|
|
|
|
Ellenzéki hangulat az NDK-ban
|
----------------------------- Köln, 1989. október 20. (Deutsclandfunk) - Ki ne ismerné azt a keleti tömb országaiban elterjedt szokást, hogy jubileumok alkalmából díszoklevelek tömegével árasztják el a dolgozókat. Alighanem erre gondoltak az NDK-beli ellenzék ama képviselői, akik az állítólagos munkás-paraszt állam fennállásának 40. évfordulójára éppen Oklevél címen tettek közzé egy különös szöveggyűjteményt. Amire talán kevésbé gondoltak, az az, hogy az illegálisan kiadott könyv megjelenésének pillanatában véget ér az a korszak, amelyet Erich Honecker neve fémjelzett, sőt valószínű, hogy az NDK egész négy évtizedes története fordulópontjához érkezett. Az Oklevél című kiadvány ílymódon szerzőjének szándékától függetlenül már egy letűnt korszakról von mérleget. - Henrich Heinze jegyzetét hallják: - Az "Oklevél" szót aranybetűkkel nyomták a fehér címlapra, amelyen ezenkívül még csak egy függőleges fekete-vörös-arany csík és egy fehéren kidomborodó NDK-címer látható. Beragasztva, mintegy mellékletként NDK sörösüveg-cimkét, kis NDK zászlót, bélyeget és egy trabant reklámlapot is találunk a mintegy százoldalas emlékkönyv lapjai között. Teljes névvel csak a három szerkesztő szerepel: Reinhart Weishul, a Kezdeményezés a Békéért és az Emberi Jogokért nevű ellenzéki csoport egyik vezetője, Berg Bohley grafikus művész és Rolf Henrich jogász. Ők ketten a nemrégiben alakult Új Fórum mozgalom szóvivői. Az ő elemző tanulmányaikon kívül az Oklevél kizárólag dokumentumokat közöl, mégpedig kétfélét: merőben hivatalosakat és személyes jellegűeket. A hivatalos dokumentumokra nem érdemes sok szót vesztegetni, ama párt és állami bikkfanyelv termékei ezek, amelyek különösen évtizedek múltán önmagukat kommentálják. Csak példaként idézzük a könyvből Honecker elődjének, Walter Ulbrichtnak 1969-ben mondott szavait: "Az elmúlt években a szocialista brigádokban a lakóközösségekben és a szocialista demokrácia fejlődése során a szocialista emberi közösségnek számos eleme alakult ki. A szocialista erkölcs elvei mind nagyobb befolyást gyakorolnak az NDK polgárainak együttélésére". (folyt.)
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Ellenzék az NDK-ban - 1. folyt.
|
Egy másik, korábbi keletű, történeti szemelvény azt a kérdést boncolja, miért hagyták el az emberek már az ötvenes években tízezrével ezt a boldog szocialista közösséget: "Az ország elhagyása nemcsak árulás, hanem ostobaság is" - közli a hivatalos újság 1957-ben, s az érvelés, amely napjainkban groteszk módon időszerű: "Hiszen miféle intelligens ember hagyja el az erősebb zászlóaljat? Aki ma az NDK-t elhagyja, az a szociális biztonságból a bizonytalanságba távozik". Így a kincstári gondolatmenet, s az olvasó már azt is tudja, hogy négy évvel később az állam betonfallal és gyilkos fegyverekkel óvta polgárait a keserű csalódástól, amelyet a válság sújtotta Nyugat jelentett volna számukra. A patetikus hivatalosság idézett szövegei azonban hiteles személyes vallomások közé ékelődnek. Mondhatni, kétféle tartalomszemlélet találkozik az Oklevél lapjain. Mintegy félszáz interjú dokumentálja a lakosság közérzetét a szocializmus 40. esztendejében. A kérdezettek a mai keletnémet társadalom majdnem teljes keresztmetszetét adják. A legkülönbözőbb életkorú és foglalkozású emberek nyilatkoznak - nyilván indokolt óvatosságból - csak keresztnevüket és lakóhelyüket jelölve meg. Az így kialakítható NDK-kép brutálisan különbözik attól, amelyet a hatalmon lévők a maguk rózsaszínű szemüvegén keresztül láttak és láttattak. Mathias, a 18 éves hallei fiú igazán nem gyanúsítható politikai előítéletekkel. Eddigi legfőbb tapasztalata, hogy bár kitűnővel végezte az általános iskolát, helyhiányra hivatkozva nem vették fel a gimnáziumba. Jelenleg nyomdászsegédként dolgozik. Arra a kérdésre, mit jelent számára a 40 éves NDK, így felel: (folyt.)
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
|
|
- Ellenzék az NDK-ban - 2. folyt.
|
- Először is nem jelent számomra semmit, mert eddig semmi dolgom nem volt vele. Igaz, történnek velem bizonyos dolgok, s el kell viselnem egyet s mást, de semmihez sincs közöm. Arra gondolok, hogy én semmit sem tudnék itt megváltoztatni, mert itt mindig ugyanazok az emberek képviselik ugyanazokat a gondolatokat. Az emberek itt mindenre egy bizonyos módon reagálnak. Valójában nem is reagálnak. Engem itt nem értenek meg, mint emberi lényt. Állandóan meg kell gondolnom - és ez a rossz ebben az államban -, hogy hogyan viselkedjem, ha valamit el akarok érni. - A 84 esztendős Margareten ugyancsak Halleből, az öregek sorsát panaszolja. Az ő személyes drámája csak egy példa a sok közül: két fia él a Szövetségi Köztársaságban, meglett emberek, családapák, de mert egykor illegálisan hagyták el az NDK-t, csak rendkívüli esetekben jöhetnek haza, legutóbb például a bátyjuk temetésére. Keserűen jegyzi meg az idős asszony: - Nemrégiben levelet írtam Honeckernek. Könyörögtem neki, hogy a két fiam hadd látogathasson meg, mert én már nem tudok utazni. Rideg elutasítás volt a válasz. Hogy írhatnak olyat egy 84 éves asszonynak, hogy a fiai nem jöhetnek. Hát nem szörnyű? Valakinek meg kell halnia ahhoz, hogy a fiaim néhány napra idejöhessenek? - A szétzilált családok problémája minden nemzedéket érint. Martin, a 40 éves berlini orvos nehéz döntés előtt áll. Családjának jó része már odaát él, s most ő is benyújtotta áttelepülési kérelmét az NDK hatóságaihoz. Ha megkapja a kiutazási engedélyt, özvegy édesanyját hagyja a Faltól keletre. Keresztény ember lévén ez a távozás erkölcsi gondot okoz neki: (folyt.)
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Ellenzék az NDK-ban - 3. folyt.
|
- Eddig magam is elvártam a lelkészektől és az orvosoktól, hogy itt tartsanak ki. Ez az ország lelkileg és fizikailag tönkre van menve. Az egészségügy helyzete egyenesen katasztrófális. - Az orvos szavaiból kiderül, hogy miközben már-már csomagolna, érzelmileg egyre erősebben kötődik gyermek- és ifjú korának, életpályájának helyszíneihez. Jellemző, hogy az elégedetlenség oka nem feltétlenül szociális. A 39 éves Eckhardt jól kereső asztalosmester. Autóval jár, utazgat, maga és családja semmiben sem szenved hiányt. Neki leginkább az önérzete sérült. Elmeséli, hogy munkahelyével átellenben van az NDK szakszervezeti központjának székháza: - Azelőtt mindig ott ebédeltünk, aztán egyszer csak nem engedtek be bennünkket. Valaki erre megkérdezte a szakszervezetet, ők meg azt válaszolták, hogy biztonsági okokból nem járhatunk oda. Biztonsági kockázatot jelentünk Harry Tisch számára? Hát én azt mondom, ha egy szakszervezeti főnök így vigyáz magára, hogy egyből biztonsági kockázatról beszél, akkor nagy baj van, és emiatt sokan léptek ki a szakszervezetből. - Az idézett megnyilatkozások csupán ízelítőt adnak abból a légkörből, amely mind a nyár végi kivándorlási hullámot, mind pedig a szeptember-októberi tömegtüntetéseket előidézte. Az NDK most ugyanúgy válaszút előtt áll, mint az 1953-as júniusi munkásfelkelés napjaiban, azzal a különbséggel, hogy mostmár a hatalmon lévők is kénytelenek belátni: az erőszak nem megoldás. Ezúttal talán a keserű tanulságokat levonva, sikerül olyan társadalmi közmegegyezést teremteni, amely egyszerre garantálja a stabilitást és a szabadságot, mint ahogyan Berg Bohley írja egyszerre fogalmazva meg az ellenzék és a reformkommunisták programját: (folyt.)
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
|
|
- Ellenzék az NDK-ban - 4. folyt.
|
- Az államtól ki kell csikarni azt a legális politikai játékteret, amelyen az emberek találkozhatnak, hogy közösen kibontakoztathassák a társadalom megváltoztatására irányuló tevékenységüket. Csak közösen, csoportok, egyesületek és pártok révén hódíthatjuk meg az ellenállás és a vita legális terepét. Mind az egyénnek, mind pedig a társadalomnak ez az egyetlen esélye arra, hogy megszabaduljon szolgai létezésének kereteiből. A társadalmi elégedetlenség immár az NDK-ban is felnőtt nyelven, a civil társadalom nyelvén beszél. +++
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Németh Lajos III. Zápor u.55. 1884-593: az Országgyűléssel kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni. Tekintettel arra, hogy megemlékeztek az okt. 22-i mártírokról. Parancsnokokról, hivatásos tisztekről, mártírhalált halt Maiéter Pál paranoncsnokunkról, csak a közkatonákról, a százakról, aki a Klián laktanyában meghaltak a szovjet sortüztől és majd a kazánházban elégették őket... Én szemtanuja voltam, mert tényleges katonai szolgálatot teljesítettem akkor, 1956 októbenrben , a Kilián laktanyában. És szeretném önöket csak arra kérni, hogy egy újságírót küldjenek ki ide énhozzám, s majd én tisztáznám személyesen tapasztalataimról, s nem pedig azt. amik az Országgyűlésen elhangzanak, mert abban van igazság is, de sok téves felfogás van benne. Azt kell meghallgatni, aki túlélte, a sok száz ember közül talán húszan vagy ötvenen ha megmaradtunk. Miért nem keresik azokat az embereket, akik akkor katonai szolgálatót teljesítettek? Önöket csak arra kérem - megvan a telefonszámom is. Olyan betegséget kaptam abban alaktanyában, hogy még máig sem fogom kiheverni, lemondtak az orvosok rólam, de még mindig dolgozom. Köszönöm szépen, legyenek szívesek intézkedni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|