 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

NDK menekültek Magyarországon
|

München, 1989. augusztus 16. (SZER, Hírek 23:00 h) - Budapesten az egyik kempingben sátrakat állítottak fel a Nyugatra áttelepülni szándékozó keletnémet menekültek számára. A nyugatnémet Vöröskereszt által küldött sátrakban 350 embert tudnak elhelyezni. Ismeretes, hogy a Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségén több mint 170 keletnémet keresett menedéket. Százakra tehető azoknak a száma is, akik a nyugatnémet konzulátus előtt vertek tanyát, mielőtt tegnap átköltöztették volna őket a zugligeti plébánia parkjába. A Máltai Lovagrend magyar tagozatának egyik illetékese úgy nyilatkozott, hogy számos keletnémet menekültet magyar családok befogadtak. A magyar határőrség egyik tisztje közölte, hogy a hét végén a határőrök közel 500 keletnémetet fogtak el, akik megpróbáltak illegálisan átjutni Ausztriába. Az év első felében összesen több mint 2.200 határsértőt fogott el a határőrség a magyar-osztrák határon. Rádiónk bonni tudósítója kormányköröktől úgy értesült, hogy Honecker keletnémet államfő pozitív választ küldött Kohl nyugatnémet kancellárnak arra a javaslatára, hogy magas szinten folytassanak tárgyalásokat a keletnémet menekültek ügyéről. Egy hivatalos szóvivő csak annyit ismert el, hogy Kelet-Berlin válaszolt, de ennek a tartalmát nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni. +++
1989. augusztus 16., szerda
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|