 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Budapesti változások - Pető-interjú
|

----------------------------------- Washington, 1989. október 14. (Anerika Hangja, Világhíradó) - A most következő telefoninterjút Thassy Jenő készítette Amerika Hangja new yorki stúdiójából. Beszélgető partnere Budapesten Pető Iván. Sajnos a magyarországi vonal nem volt teljesen tiszta, ami tengeren túli beszélgetések esetén könnyel előfordul. Kérjük tekintsenek el az esetleges műszaki hibáktól, annál is inkább, mert Pető Iván mondanivalója - és ezzel bizonyára egyetértenek - nagyon is figyelmet érdemel. - Itt Nem York. A mikrofonnál Thassy Jenő, a vonal túlsó végén az SZDSZ egyik vezető tagja Pető Iván, akivel a budapesti változásokról szeretnék beszélni. Iván Mit tudnál mondani a saját benyomásaidról? - Egész röviden azt talán, hogy még mindig - most már lassan egy hete, hogy véget ért a pártkongresszus - nem lehet persze igazán tisztán látni, hogy hogyan is fog kinézni ez az új nevű párt, vagy esetleg valóban új párt. Az látszik talán, és az amerikai hallgatóknak, vagy az amerikai stílushoz szokott hallgatóknak talán ez érdekes, hogy új stílust próbál ez a párt megvalósítani. A tegnapi Népszabadság címlapján a pártelnökség egyik tagja, egy vidéki iskolaigazgató, egy szakállas fiatalember ócska Trabant gyártmányú autó mellett fényképeztette le magát - ezek szerint a Mercedesből az MSZMP átszállt a Trabantba. Valami ilyesmit akar jelképezni ez a dolog. De ugyanez az iskolaigazgató tegnap - a mai újságokból tudható meg - azt nyilatkozta egy sajtóértekezleten, hogy az SZDSZ azzal, hogy aláírásgyűjtést kezdeményezett abban a négy dologban, amiben nem született egyértelmű megállapodás a háromoldalú tárgyalásokon, azzal állítólag a békés átmenetet veszélyezteti. Úgyhogy talán sílusváltozás van, de tartalmi változás - úgy tünik - nem nagyon. Nem egyértelmű még most sem, hogy mit fog jelenteni ez a névváltozás, és ami egyáltalán ezen a kongresszuson történt a párttagság ügyében, mindenféléket hall az ember, hogy sokan nem lépnek át. (folyt.)
1989. október 14., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Interjú Pető Ivánnal - 1. folyt.
|

Az is egyértelmű természetesen, hogy azok, akik uralták az MSZMP-t, akik karrier-szempontok miatt voltak a tagjai, azok beözönlenek ebbe a pártba, és miután az aláíratás abban az ügyben, hogy elfogadják-e az új párt normáit, alapszabályát és elveit, az a munkahelyen történik, hát nem kérdéses, hogy azoknak a többsége, akik munkahelyen találkoznak ezzel, természetes, hogy aláírják. Azt lehet még mondani, hogy ezek a szélsőségesek, akiket senki nem vesz komolyan - Ribánszki, és nem érdemes a többinek a nevét mondani -, ezek valamit mozgolódnak, mármint a szónak nem a rossz értelmében, hanem hogy kommunista pártot szeretnének csinálni. De azok, akik ebből a szempontból érdekesek lennének, tehát a volt kádári MSZMP fontos emberei - Berecz, Grósz, Iványi Pál, aki a Központi Bizottság titkára volt, Fejti György, aki szintén titkár volt - nem lehet tudni, hogy egyáltalán átlépnek-e, vagy szerveznek-e maguknak egy kádárista kommunista pártot. Ezek a dolgok még ugyanolyan tisztázatlanok, mint amilyen tisztázatlanok voltak körülbelül egy héttel ezelőtt. Talán nem önzés, hogyha arról számolok be, hogy ma a Szabad Demokraták Szövetsége képviseletében átadtunk a parlament alelnökének körülbelül 65 ezer aláírást, azügyben, hogy írjanak ki népszavazást, a munkásőrség feloszlatása, a párt vagyonának ügyében történő elszámolása, pártok munkahelyről való kivonulása ügyében, és abban az ügyben, hogy a köztársasági elnököt az országgyűlési választások után válasszák meg. Ismeretes, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ez ügyben népszavazást szeretne, és elképesztő gyorsasággal összegyűlt 65 ezer aláírás máig, és az aláírások gyűjtése tovább folytatódik. 50 ezer aláírás ha együtt van, márpedig ez együtt van, akkor a parlamentnek meg kell tárgyalni a népszavazás kiírását, amit nem kötelező kiírniuk. Ha 100 ezer aláírás van, akkor automatikusan népszavazást kell elrendelni az ügyben. Itt is lesz egy bürokratikus procedúra. Lehetséges, hogy meg kell vizsgálni a hitelességét az aláírásoknak. (folyt.)
1989. október 14., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Interjú Pető Ivánnal - 2. folyt.
|

Azt gondolom, hogy eléggé meglepte a kormányt és az MSZP-t, talán még az ellenzéki pártok azon részét is, akik aláírták a megállapodást, hogy milyen sikeres ez az aláírásgyűjtési akció. És mi azt reméljük, függetlenül attól, hogy kiírják-e a népszavazást, addigra összegyűlik-e a szükséges mennyiségű aláírás, míg ezeket az ügyeket a parlament megvitatja, befolyásolja mindez a parlament működését, álláspontját. Aztán még talán megemlíteném - ez is egy érdekesség, s talán nem önzés -, hogy az egyik parlamenti képviselő, egy orvosnő, aki eddig párton kívüli volt, s úgy is választották meg, belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, úgyhogy már a fórumon, a Demokrata Fórumon, a Kereszténydemokrata Párton, a Néppárton kívül már a Szabad Demokraták Szövetségének is van az ellenzéki pártok közül képviselője. Hirtelenjében ennyit. - Iván Nagyon szépen köszönöm és a viszont hallásra. +++
1989. október 14., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|