MAJD BALOLDAL, és főleg milyen. Lesz-e a baloldalnak olyan pártja, amely rendelkezik meggyőző és hatékony koncepcióval, ráadásul alkalmas és képes a koalícióra? Vagy minden szétesik apró, egymással marakodó töredékpártokra? Netán az egész baloldal olyan mértékben hitelét veszítette, hogy ha megfeszül, akkor is leszavazzák? Induljunk el az utolsó kérdéstől. Nem a baloldal veszítette hitelét, hanem annak egyik összetevője; nem a munkásmozgalom általában, hanem az ortodox-kommunista pártállam ment csődbe. Ezt ugyanúgy nem lehet egybemosni a baloldal egészével, mint egyenlőségjelet tenni az inkvizíció és a kalkuttai Teréz nővér közé azzal, hogy vallásos mindkettő. Nem igaz, nem lehet igaz az, hogy a szocialista-szociáldemokrata alternatíva hitelét veszítette - soha nem is került a gyakorlat próbájára sor Magyarországon. Másutt a világon pedig a mozgalom jelentős eredményeket tud felmutatni (amivel Ribánszky vagy Antoniewicz úr külföldi elvbarátai nem nagyon dicsekedhetnek.) Nagyobb problémát jelent ma az, hogy milyen lesz ez a baloldal: sikerül-e akár egy nagy pártnak, akár több párt erős szövetségének megvetnie a lábát úgy, hogy az egy demokratikus koalíciónak valóban fontos összetevője legyen? Vagy tényleg csak jelentéktelen pártocskák maradnak, és néha egy-egy közülük mutatóba bekerül a koalícióba? Ami ma történik, az egy baloldali számára egyszerre ismerős, bíztató és lehangoló. Ismerős Nyugatról az a jelenség, hogy a baloldal osztódással szaporodik; itt alakul egy párt, ott alakul, most itt válik ki egy csoport, majd amott, és ezek többnyire egymással vannak elfoglalva. (Itt egy megfogalmazás pontosításra szorul: ez inkább a kommunista mozgalomra jellemző, nem a baloldal egészére. Ribánszkyék is többet foglalkoznak az MSZP-vel mint saját "osztályellenségeikkel".) Bíztató az, hogy a baloldalon izmosodik a szocialista-szociáldemokrata alternatíva. Van Magyarországi Szociáldemokrata Párt és és lesz (október 31. után biztosan) valamekkora Magyar Szocialista Párt. E kettőnek kell adnia a magyar baloldal gerincét, a koalíció baloldali erőit. (Mert Antoniewicz Rolanddal ugyan ki lépne koalícióra?) Ehhez viszont erős, befolyásos párttá kell válniuk. Erre - legalábbis rövid időn belül, számos oknál fogva - az MSZP-nek nagyobb az esélye. Pontosabban nagyobb esélye LENNE, s itt jön az, ami elszomorító. (folyt.)
1989. október 18., szerda 13:23
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|