|
 |
 |
 |

Kupacsapatok rangadója Kispesten (1. rész)
|

1989. október 20. péntek (MTI) - A jóindulattal is csak felemásnak nevezhető kupaszerda után és a jövő szerdai magyar-görög válogatott viadal előtt szombaton a 11. fordulóra kerül sor az NB I-es labdarúgó ,,menetelésben,,. A legnagyobb érdeklődés a nemzetközi kupákban még versenyben lévő két csapat kispesti rangadóját előzi meg, sokak szerint a Bécsben csak minimális vereséget szenvedett Ferencváros akár a győzelmet is megszerezheti a Bozsik-stadionban. Kozma Mihály, a Bp. Honvéd szakosztályvezetője viszont erről egészen másképp gondolkodik. - Egyáltalán nem tartunk a találkozótól, illetve csak annyira, mint bármelyik másiktól - mondta. - Azt hiszem, tartanivalója inkább a zöld-fehéreknek lehet, hiszen nagyon régen nyertek utoljára ellenünk. A Benfica elleni vereség nem okozott különösebb lelki traumát, a sérülések, betegségek, kiállítások miatt erősen tartalékos felállásban játszottunk, és reálisan nézve nem is számíthattunk jobb eredményre. Eleve feltartott kézzel léptek pályára? - Szó sincs róla, győzni szerettünk volna, de ez inkább csak óhaj volt. Talán ha eleve döntetlenre játszunk, akkor azt elérhettük volna. Mire számít az Admirától csak 1:0-ra kikapott FTC ellen? - Az Admira játékereje, szerintem, csak egy magyar középcsapaténak felel meg, így nem tartom igazi mércének. No, és azt sem szabad elfelejteni, hogy mi rengeteget erősödtünk szerda óta. Átigazoltuk Békéscsabáról Bánfit, és Both József vezetőedző újfent számíthat Sikesdire, Sallaira, Szabóra és Sassra is. Természetesen győzni akarunk. Albert Flórián, a Ferencváros technikai igazgatója óvatosabban fogalmazott: - Nehéz mérkőzés lesz, mindkét csapat kupameccset játszott szerdán - mondta az egykori aranylabdás. - Igy viszont egyikünk sincs előnyben a másikkal szemben, egyik csapat tagjai sem teljesen frissek. Nagyon régen nyertünk a Honvéd ellen, jó lenne megszakítani e számunkra nem éppen hízelgő sorozatot. A hazai pálya viszont a Honvéd mellett szól. (folyt.köv.)
1989. október 20., péntek 14:05
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|