|
 |
 |
 |

Válogatottak a görögök és az egyiptomiak ellen (1. rész)
|

1989. október 20. péntek (MTI) - Kedden és szerdán három mérkőzést játszanak a magyar ,,A,,, olimpiai, illetve utánpótlás válogatottak. Valamennyi keret az előkészületi találkozókat megelőzően közös felkészülést tart. Bicskei Bertalan szövetségi kapitány huszonkét játékost hívott meg, amint azt a szakvezető elmondta, erre azért volt szükség, mivel nem biztos, hogy a külföldön szereplő válogatottak valamennyien el tudnak jönni a görögök elleni barátságos összecsapásra. Amennyiben az említett ,,vendégmunkásokat,, klubjaik nem engedik el, Bicskei Józsa Miklós, Lőrincz Emil, Duró József és Lovász Ferenc behívását is tervezi még. - Ennek a barátságos mérkőzésnek a csapatépítés szempontjából lehet nagy jelentősége - nyilatkozta a szakvezető. - Szeretnénk folytatni a megkezdett utat, s már a spanyolok elleni világbajnoki selejtezőn kívül a jövő megmérettetéseire készülünk. Az ,,A,, válogatott keret vasárnap 11 órakor találkozik az MLSZ-ben, majd Tatán előkészületi edzéseket tartanak. A keret névsora: kapusok: Disztl Péter (Bp. Honvéd), Gulyás István (Békéscsaba), Petry Zsolt (Videoton) mezőnyjátékosok: Kozma István (Dunfermline), Sallai Sándor (Bp. Honvéd), Simon Tibor (Ferencváros), Pintér Attila (Ferencváros), Limperger Zsolt (Ferencváros), Bognár Zoltán (Haladás), Róth Antal (Feyenoord), Keller József (Ferencváros), Kiprich József (Feyenoord), Kovács Ervin (Ú. Dózsa), Fitos József (Panathinaikos), Détári Lajos (Olympiakos Pireus), Bánki József (Ferencváros), Bognár György (Toulon), Vincze István (Lecce), Fischer Pál (Ajax), Boda Imre (Olympiakos Volos), Kovács Kálmán (Auxerre), Jován Róbert (MTK-VM) A Magyarország - Görögország mérkőzést szerdán 17.30 órakor játsszák a Népstadionban. x x x (folyt.köv.)
1989. október 20., péntek 13:46
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|