 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Hallgatói vélemények
|

München, 1989. október 14. (SZER, Hallgatók fóruma) - Sík Mária köszönti hallgatóinkat Ma mindenekelött hallgatóink észrevételeit idézzük, javaslatait tolmácsoljuk. - A nehezebbje még hátravan. A választásokra gondolok. A kommunisták irtózatosan ragaszkodnak a vezetői posztokhoz, ezért félő, hogy sikerül nekik a népet befírolni. Azt tetszenek hinni, hogy adni lehet a szavukra? Ezek csak Bush elnökkel akarják elhitetni a reformjukat, hogy kölcsönöket csikarjanak ki, aztán egy időre fellendítenék a gazdasági életet, hogy a nép lássa: ezt ők teremtették meg, és rájuk szavazzon. Közben mindenütt a helyükön maradnak. Ha Pozsgay szívből akarná az országot vezetni, akkor szólna, hogy oszlassák fel a munkásőrséget, és hogy adják vissza a népnek a szebbnél szebb üdülőket. Adhatnának azokból az ellenzéknek is, hiszen azokat amúgyis a nép zsebéből építették, nem az övékéből. 60 ezer munkásőr áll a párt mellett, hogy védelmezze a kizsákmányolókat. Mi pénzbe kerülnek ezek is az országnak? Ez is a mi zsebünkre megy. Ha én Bush elnök lennék, csak a választások után támogatnám Magyarországot. Nem látta, hogy 40 év alatt mennyire tönkretették ezek az országot? Mióta ígérgetnek minden szépet és jót is Mit csinálnak? Egyre csak roszabb lesz, nem jobb. Nem tudom, de nekem az az érzésem, hogy a Pozsgay egy igen ravasz ember, bár ne nekem legyen igazam. Figyeltem, amikor az Ellenzéki Kerekasztallal vitázott, milyen ingerült volt. Aztán meg az a nagy adó, amit kiróttak. Nem hagyják az embereket élni. El sem lehet rajta igazodni. A földeket sem adják azoknak vissza, akiktől elvették, esetleg eladják, de milyen jogon? Az apámnak is volt egy kis tanyája, olyan 23 holdból állt, mindenféle épület volt rajta, és majdnem 3 hold szőlő is tartozott hozzá. Elvettek mindent, és nem fizettek érte semmit. Az apámnak 5 gyermeke volt, később ránkiratta, mivel a nyilasok is el akarták venni. Apám ugyanis zsidó származású volt. Az apámat a nyilas jegyző el akarta vitetni, de a Szapáry gróf, akinél Ő gazdatiszt volt, nem engedte. (folyt.)
1989. október 14., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Hallgatói vélemények 1. folyt.
|

Amikor a németek bejöttek, apám agyvérzést kapott, és meg is halt. Nekünk azért kellett gazdálkodnunk, mert a gazdatisztek nem kaptak nyugdíjat, és az apám azért vette ezt a kis földet, hogy öregségére legyen miből élnie. Jó, hogy szegény nem élte meg ezt a világot. - A levélből egy egész korrajz bontakozik ki. Egy olyan ember élettörténete, akinek mindig rosszul ment a sora, mert tisztességes akart maradni, a maga fejével gondolkodni. Újabb levélidézet: - Nagyon belecsömörlöttünk abba a sok süket dumába, amit még ma is a Magyar TV és Rádió kürtöl. Azt hiszem, Önök is rájöttek, és észreveszik, hogy a TV és a rádió még mindig a kommunisták szekerét tolja. A többi szervezeteknek immel-ámmal, egy-két szó erejéig vagy még addig sem adnak helyet. Kérem, tegyenek valamit annak érdekében, Önök tudják, hogyan lehet, hogy ne a Pozsgay legyen a köztársasági elnök. Pozsgay egy köpönyegforgató, kétszínű ember. Ő továbbra is a kommunisták szekerét tolja. Ha nem úgy volna, akkor nem ülne ott. A legkivánatosabb lenne Habsburg Ottó, az volna a legnagyobb pofon mind a pártnak, mind Pozsgaynak. De ha Ő nem lehet, van itt még más magyar ember, akinek nem véres a keze és nem mocskos az inge. És aki nem forgatja aszerint a köpönyegét, ahogy éppen a szél fúj. - Hogy ki lesz Magyarország köztársasági elnöke, azt végre-valahára a választópolgárok dönthetik el. Tőlük függ, hogy kire adják le a voksukat. Mi mást, mint hogy bemutatjuk a jelölteket, nem tehetünk. A magam részéről a legfontosabbnak azt tartom minden választásnál, hogy tisztességesen folytassák le és, hogy minél többen elmenjenek szavazni. Most felolvasunk egy felhívást, amelyet hallgatónk az Országgyűléshez intézett, és amelynek szövegét elküldte Szűrös Mátyásnak, az Országgyűlés elnökének azzal kéréssel, hogy tárja a törvényhozó testület elé, és állásfoglalásra szólítja fel a képviselőket. Tudtommal ez eddig nem történt meg. (folyt.)
1989. október 14., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Hallgatói vélemények 2. folyt.
|

"Állampolgári jogaimmal kívánok élni és hazafias kötelességemnek eleget tenni, amikor a hat millió hangtalan magyar egyikeként az alábbiakra szólítom fel a magát legitimnek tartó törvényhozó testületet, amelyet ugyan a magyar nép többsége nem tart legitimnek. 1948-ban a sztálinista pártállam urai létrehozták az őket védő és kiszolgáló ügyészi és bírói apparátust, amely négy évtized óta népe legjobbjait ártatlanul küldte tömegesen akasztófára, börtönökbe, internáló-táborokba. S ugyanakkor biztosította a pártállam élvezőit a büntetlenségről, s ezzel lehetővé tette, hogy a pártállam vezetői, állami és igazgatási, vállalatvezetői és körük felvegyenek milliókat, vagyonosodjanak a nemzet vagyonából, azt külföldi bankokba helyezzék el, előidézve így az ország eladósodását, amelyben milliók éheznek és nyomorognak, ők pedig ma is sértetlenül folytathatják eddigi tevékenységüket, mert 1948 óta változatlan az igazságügyi, ügyészi, bírói apparátus. Kádár János által kibővítve a munkásőr hadsereggel. Fentiek miatt felhívom a tisztelt Parlamentet, a nemzeti megbékélés és az erkölcsi helyreállítás első lépéseként mondja ki a Legfőbb Ügyészség, a Legfelsőbb Bíróság, fővárosi és megyei főügyészségek és bíróságok, az Igazságügyi Minisztérium fő-és osztályvezetőinek, tanácsosainak és jogászainak, a miniszter úr kivételével a teljes személycseréjének végrehajtását az apparátusban eddig részt nem vett jogászokkal. A felsoroltak nemzetünk ellen eddig elkövetett bűneikkel elvesztették hitelüket és becsületüket. Nem illetékesek a nemzet rehabiltiálására azok, akik a párthatalom kedvére cselekedve írtották, szenvedtették népünket. Számunkra leváltásuk nem büntetés, nem felelősségre vonás, mindössze a hitelüket vesztettek kivonása a közügyek gyakorlásából. Ennek a demokratikus átalakuláshoz az első lépésként kell megtörténnie csakúgy, mint annak, hogy az elmúlt négy évtized során a pártállam bármely vezetői, elnökei, titkárai, igazgatói, vezető káderei igazgatásban, vállalatnál vagyonukkal kötelesek elszámolni, mert a náluk lévő vagyon összeg meghaladja a külföldtől felvett hitelek államadósságának összegét, s az a nemzet vagyonát képezi."(folyt.)
1989. október 14., szombat
|

Vissza »
|
 |

- Hallgatói vélemények 3. folyt.
|

"Tudomására hozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy amennyiben fentieket bármilyen oknál fogva nem tűzi napirendre, és nem határoz népünk érdekeinek megfelelően, úgy kezdetét veszi a jogilag megengedett országos mozgalom. Budapest, 1989. szeptember 27." - Csehszlovákiából érkezett telefonhívást idézünk: - Szeretnék érintkezésbe lépni a Nemzetközi Amnesztia Szervezettel, mert úgy érzem, hogy Csehszlovákiában a SZER hallgatása még mindig nem veszélytelen. Felbontják sorstársaimnak írt leveleimet, azon kívül úgy veszem észre, hogy lehallgatják a telefonomat is. - Az Amnesty Internatinal szervezet címe London de világszerte több irodája van. A müncheni címe: 8000, München 19. Leon road 19. A Szabadság - 89 szervezet két felhívását olvassuk fel: - Igazi polgármestereket A csődbe jutott tanácsi apparátus az utóbbi időben a tanácselnököket próbálja átkeresztelni polgármesterekké, de ez valójában a régi gyakorlat átmentése. Javasoljuk, hogy minden település lakossága korlátozás nélkül jelölhessen és közvetlenül, titkos szavazással választhasson magának polgármestert, elöljárót. A polgármester legyen a helyi önkormányzatnak az államapparátustól független, kizórólag választói bizalmától függő vezető személyisége. - A Szabadság - 89 szervezet másik felhívása így hangzik: - Helyezzük vissza jogaiba és méltóságába a civil társadalmat Vessünk véget a háborús időkből eredő megfélemlítő gyakorlatnak, amelynek során érvényes igazolvány nélküli fegyvertelen civileket fegyveresek kisérnek be Legyen kötelező az ártatlanság védelme a hatóságok részéről minden állampolgár irányába, nemcsak a büntető eljárásban, de minden hétköznapi helyzetben Ne kérjenek fényképes, pecsétes, érvényességi határidővel behatárolt rendőrségi igazolványt személyünk azonosságáról lépten-nyomon A személyi igazolvány jelenlegi totálisan kötelező mivoltában felesleges és megalázó, eltörlését javasoljuk. Addig se tartalmazzon magán információkat, például iskolai végzettség, munkahelyi cím, beosztás, stb. (folyt.)
1989. október 14., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

- Hallgatói vélemények 4. folyt.
|

- Azonnal szüntessék meg a személyi számok rendszerét is Ne lehessen érintett személy beleegyezése nélkül róla szóló információt gyűjteni, tárolni A személyi számos nyilvántartás eltörlésével ténylegesen váljék külön a bűnügyi nyilvántartás és az állampolgári nyilvántartás - Matild írja Budapestről: - Üdvüzöljük Önöket hazánkban, abban a reményben, hogy személyes tapasztalatokat szerezve képviselni fogják azok érdekeit is, akiket a sajtó itthon élő képviselői személyes érdekeik miatt képtelenek pártfogolni. Azt, hogy egyes cikkek, tanulmányok névvel vagy név nélkül írt levelek információi híven türközik-e az igazságot arról a felhasználásuk elött módjuk lesz meggyőződni. A múltban sajnos többször is előfordult, hogy mondanivalójukban olyan adatokra hivatkoztak, amelyeket a fennálló rendszer képviselői a valóságtól eltérve, ideológiójuk helyességének igazolására közöltek. Reméljük, hogy a jövőben már nem kell egyszer sem csalódottan nyúlnunk a készülék kapcsológombja felé. - Azt, hogy az iroda megnyitásával személyes tapasztalatokra is szert tehetünk, mi is reméljük. A hivatalosan közzétett adatokat eddig is fenntartással fogadtuk, de ellenőrzésükre nem volt és a jövőben sem igen lesz módunk. Ha egy hivatal szavahihető, akkor közölt adataira lehet támaszkodni, ha nem azt csak becsülni lehet, hogy mennyiban tér el a valóságtól. De nem tudni, hogy milyen adatokra gondolsz, teszem például a népesség szaporulatát, akkor vagy elfogadom a közzétett adatokat, vagy sem. A felméréseket nincs módomban újra végrehajtani. Ami leveled további, az igazságos lakás- elosztásról, támogatásról szóló részét, illeti Kézdy Pál válaszol. Előbb azonban a közérthetőség kedvéért idézzük néhány mondatát. - Meg kellene, már régen meg kellett volna szabni, hogy milyen színvonalú lakáshoz lehet támogatást kapni. Akkor nem fordulhatott volna elő, ami történt, hogy sokszobás rózsadombi lakások épültek állami támogatással, miközben nőtt a hontalanok száma. Önöknek vannak nyugati tapasztalataik, ott is élnek gazdagok és szegények. Befolyásol-e, és milyen irányban befolyásol az állam?" (folyt.)
1989. október 14., szombat
|

Vissza »
|
 |

- Hallgatói vélemények 5. folyt.
|

- Kedves Matild A kommunista diktatúra egyik legsúlyosabb öröksége a katasztrofális lakáshelyelyzet. A lakást kereső igényjogosultak száma a sokszorosa a megüresedő és újonnan épülő lakásoknak. Ilyen helyzetben a lakásrendeletek bármilyen módosítása sem jelenthet megoldást. Minden módosítás csak az igen kevés lakás igazságosabb elosztását célozhatná, de lehet-e ott igazságos az elosztás, ahol a lakáskeresők 4/5-e szükségszerűen lakás nélkül marad? A kommunista reálszocializmusban a társadalmilag és gazdaságilag erősebb, politikailag befolyásosabb csoportok kaparinthatják meg az elérhető lakásokat, illetve lakáskedvezményeket. Mivel az állam a kezükban van, az eredetileg szociális igazságosságra törekvő rendeleteket is a maguk javára tudják kihasználni. Amikor pedig a lakásjogszabályok egyes rendelkezéseivel történő visszaélés módja már visszatetszést kelt a lakosság körében, akkor rendszerint módosítják a kifogásolt jogszabályi előírást. De mivel a kereslet és kínálat aránya ezzel nem változik, alig néhány hónap szükséges az újabb rendelkezés kijátszásának a megtalálásához. És ez így ismétlődik. A megoldás egyik módja a magánerőből történő építkezés minden eszközzel való támogatása lenne, hogy növekedjék a lakáskínálat. A fiatalok és a hátrányos helyzetűek számára pedig államilag is támogatott kedvezményes lakásépítkezési programot kellene beindítani. De ehhez is arra van szükség, hogy az állam irányítása minél előbb a lakosság demokratikusan megválasztott képviselői kezébe kerüljön. Az igazságos lakáselosztást tehát csak lakásépítkezéssel, nem pedig a jogszabályok módosítgatásaival lehet megoldani." +++
1989. október 14., szombat
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|