 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Család kongresszus
|

1990. június 14., csütörtök - A tömeges méretű legális
abortusz és a hazai demográfiai katasztrófa összefüggése egyértelmű:
miközben kórházainkban évente 90 ezer terhességet szakítanak meg, a
magyarság létszáma 10 év alatt 250 ezer fővel csökkent. Az utóbbi 35
évben Magyarországon 4,5 milliÓ művi abortuszt végeztek, s ez
világviszonylatban példátlan. Ezek az adatok amellett szÓlnak, hogy
nemzeti sorskérdésről van szó - hangsúlyozták a családok életével
kapcsolatos legfontosabb biológiai, jogi, lélektani és
társadalomtudományi kérdések megvitatására összehívott négynapos
budapesti Család Kongresszus csütörtöki megnyitóján. Az Építők
Székházában lezajló tanácskozást a Nagycsaládosok Országos
Egyesülete szervezte azzal a céllal, hogy a felhívja a társadalom
figyelmét a család értékteremtő szerepére. A kongresszuson, amelynek
védnökei között minden nagy magyarországi egyház ott van, rendhagyó
abban a tekintetben, hogy mintegy ezer felnőtt mellett négyszáz
gyermek résztvevője is van. Ők maguk körében, a maguk módján
"tanácskoznak", a felügyeletükről, szórakoztatásukról külön stáb
gondoskodik.
Az első nap került napirendre az is, hogy Magyarország több mint két évtizede világelső az öngyilkosságok számarányát tekintve. E szomorú elsőség oka, mint hangoztatták, nem az egyén hibás magatartásában keresendő, hanem a társadalmi folyamatok hatására bekövetkezett szocializációs nehézségekben rejlik.
A kongresszus pénteken számos családdal összefüggő kérdést vitat meg. Előadás hangzik el többek között a hűség szerepéről és értelméről, a házasság kritikus pontjairól, a családok kapcsolaatairól. Szó lesz a fogyatékosok családon belüli helyzetéről, továbbá a szülők nélkül felnövő gyermek esélyeiről.(MTI)
1990. június 14., csütörtök 16:07
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|