Rendszerváltás és az MTI

	Interjú Nagy Erzsébettel
London, 1989. február 22. (BBC, Panoráma - - A most következő beszélgetés nem napi témához kapcsolódik, de olyan kérdésről van szó, ami sok embernek fontos, és három évtizedig nem lehetett róla beszélni Magyarországon. Milyen végtisztesség adassék Magyarország 1958-ban kivégzett miniszterelnökének? Nagy Imre leányához, Nagy Erzsébethez fordulunk: - Több, mint 30 évbe telt, míg a hivatalos álláspont annyira megváltozott, hogy immár sor kerülhet édesapja és közvetlen munkatársai méltó eltemetésére, és a kivégzetteknek tervezett emlékműre. Mikor kezdődtek el az ezzel kapcsolatos tárgyalások, és miként változott a hivatalos álláspont? - Előre szeretném bocsátani, hogy az elmúlt évtizedek alatt sohasem fordultam a hatóságokhoz édesapám tetemének kiadatása ügyében. Tavaly nyáron Grósz főtitkár úr amerikai útja során vetette fel ezt a véleménye szerint, kegyeleti kérdést. Néhai édesanyám, de családom egyetlen tagja sem közelített így édesapám és harcostársai ügyéhez. Mi az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek és vezetőinek erkölcsi és történelmi elismeréséért küzdünk. Mi hősökként és mártírokként tiszteljük a kivégzetteket, apámat és valamennyi harcostársát. Úgy gondoljuk, hogy az újratemetés kérése nem fér össze édesapám halálig tartó helytállásával. Ő még kegyelmet sem kért. Ki ne tudná, hogy a végtisztesség mindenkit megillet. Ez egyszerű ősi, elidegeníthetetlen emberi jog és kötelesség. Ami a hatóságok álláspontját illeti, az annyiban változott az idők során, hogy tudomásul venni kényszerültek ennek az emberi jognak a létezését, és kezdeményezték az újratemetést. Mi pedig elfogadtuk, mert tapasztaljuk azokat a változásokat, amelyek a hatalom belátásának lehetséges és feltételezhető valódiságát látszanak igazolni. Ezek mintha a totális párturalom feladására, a szabadságjogok érvényesíthetőségére utalnának, vagyis az 1956-os forradalom és szabadságharc célkitűzéseinek kezdődő megvalósulását ígérhetik. Hinni nem szabad, ehhez túl sokat megértünk, de remélni kell. - Eddig két ízben tárgyaltunk az Igazságügyi Minisztérium képviselőivel: az elmúlt év december 21-én és ez év február 13-án. - Amióta közölték a hatóságok, hogy engedélyezik az újratemetést, gyors ütemben folynak részükről az előkészületek, vagy még mindig tapasztalható halogatás? - Igen. Mint mondottam, a hatóságok először csak 1988. december végén jelentkeztek. Úgy tűnik, hogy ez egy súlyos felismerés következménye. Most kerültek igazán szembe azzal a ténnyel, hogy az újratemetés meghirdetése az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő féktelen megtorlás elkerülhetetlen lelepleződéséhez vezet. A 301-es parcellában a kivégzettek százai fekszenek. - Hivatalos részről azt állítják, hogy még meg kell állapítaniuk, hogy ki, hol nyugszik. A temető igazgatója ugyanakkor - mint a Magyar Nemzetben volt olvasható - azt állítja, hogy van pontos rajz a nyugvóhelyekről. Mi a helyzet itt? Őszinték-e a hatóságok? - Nem tudom. Tény, hogy velem csak múlt év december 21-én közölték, hogy édesapám, Nagy Imre, Maléter Pál, Losonczi Géza, Szilágyi József és Gimes Miklós fekszik a 301-es parcellában. Ott földelték el több, mint három évtizede. Mert temetésnek ezt nem nevezhetem. A pontos helymegjelölést 99 százalékos biztonsággal vállalták. Nem hinném egyébként, hogy az őszinteség volna itt a legfontosabb, hanem a mód, ahogy a forradalmárokkal bántak még holtukban is. A 301-es parcellát évekig posztos őrszem vigyázta. Az évfordulókon pedig rendőrök őrködtek, még a múlt évben is, mikor már lehetett megemlékezést tartani. Korábban senki sem mehetett ilyenkor oda. Féltek és félnek még,a holtak szellemétől is. Az igazságra tulajdonképpen csak a 301-es parcella teljes feltárása deríthetne fényt. A tudomány számára úgy tudom, ma már rutinfeladat a tetemek időbeliségének és más jellemzőinek meghatározása. - Önnek mi az elvárása? A teljes erkölcsi, politikai és jogi rehabilitálás? Nagy Imrét zárt tárgyaláson ítélték halálra. Államjogi szempontból nem elvethető az a felfogás, miszerint - akárcsak Batthyány Lajos esetében - 1958-ban is Magyarország törvényes miniszterelnökét végezték ki. Felmerül-e Nagy Erzsébet részéről, hogy édesapja kivégzésének tényét ilyenképpen ismerjék el? - Igazság szerint vissza kellene kérdeznem, hogy mikor és milyen hatalom részéről történő erkölcsi, politikai rehabilitációra gondol. De engedelmével úgy teszek, mintha így kérdezett volna. Nos, apám nem mondott le miniszterelnöki tisztéről, bár az életét ajánlották érte cserébe - ahogy ez azóta több forrásból is napvilágra került -, így apámat, Nagy Imrét valóban törvényes miniszterelnökként végezték ki, mint annak idején Batthyány Lajost. Ebben a megközelítésben az ön kérdése, a hatalom legitimitását kérdezte, ha jól értelmezem, e szerint kívánok válaszolni is. - Ha Magyarországon egy népszavazás megerősít egy új alkotmányt, ha a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom külön válnak egymástól, ha többpárti választások lesznek, akkor válik lehetségessé teljes értékűen a lejátszódott jogtalanságok felszámolása. Akkor lefolytathatók lesznek az igazságot napfényre hozó rehabilitációs perek. Az ötvenhatos forradalom és szabadságharc tiszteletét, apám és harcostársai emlékét pedig az Országgyűlés törvényben örökítheti meg, és 1956. október 23-át nemzeti ünneppé nyilváníthatja. Hogy mikor jön el ez az idő? Ki tudja? Én mindenesetre úgy ítélem meg, hogy közeledik. Részleges előrelépésre, a holtpontról történő elmozdulásra már az is utal, hogy az MSZMP KB február 20-21-i ülése javasolta egy történészekből és jogászokból álló bizottság kiküldését az 1945 és 1962 közötti koncepciós perek felülvizsgálatának megoldására. - Nagy Erzsébet a nyilvánosságtól távol viselte édesapja kivégzésének súlyát. Június óta azonban - eddig háttérbe vonuló személye - akarva-akaratlan nemcsak hazája, az egész világ érdeklődésének középpontjába került. Ez a hirtelen átmenet gondolom, a nyilvános temetés előkészítésével járó fáradalmak, és talán az újra feltépett sebek fájdalmai tetézve kimerítő lehet. Ha nem találja túlságosan személyesnek ezt a kérést, szólna talán erről is valamit? - Valóban váratlan fordulat ez az én életemben. Apám és harcostársai, 1956 emlékének szolgálata azonban számomra egyszerre kötelesség és megtiszteltetés is. Amennyire erőmből telik, szeretnék megfelelni a velem szembeni elvárásnak. Megkönnyíti ezt, hogy mellettem áll a férjem, a családom, a barátok és a bajtársak sokasága. - Most az a legközvetlenebb feladatunk, hogy ez év június 16-án méltó módon temethessük végre el apámat, küzdőtársait, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc valamennyi résztvevőjét, aki a 301-es parcellában nyugszik. Ebből az alkalomból ünnepélyesen lerakjuk egy kollektív emlékmű alapkövét. Ezzel - egy évvel a párizsi Pere Lachaise temetőben lévő jelképes sir felavatása után - remélem létrejön Magyarországon 1956 mártírjainak tényleges emlékhelye. +++ 1989. február 22., szerda
Vissza » A hírhez kapcsolódik »