|
 |
 |
 |

- Szocialista ref. - 2. folyt.
|

De lehetséges-e gazdasági integrációról beszélni, amíg a Kelet és a Nyugat között fennálló technológiai szakadék nem csökken. Az amerikai pénzügyi szakértő - aki korábban a New York-i Szövetségi Jegybank elnöke volt - nem látja lehetőségét a műszaki fejlettségbeli különbségek eltüntetésének. Hosszú távon azonban a nyugati beruházások és a vezetőképzés hatására ez a tény elveszti jelentőségét - mondotta Solomon. Hozzátette: bár kétli, hogy a szocialista országok valaha is utólérik-e a Nyugatot, önerőből is képesek lesznek-e jelentős gazdasági eredmények felmutatására. A Kelet és Nyugat számára kölcsönösen hasznos lesz a külkereskedelem fejlődése és a beruházások emelkedése. Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke derűlátóbban nyilatkozott. A technológiai szakadék áthidalása - mint mondototta - nem reménytelen feladat. Nemrég néhány dél- és észak-európai ország is körülbelül ugyanazon a szinten volt, mint egyes közép- vagy kelet-európai államok, egyharmad évszázad alatt azonban felzárkóztak a fejlettebb államokhoz - mondotta Berend T. Iván. A tanulmány szerzői és védnökei közül többen is azon a magánvéleményen vannak, hogy Magyarország és Csehszlovákia valóban sokkal több reménnyel tekinthet a műszaki lemaradás behozatalára, mint a sokkal nagyobb gazdasági nehézségekkel küszköző Lengyelország, vagy éppen Jugoszlávia. +++
1989. október 20., péntek
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|