|
 |
 |
 |

A Kádár János Társaság sajtótájékoztatója
|

1989. október 12., csütörtök - A Kádár János Társaság néven működő - egyébként mind ez ideig nem bejegyzett - csoportosulás képviselői csütörtökön a Lukács cukrászdában sajtótájékoztatót tartottak. Antoniewicz Roland - aki a társaság ideiglenes központi bizottságának első titkáraként szerepel - bejelentette: ezentúl kommunista pártként működnek. Álláspontjuk szerint ez a szervezet a Magyar Szocialista Munkáspárt egyetlen mozgalmi örököse, és Antoniewicz Roland véleménye szerint a Magyar Szocialista Pártnak nincs erkölcsi alapja az MSZMP utódjának nevezni magát. A bizottság nevében kifejtette, hogy ,,megszüntetik a Népszabadságot,,, és helyette Sarló és Kalapács címmel új napilapot kívánnak megjelentetni. Elmondotta azt is, hogy a Munkásőrség felügyeletét a társaság át akarja venni. Tiltakoznak a vörös csillagok középületekről történő leszerelése ellen, és a városligeti Lenin-szobor ,,elsikkasztása,, miatt.
Mint ismeretes, özvegy Kádár Jánosné a napokban határozottan tiltakozott az ellen, hogy e csoportosulás férje nevét viseli, mivel a társaság céljai, megnyilatkozási formái ellentétben állnak Kádár János szellemiségével. (MTI)
1989. október 12., csütörtök 16:47
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (10.23-12.20) - Padlóról talpra
"Estére a Kossuth téren újfent több tízezren gyülekeztek.... A rendőrök először jelentek meg a sapkájukon nemzetiszínű jelvénnyel, a korábbi vörös csillag helyett... Demokratizálódásuk sebessége még Szűrös átalakulásáét is felülmúlta. Részemről padlóra, illetve földre kerültem. No, nem a visszásságoktól, hanem attól, hogy előző nap még az örményeknél valami olyat ettem, ami megártott, másrészt a rettentő fáradtságtól. Jórészt tehát a fűben heverészve élveztem a műsort. Még annak sem tudtam különösebben örülni, hogy jól fogyott a Magyar Narancs, az alkalmi rikkancsok egyiket adták el a másik után."
MTV2 nézői telefonok:
"- 18 órakor a Hirekben tessék szives bemondani a totót.
- Mért engedtek szóhoz jutni szemétláda, volt ÁVH-s ügynököket, fasisztákat, szemétládákat, lázitókat. Látniuk kell, néhány száz előkészitett FIDESZ-es löki a süketet, a nagy tömeg csendben van. A nagy tömeg nem ért egyet azzal, ami ott folyik.
- Obersovszki Gyula buzi, szar alak. Elnézést a kifejezésért. Ez a most beszélő ember, ennek a Magyar Köztársasághoz semmi köze. Ez gyáván elpucolt. Magyarul rosszul beszél. Megtollasodtak, Obersovszkyval, a Fónayval, ezzel együtt. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, a nyugat pénzén. Most a dolgozó emberről beszélek. Vegyék már észre, hogy hogy mennek el ott az embrek, mennyire nem értenek egyet ezzel a szemétláda társasággal, és mennyire szervezték meg ezt a tapsolást, meg ezt a lazítást. Pozsgay úr„ nézze, hogy mit csinált. Németh Miklós úr, nézze,,hogy mit csinált. Ezek után gondolják, hogy önök még a jövő toéiKH valakik lesznek a választás után?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|