|
|
|
|
- Ellenzék az NDK-ban - 2. folyt.
|
- Először is nem jelent számomra semmit, mert eddig semmi dolgom nem volt vele. Igaz, történnek velem bizonyos dolgok, s el kell viselnem egyet s mást, de semmihez sincs közöm. Arra gondolok, hogy én semmit sem tudnék itt megváltoztatni, mert itt mindig ugyanazok az emberek képviselik ugyanazokat a gondolatokat. Az emberek itt mindenre egy bizonyos módon reagálnak. Valójában nem is reagálnak. Engem itt nem értenek meg, mint emberi lényt. Állandóan meg kell gondolnom - és ez a rossz ebben az államban -, hogy hogyan viselkedjem, ha valamit el akarok érni. - A 84 esztendős Margareten ugyancsak Halleből, az öregek sorsát panaszolja. Az ő személyes drámája csak egy példa a sok közül: két fia él a Szövetségi Köztársaságban, meglett emberek, családapák, de mert egykor illegálisan hagyták el az NDK-t, csak rendkívüli esetekben jöhetnek haza, legutóbb például a bátyjuk temetésére. Keserűen jegyzi meg az idős asszony: - Nemrégiben levelet írtam Honeckernek. Könyörögtem neki, hogy a két fiam hadd látogathasson meg, mert én már nem tudok utazni. Rideg elutasítás volt a válasz. Hogy írhatnak olyat egy 84 éves asszonynak, hogy a fiai nem jöhetnek. Hát nem szörnyű? Valakinek meg kell halnia ahhoz, hogy a fiaim néhány napra idejöhessenek? - A szétzilált családok problémája minden nemzedéket érint. Martin, a 40 éves berlini orvos nehéz döntés előtt áll. Családjának jó része már odaát él, s most ő is benyújtotta áttelepülési kérelmét az NDK hatóságaihoz. Ha megkapja a kiutazási engedélyt, özvegy édesanyját hagyja a Faltól keletre. Keresztény ember lévén ez a távozás erkölcsi gondot okoz neki: (folyt.)
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|