 |
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Fidesz-kongresszus - 1. folyt.
"Orbán Viktort kértem a telefonhoz, és megkérdeztem tőle:
módosult-e a Fidesz álláspontja a kommunistákkal kapcsolatban a
Magyar Szocialista Párt létrejötte nyomán?
- A kommunistákkal kapcsolatban az állásopontunk nem módosult. A
kommunistákról ugyan az a véleményünk, mint eddig volt. A helyzet
csak annyiban változott, hogy van egy új párt, amely azt mondja
magáról, hogy nem kommunista párt, hanem szocialista... A kérdés azonban az, hogy a Fidesz változtat-e a választási
stratégiáján, az okból, hogy megjelent a politikai palettán egy új
szocialista párt. A Fidesz eddig nem változtatott ennek hatására
politikai stratégiáján. Azért nem változtatott, mert a pénteki,
illetve a mostani szombati ülésen a Fidesz saját választási
programjának a kidolgozásával volt elfoglalva. A szakértők által
elkészített tervezeteket vitatták meg szekciókban."
|
|
|
|
|
|
 |
Végtisztesség Nagy Imrének és mártírtársainak a nemzeti gyász napján (1. rész)
|
1989. június 16., péntek - A nemzeti gyász és a megemlékezés napján, június 16-án, pénteken Nagy Imre és mártírtársai, valamint az 1956-ot követő megtorlás áldozataira emlékezett az ország.
Budapesten, a Hősök terén, a gyász fekete és fehér színeinek
drapériájával bevont Műcsarnok lépcsőjén ravatalozták fel a Nagy
Imre és mártírtársai, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és
Szilágyi József földi maradványait magukba foglaló koporsókat,
valamint egy hatodik, üres koporsót, az ismeretlen forradalmárért. A
fölöttük kifeszített lyukas drapéria azt a nemzeti lobogót
jelképezte, amelyből 1956-ban a szovjet mintára készült állami
címert kivágták.
A koporsókat hajnali négy órakor ravatalozták fel a
Műcsarnoknál. A kegyeleti aktus díszletét Bachmann Gábor és ifj.
Rajk László tervezték. A reggeli órákban vették át a gyászszertartás
színhelyét a rendre vigyázó Magyar Demokrata Fórum rendezői.
A gyászszertartás pontban 9 órakor kezdődött el. Először a
főváros, az ország, valamint a világ minden részéről érkezett
emberek tömegei rótták le tiszteletüket a koporsók előtt, elhelyezve
a kegyelet, a megemlékezés koszorúit és virágait. (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 10:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének és mártírtársainak a nemzeti gyász napján (2. rész) - Nyilatkozat-1.
|
A gyászszertartás megkezdése után egy órával, 1O órakor
Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész lépett a ravatalozó előtt
felállított mikrofonhoz, hogy felolvassa a hozzátartozók, a
Történelmi Igazságtétel Bizottsága, a Politikai Foglyok Szövetsége,
valamint más ellenzéki és alternatív szervezetek nyilatkozatát.
A magyar nemzethez szóló felhívás hangsúlyozza, hogy 1989.
június 16-a a nemzeti gyász és megemlékezés napja, amelyen Nagy
Imrén és mártírtársain kívül kegyelettel adózik az ország mindazok
emléke előtt, akik 1956-ban életüket áldozták: a harcokban
elesettek, a statáriális eljárás áldozatai, a halálra ítéltek és
kivégzettek előtt. Utal arra, hogy a Budapesten és vidéken a temetők
elhanyagolt részein és árkaiban, jeltelenül elhantoltak
hozzátartozói több mint három évtizeden át hiába követelték a sírok
megjelölését, a hamvak kiadását, emberhez méltó eltemetésük lehetővé
tételét. Most a rendszer mély válsága és részleges átalakulása,
valamennyi ellenzéki erő nyomatékos követelése és a nemzetközi
nyomás hatására a hatóságok elvégezték az öt kivégzett vezető
holttestének exhumálását és azonosítását, nyilvánosságra hozták a
többi kivégzett névsorát, s ígéretet tettek arra, hogy a
közeljövőben hozzátartozóik őket is azonosíthatják, s méltóan
eltemethetik. Amíg erre sor kerül, emléküket üres koporsó jelzi,
amelyet ugyancsak a 3O1-es parcellában hantolnak el.
Az üzenet rögzíti, hogy harangzúgás adja hírül ország- és
világszerte a gyászszertartás kezdetét. Felhív arra, hogy álljon meg
ekkor minden városban és faluban a közlekedés, szólaljanak meg az
autódudák, a gyárak kürtjei, s ki-ki ott, ahol van, némán emlékezzen
a mártírokra. Utal arra is, hogy a temetés során elhangzik az
1956-os kivégzettek névsora, s egy-egy égő fáklya kioltása jelképezi
a többnyire fiatalon kioltott életeket. Egyben arra szólít
mindenkit: tartsa tiszteletben a hozzátartozók kérését és a temetés
zárt körű rendjét; a következő napon módja lesz egy-egy szál virágot
vagy mécsest elhelyezni a síroknál. (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 12:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének és mártírtársainak a nemzeti gyász napján (3. rész) - Nyilatkozat-2.
|
Az üzenet felhívja az ország lakosságát: tartson nemzeti gyászt
e napon, adja meg a végtisztességet 1956 minden mártírjának,
tartózkodjon minden, a nap szelleméhez méltatlan politikai
tüntetéstől, utcai demonstrációtól és konfliktustól. Szól arról is,
hogy fekete és nemzeti színű zászlók jelzik az országos gyászt, egy
tragikus korszak temetésének napját, valamint a nemzet képességét
egy új korszak megnyitására.
A felravatalozott koporsók mellett a mártírok egykori
vádlottársai, valamint hozzátartozói váltották egymást a
díszőrségben. A mártírok emléke előtt tisztelgők hosszú sorban két
órán át vonultak el néma főhajtással a ravatal előtt, virággal
borítva a lépcsősorokat. Elhozták csokraikat Budapest, a vidéki
városok, falvak lakosai, társadalmi szervezetek, intézmények,
vállalatok dolgozói, a külhonban élő magyarság képviselői. A
koszorúzók között voltak a Hazafias Népfront vezetői, s
,,Székelyföld,, felíratú tábla alatt gyülekezve lerótták
kegyeletüket a ravatalnál a hazánkban menedéket talált romániai
magyarság küldöttei is.
A gyászszertartás első szakaszának vége felé járva - 11 órakor -
már csaknem 130 ezres tisztelgő sokaság népesítette be a Hősök terét
és környékét. (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 12:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének ... (4. rész) - Koszorúzás
|
Tizenegy óra után néhány perccel kezdődött meg a protokolláris
koszorúzás. Elsőként Nagy Imre szülővárosa, Kaposvár polgárai
nevében Baracskainé Horváth Mária, Hódos Győző, Mihalics Veronika,
Papp János helyezték el a kegyelet koszorúit a ravatalnál. Az
Országgyűlés nevében Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, valamint
Szentágothai János, Benjámin Judit, Fodor István, Pásztohy András,
Pálfi Dénes képviselők és Mary György, az Országgyűlés Elnöki
Titkárságának vezetője rótták le kegyeletüket a koporsók előtt. A
kormány nevében Németh Miklós miniszterelnök, Pozsgay Imre
államminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes
koszorúzott. Ezt követően - a protokolláris koszorúzás ideje alatt -
Nagy Imre koporsójánál Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre és
Medgyessy Péter váltotta fel a díszőrséget, míg az ismeretlen
forradalmár koporsója mellett a koszorúzó országgyűlési képviselők
tisztelegtek díszőrségben.
A megemlékezések folytatásaként a magyarországi egyházak és
felekezetek képviselői hajtottak fejet a ravatalnál. A Magyar
Katolikus Egyház nevében Paskai László bíboros, prímás-érsek, a
Magyarországi Református Egyház nevében Kocsis Elemér püspök, a
Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a
Magyarországi Evangélikus Egyház nevében Nagy Gyula püspök-elnök, a
Magyarországi Unitárius Egyház nevében Huszti János püspök, a Magyar
Ortodox Adminisztratúra nevében Berki Feriz esperes adminisztrátor,
a magyarországi izraelita hitfelekezet nevében Schöner Alfréd
főrabbi helyezte el az emlékezés és a kegyelet koszorúit.
Ezután a hazai diplomáciai testületek képviselői koszorúztak. A
Budapestre akkreditált diplomaták nevében José Pablo Morán Val, a
Perui Köztársaság, Rudolf Sova, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi
Köztársaság, Luis de la Torre de Andrés, a Spanyol Királyság és Mark
Palmer, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetei helyezték
el koszorúikat. Ők rótták le egyúttal kegyeletüket az argentín, az
ausztrál, a dán, az ecuadori, a finn, a francia, a görög, a holland,
az indiai, az indonéz, a japán, a kanadai, a marokkói, az angol, az
NSZK, a norvég, az olasz, az osztrák, a pakisztáni, a portugál, a
svájci, a svéd, a török, a thaiföldi, a venezuelai nagykövetségek,
valamint az izraeli érdekképviselet nevében is.
A koszorúzókon kívül a gyászszertartáson részt vettek - Albánia,
Kína, a Koreai NDK és Románia kivételével - a szocialista országok
Budapestre akkreditált diplomáciai képviseleteinek vezetői, illetve
tagjai is. (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 13:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének ... (5. rész) - Koszorúzások
|
Elhelyezte a ravatalnál koszorúját az Olasz Szocialista Párt
nevében Bettino Craxi főtitkár, az Olasz Kommunista Párt
képviseletében Achille Occhetto főtitkár, a Radikális Párt nevében
Sergio Stanzani főtitkár és Emma Bonino, a vezetőség tagja, a
Politikai Foglyok Szövetsége nevében Kósa Katalin, Szőnyi Tibor és
Fónay Jenő, a magyarországi és az amerikai Recski Szövetség
képviseletében Kéry Kálmán, Faludy György és Zimányi Tibor, az
egykori munkástanácsok nevében Abod László és Dénes János. A Magyar
Tudományos Akadémia képviseletében Berend T. Iván, a Magyar Írók
Szövetsége nevében Cseres Tibor és Nagy Gáspár, a Történelmi
Igazságtétel Bizottsága nevében Lőcsei Pál, Rácz Sándor, Széll Jenő,
Kosáry Domokos, Litván György és Erdélyi Tibor koszorúzott.
Elhozták koszorúikat a ravatalokhoz a Charta ,77, az NZS lengyel
független diákszövetség, a Lengyel-Magyar Szolidarítási Társaság, a
Romania Libera képviselői. Koszorúztak a ravatalnál a Független
Kisgazdapárt, a Magyar Néppárt, az egykori Nemzeti Parasztpárt és
Petőfi Párt, a Veres Péter Társaság, a Magyarországi
Szociáldemokrata Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Márton Áron
Társaság, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Magyar
Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Független Jogász
Fórum, a FIDESZ, a Magyar Függetlenségi Párt, a Független Magyar
Demokrata Párt, a független magyar szakszervezetek, az egykori
Márciusi Front és az Új Márciusi Front, valamint a Magyar Újságírók
Országos Szövetségének képviselői.
Koszorút helyeztek el Nagy Imre és mártírtársai, valamint az
ismeretlen forradalmár koporsójánál számos külföldön működő magyar
szervezet, alapítvány, folyóirat nevében, több hazai intézmény,
emberi jogi szervezet, egyesület képviselői, valamint Maléter Pál
volt osztálytársai, munkatársai és honvédtársai.
A hivatalos koszorúzást követően a lakosság további képviselői
helyezhették el a kegyelet és a megemlékezés virágait a
ravataloknál. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 13:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének - Gyászszertartás kezdete (6. rész)
|
Pontban 12 óra 3O perckor harangzúgás adta hírül az ország
népének a gyászszertartás kezdetét. Országszerte a városokban és a
falvakban leállt a közlekedés, megszólaltak az autódudák, a gyárak
kürtjei. A kegyeletadók - a Történelmi Igazságtétel Bizottsága és a
hozzátartozók felhívásának eleget téve - egyperces néma gyásszal
emlékeztek a mártírokra.
A Hősök terén elhangzott a Himnusz, majd - magnószalagról - Nagy
Imre 1956. október 30-án elhangzott szavai töltötték be a teret:
"Magyar Testvéreim
Hazafiak
Hazánk hű polgárai
Őrizzétek meg a
forradalom vivmányait, minden erővel biztositsátok a rendet,
állitsátok helyre a bizalmat. Ne folyjék testvérvér hazánkban
"
Ezután Vásárhelyi Miklós, a TIB elnöke lépett a mikrofonhoz,
hogy elmondja búcsúbeszédét. (folyt.köv. )
1989. június 16., péntek 13:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Irmének - Vásárhelyi Miklós beszéde (7. rész)
|
Az imént hallottuk Nagy Imre szavait, amelyekkel 33 esztendővel
ezelőtt a forradalom viharában fordult az országhoz. S a
megszólítottak, honfitársai hallgattak reá. Elnémultak a fegyverek,
nem folyt többé testvér-vér, helyreállt a rend, elindult a
megbékélés és a demokratikus átalakulás folyamata. Megőriztük a
forradalom vívmányait, s a jövőt kezdtük alakítani. A világ
csodálattal figyelt Magyarországra. A magyar név történelmünk során
soha nem csillogott oly fényesen, mint az 1956-os forradalom
napjaiban. A brutális külső beavatkozás eltiporta a forradalmat,
véget vetett törekvéseinknek, reményeinknek, de nem olthatta ki 1956
és a fordulat jelképévé lett Nagy Imre emlékét.
Nagy Imre több volt mint politikus; nagyvonalú és bölcs
államférfinak bizonyult a legválságosabb órákban. Munkatársaival
együtt, a koalíciós kormányra és a közvélemény józan többségére
támaszkodva átvezette az országot a véres konfrontációból a
politikai megoldás, a békés kibontakozás útjára. Történelmi
küldetése teljesítésében az ország törvényes miniszterelnökének
felbecsülhetetlen segítségére voltak a vele mártírhalált halt
harcostársai, Gimes Miklós újságíró, Losonczy Géza államminiszter,
Maléter Pál honvédelmi miniszter, Szilágyi József, a kabinetiroda
vezetője és az ismeretlen felkelők, harcosok, áldozatok ezrei,
kiknek történelmi szerepére egy jelképes koporsó emlékeztet. Előttük
és az 1956. november 4. utáni megtorlás minden áldozata előtt
fejezzük most ki egy nemzet tiszteletét és háláját.
Kegyeleti szertartásra gyűltünk össze. Nem hivatalos aktusra,
hanem a hozzátartozók, a barátok, a család utolsó búcsújára. És íme,
most itt gyászol a család: százezrek ezen a téren és milliók szerte
az országban. Az egész ország. Magyarország. Minden magyar itt a
hazában, túl a határokon és szétszórva a világban. E nagy család
tagjai egymásra találnak a végtisztesség felemelő óráiban. Ne
engedjük el többé egymás kezét
Mert óriási feladat áll előttünk.
Nagy Imre üzenete ma időszerűbb, mint valaha volt. Csak a
különbözőképpen gondolkodók és cselekvők kölcsönös türelme és
engedékenysége, az előlegezett bizalom szellemében ragadhatjuk meg a
kivételes, biztató lehetőséget, csak így valósíthatjuk meg a
történelmi feladatot, csak így biztosíthatjuk a békés átmenetet egy
európai, korszerű, szabad és demokratikus társadalomba. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 13:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének - Vásárhelyi Miklós beszéde (8. rész)
|
A múlt tanít és kötelez. Ne maradjunk a szavaknál. Ne
ígérgessünk, ne fogadkozzunk
Hisz 33 esztendeje éppen erről a
térről indultunk el Nagy Imrével a szószegés és árulás áldozataiként
kálváriájuk utolsó stációjára, miután alig néhány héttel korábban a
Rajk-temetésen ünnepélyes fogadalom hangzott el, hogy ilyen
szörnyűség soha többé nem fordulhat elő.
A gyász és a visszaemlékezés szívszorító perceiben a társadalom
kész a megbékélésre, mert így kívánja az ország érdeke, és mert
ezzel fejezi ki tiszteletét Nagy Imre és mártírtársai iránt. De a
békés magyar nem felejt, és türelmetlen meg nyugtalan is. Tettekre
vár, gyors, határozott cselekvést kíván. Szabad hazát, jogállamot,
tisztességes megélhetést. Olyan demokratikus, szociális, igazságos
és törvényes társadalmat, amilyet a felkelt nép 1956 októberében
megálmodott, és amely valóban az intézményes rend és a béke országa
lesz.
Ismét sorsfordulóhoz érkeztünk. A hősi halál évfordulóján
támasszuk fel a mártírok szellemi hagyatékát. S így zárjunk le
végleg egy keserves korszakot, hogy új fejezet nyíljék nemzetünk
történelmében. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 13:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Gyászszertartás ... (9. rész) - Rácz Sándor
|
Ezután Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Munkástanács egykori elnöke
emlékezett elhunyt társaira. Az 1956-ban a munkások által
megválasztott és a magyar nép által megbízott képviselet nevében
jelentette a halottaknak és mindazoknak, akik a magyar haza
földjében el vannak temetve. Tisztelettel, hűséggel, becsülettel
megőriztük 1956-os forradalmunk szellemét és továbbra is küzdünk
minden apró igazságáért. Az 1956-os magyar forradalom bebizonyította
a világnak, hogy csak egy tisztességes politika létezik, az, amely a
népből magából szakad, és amelyet fel is vállal a nép. Harminckét év
kellett ahhoz, hogy ezt a napot megéljük. Nem hiába imádkoztunk
szerte a világon mi magyarok, hogy megélhessük ezt a napot.
Szólnak a harangok szerte a világon, hirdetik a nagy-nagy magyar
gyászt, de egyben azt is hirdetik, hogy a magyar nép újra föltámad.
- Vajon megvan a lehetősége ma annak, hogy a magyaar hősök véréből
felvirágozzon a magyar szabadság? Nincs meg a lehetősége ennek, mert
nagyon sok akadály van még a magyar társadalom előtt. Az első és a
legnehezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte
Magyarország területén. Jelenlétüknek ezek a koporsók az eredményei,
és a megkeseredett mai életünk is. Ezért kérjük a világ valamennyi
becsületes emberét, közösen segítsük hozzá a Szovjetuniót, hogy
minél hamarabb kivonhassa csapatait magyar hazánk területéről.
- A második akadály a kommunista párt, amely görcsösen
ragaszkodik a hatalmához, holott a napnál világosabb, hogy az amit
nem tettek meg 43 éven keresztül, az többé már nem tehető jóvá.
Rajtuk múlott, hogy milyen volt ennek a 43 évnek a magyar élete. A
magyar népnek csak el kellett viselnie, és ebbe roppant bele a
magyar társadalom.
- A harmadik akadálya az a szétfolyó társadalmi erő, amely a
magyar társadalmat jelenti. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar
sorskérdést csak összefogással tudjuk megvalósítani. Ezért minden
magyarnak felhívom a figyelmét: első kötelességünk, hogy fogjuk
össze és ne millió pártba osszuk el a nemzet erejét.
- Bízom az egyetemes magyarságban, hogy felülemelkedik apró
érdekeken, hogy megvalósítjuk a magyar társadalmat, összefogunk
magyar hazánk érdekében. A Magyarországon lévő kommunistáknak még
nagyon sokáig kell önmagukat rehabilitálni azért, hogy visszanyerjék
hitelüket. De nekik sincs szentebb kötelességük, mint a magyar
szabadság visszaszerzése. Álljanak közénk és küzdjünk ezért a szent
célért együtt, hogy megvalósuljon ezeknek a halottaknak a parancsa.
(folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 15:18
|
Vissza »
|
|
Gyásszertartás ... (10. rész) - Rácz Sándor
|
Ezért haltak meg, az ő utolsó kívánságuk a szabad, demokratikus
Magyarország volt.
- Öt perc nagyon kevés idő ahhoz, hogy egy ezeréves magyar nép
történetét, fájdalmát el lehessen mondani - mondotta Rácz Sándor, s
ezért arra kérte a háromnegyed 1-kor már mintegy 250 ezerre
gyarapodott tömeget, hogy együtt énekeljék el a Boldog asszony anyám
című magyar egyházi éneket.
Elhangzása után Rácz Sándor így folytatta: - Ma a világ
politikai közvéleménye szimpatizál a magyar törekvésekkel. De ebben
a véleményben van valami kis fals is; nem a magyar nép jogos
politikai igényeiből táplálkozik. Ezért arra kérem külföldön élő
magyar honfitársaimat, hassanak oda, hogy az eredeti, a magyar nép
számára megfelelő politikai igényeket támogassa a kultúrvilág.
Befejezésül annyit: Ez a gyász, ezek a koporsók valamennyiünknek azt
parancsolják, hogy soha egyetlen nap ne múljon anélkül, hogy ne
emlékezzünk Nagy Imrére, mártírtársaira és a 301-es parcella
névtelen hőseire, a pesti srácokra, akik nélkül nincs forradalom és
akik nélkül nincs szabadság. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (11. rész) - Mécs Imre beszéde
|
Ezután Mécs Imre vele együtt halálra ítélt bajtársainak nevében
szólt.
Nem tudok elfogódottság nélkül beszélni; magam is hosszú ideig
voltam halálra ítélve, és az üres koporsó 90-100 olyan társamnak az
emlékét őrzi, akit személyesen ismertem, akivel a poklok tornácán
együtt ültünk.
Több száz embert temetünk ma. Miniszterelnököt, honvédelmi
minisztert, államminisztert, értelmiségieket, sok-sok munkást,
parasztokat, katonákat és civileket, keresztényeket, zsidókat,
ateistákat, kommunistákat, cigányokat és nagyon egyszerű embereket
együtt. Zömmel fiatal gyerekeket és fiatal felnőtteket, néhány idős
emberrel. Temetjük a forradalmárokat, a népharag és a népakarat
megtestesítőit, a mártírokat és az áldozatokat, akik sokfelől
jöttek, de a magyar szabadságért harcoltak és vállalt sorsukban
váltak eggyé.
Temetjük a felkelőket, a ,,szent suhancokat,,, akik
szembeszálltak a világ legnagyobb hadseregével és egyszer
kiszorították Budapestről. Akik a rettenetes november 4-e hajnalán a
második agresszió csapásait testükkel próbálták felfogni.
Temetjük azokat, akik a szívükkel politizáltak, akik jellemesek
voltak, akik azok maradtak, akik visszaadták az ellopott hazát.
Temetünk tisztességgel, nemes egyszerűséggel, visszaszerzett
öntudatunk méltóságával. Nemzeti gyászt ülünk ma, amikor emlékezünk
és együttérzünk a hozzátartozókkal, akik évtizedekig lopva és befelé
nyelve könnyeiket gyászoltak, s akiknek kései elégtételt kell adni.
De velünk gyászolnak a határokon túl nemcsak a magyarok, hanem
lengyel barátaink, a lengyel Szolidaritás, cseh és szlovák
barátaink, a Charta ,77 - amely üdvözletet is küldött -, román
barátaink, s nemcsak az erdélyi magyarok, hanem román ajkúak is, a
Romania Libera. S bízom abban, hogy sok orosz, ukrán, észt és a
Szovjetunió népei közül sokan mások velünk gyászolnak most.
Gyásznap a mai, amikor a nemzet önmaga elvesztett 33 évét veszi
számba. Nem itt tartanánk, ha a Szovjetunió akkori vezetői nem
fojtják vérbe forradalmunkat
Nemcsak bűnt, óriási történelmi hibát
követtek el, amikor brutálisan megakadályozták, hogy a magyar nép a
saját útját járja. Kárt okoztak ezzel saját népeiknek is, hatalmas
kárt
A történelem csavarmenete kiásta eltemetett igazságainkat. Itt
az ideje, hogy a Szovjetunió magára találó, magára ébredő népei
ítéljék el a Szovjetunió akkori beavatkozását. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:27
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (12. rész) - Mécs Imre beszéde
|
A megemlékezés napja van ma, amikor a forradalom dicső
történéseire, elpusztított barátaink, apáink, nővéreink, testvéreink
alakjára, személyére gondolunk. Felidézzük kissé szégyenkezve,
pironkodva őket, akikben akkori önmagunkat is látjuk, akik most már
örökké azok maradnak, akik voltak, és akik egybeforrtak a
forradalommal, a csodálatos napokkal, amikor a rejtezkedő, már-már
halottnak hitt nemzet előbukkant és ismét létezett, élt,
egybeforrasztotta népünket.
A lelkiismeretvizsgálat napja van, amikor mindenki magába néz:
hogyan élt 33 évig, hogyan tudott úgy élni - szabadság nélkül?
Nézzenek magukba a gyilkosok, az őket segítők, a passzív
beletörődők, a passzív gyilkosok, a mindent elnézők, a semmiről
semmit sem tudni akarók, a fejüket igába hajtók, a kényelmesek, a
tunyalelkűek, a posvány jelleműek, a hazát pusztítók, az árulók, a
semmi-emberek. S nézzenek magukba a ,,tiszta,, emberek. Miként
tűrhették mindezt évtizedekig?
Mennyit mulasztott ez a nép
A mai nap a korszakváltás határköve is: egy eleve rossz, a
nemzet által elutasított, ránk kényszerített, és minden tekintetben
bukott rendszert temetünk. De a remény napja is a mai: ha
összefogunk, megteremthetjük azt, ami őseink vágya volt, amit
kivégzett, temetetlen társaink velünk együtt akartak és amiért
életüket áldozták - A független, szabad, demokratikus
Magyarországot
Megbocsátásról beszélünk és kéznyújtásról, de kezet majd a
szabad választások után, a szabad parlamentben fogunk nyújtani.
Addig össze kell fognunk, és akkor a poklok erői sem fognak ki
rajtunk
A szónok kérésére ezután a gyászszertartás résztvevői kéz a
kézben - mint 1956. október 23-án együtt felvonulva - fogadalmat
tettek:
Megfogadjuk Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál,
Szilágyi József, Angyal István, Bárány János, Békési Béla, Brusznyai
Árpád, Kósa Pál, Mecséri János, Nagy József, Péch Géza, Rajki
Márton, Szabó Lajos, Szirmai Ottó és több száz kivégzett,
elpusztított társuk emlékére, hogy népünk szabadságát okosan,
összefogva, szívós kitartással kivívjuk, azt elvenni többet nem
engedjük
Az ő szellemükben megvalósítjuk a forradalom örökségét
Esküszünk, hogy rabok többé nem leszünk
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (13. rész) - Zimányi Tibor beszéde
|
Zimányi Tibor az internáltak, a recski rabok és a kitelepítettek
nevében szólalt fel.
Történelmi időben igazságot hozó nap a mai; tudtuk, ha nem is
mertük mindig remélni, hogy el kell jönnie. El kellett jönnie, mert
a kétezeréves tanítás igaz: nincs olyan rejtett dolog, amely le ne
lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ne féljetek
azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelket nem tudják megölni
A lélek az igazi eleven erő. Ez az erő, a megölhetetlen lélek,
hozott itt össze bennünket.
De addig hosszú utat kellet megtennünk. Újkori rabszolgaként
dolgoztunk a recski kényszermunkatáborban, az internáló táborokban,
a kitelepítettek kényszerlakóhelyein. Bűnünk az volt, hogy komolyan
vettük a demokráciát, talán tettünk is érte valamit, valamilyen
formában tiltakoztunk a demokrácia megsemmisítése ellen,
fenntartásaink voltak a demokrácia elé akasztott népi jelzővel
szemben. De a kitelepítéshez már elegendő volt a puszta létünk; a
hatalom erőszakos megszerzésénél nem számított semmi. Nem számított
a becsület, az erkölcs, a család együvé tartozása, maga az emberi
élet. A régi erkölcsi világot lerombolták, a családokat szétzúzták.
Akit nem semmisítettek meg, azt hamis vádakkal börtönbe csukták, s
akikre még az úgynevezett igazságszolgáltatást sem pazarolták,
azokat internáló táborokba küldték, vagy szó szerint a pusztába, a
juhhodályokba telepítették; vagy alig öt évvel a náci koncentrációs
táborok felszámolása és borzalmaiknak nyilvánosságra hozatala után -
nem lévén Szibériánk - létrehozták a recski megsemmisítő tábort.
Ha te, Nagy Imre nem vagy, és nem veszed át a kormányt 1953-ban,
akkor ma mi sem állnánk itt. Első intézkedésként megnyitottad a
recski tábort, az internáló táborok kapuját, s megszüntetted a
kitelepítettek száműzését. De ha csak ezt tetted volna, akkor nem
állhatnánk most itt az ötödik, hatodik koporsó előtt. Mert te és
küzdőtársaid ennél sokkal többet tettetek.
Ez a hatodik koporsó a legnagyobb. Jelképezi a kivégzett
százakat, a sortüzek áldozatait, megtorló központok által eljárás
nélkül megölteket; de még azokat az orosz kiskatonákat is, akik
azért vesztették életüket, mert átálltak a forradalom, a
forradalmunk oldalára.
Óriási utat tettél meg, amíg moszkovitából a magyar nemzet
függetlenségének egyértelmű harcosává lettél, vállalva a
felülemelkedést az évtizedeken át beléd ivódott ideológia téves
beidegződésein, és csak egy cél vezetett - amelynél többet és
szebbet magyar politikus nem érhet meg - a teljes azonosulás a
magyar néppel. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (14. rész) - Zimányi Tibor beszéde
|
A magyar nép akaratának felidézésével sok szó esik a nemzeti
megbékélésről. Ezt szívből kívánjuk, azonban - mint mindenütt - a
mérlegnek itt is két serpenyője van. Csak azt kérjük, hogy az
egyensúly álljon helyre.
Ennek két további elengedhetetlen feltétele van: egyrészt
valamennyi áldozat megfelelő rehabilitációja. (Ennek jelenlegi üteme
és mértéke nem éri el a kívánt színvonalat. Messze vagyunk attól az
igazán szerény erkölcsi irányelvtől, amely azt mondja ki, hogy az
áldozat helyzete nem lehet rosszabb a törvénysértőkénél.) Másrészt,
hogy mindazok, akik a törvénysértések elkövetésében érintettek vagy
utólag egyetértésüket fejezték ki, önként távozzanak minden közéleti
szereplésből. Csak ezek után válhat őszintévé és teljessé a nemzeti
megbékélés. Ezek után sejlik fel számunkra az új ,,fordulat éve,,.
Itt, az élet és halál mezsgyéjén ne korlátozzuk magunkat
Ha
valahol, itt a megsárgult csontokat tartalmazó koporsók előtt el
kell mondanom - bármivel járjon is, bárkit bántson is, bármi legyen
is a következménye -, hogy téged vádoltak hazaárulással, holott te
lettél a hazaárulás klasszikus esetének áldozata, valamennyi
küzdőtársaddal együtt. Ha valahol, akkor itt, az egyéni
megsemmisülés megrázó pillanatainak felidézésekor már nincs értelme
semmi köntörfalazásnak. Ma már hivatalos nyilatkozatok is elismerik,
hogy külső hatalmi érdekből politikai gyilkosság történt. De ahol
gyilkosság van, ott gyilkos is van
A három évtizedes félelem után
akkor szabadulunk fel, ha ez kimondhatóvá válik. De éppen a nemzeti
megbékélés jegyében nem akarunk semmi bosszút, semmi kérdőrevonást;
a gyilkosok büntetése csupán egy legyen, megneveztetésük
Óriási egyéni áldozatot hoztatok. Az egyén áldozatának akkor van
értelme, ha láthatatlan erővé változik és ez a láthatatlan erő végül
is - ha hosszú elfojtás után, ha hosszú elföldelés után is -, de
napvilágra tör és a nemzeti öntudat részévé válik. Nem azért vagyunk
itt a csontokkal teli koporsók előtt, hogy csak fájó szívvel
elbúcsúzzunk, hanem hogy kijelentsük: áldozathozatalotoknak értelme
volt, s benneteket egyszerűen nem lehet eltemetni. Hulló véretek,
derékbatört életetek számunkra példa, s példátok beleplántálódik
minden magyar szívébe. Kívánom, hogy a hozzátartozóknak az hozzon
enyhülést a begyógyíthatatlan sebekre, hogy megsokszorozva munkáltok
a magyarság történelmi tudatában, míg csak él magyar a Duna-tájon.
Temetésetekkel nem temetünk el benneteket, most keltek igazán
életre
Mondjátok velem: Példátokat követjük
Isten engem úgy segéljen
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (15. rész) - Király Béla beszéde
|
Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség parancsnoka a
szabadságharcosok nevében mondott beszédet
1958. június 17-én, amikor a hír Amerikába érkezett, Kéthly
Annával megfogadtuk, hogy nem lépjük át az állam határát addig, amíg
a magyar népnek meg nem adatik, hogy tiszteletét, háláját,
szeretetét kifejezze Nagy Imre és vértanú társai előtt. Ez a nap ma
elérkezett. Ha Kéthly Anna élne, bizonyára ő is közöttünk lenne.
Amikor temetünk, tanuljunk vértanúinktól
A második világháború alatt a moszkvai rádió magyar adásaiban
Nagy Imre szavaiból a nemzet sorsa iránti aggodalom sugárzott. Első
miniszterelnöksége alatt a ,,kis magyarok,, műveltségének fokozására
kívánt iskolareformokat bevezetni. 1956-ban a nemzeti függetlenség
apostola lett. Tanuljunk Nagy Imrétől: Hazaszeretetet
A fordulat évében tiltakozott a parasztságnak nyájként
kolhozokba terelése, az emberi jogok tömeges megsértése,
szakszervezeti és koalíciós pártok megsemmisítése ellen. Erre
emlékezve küldi Varga Béla apostoli protonotárius, a Parlament volt
elnöke és Kővágó József, Budapest volt polgármestere üzenetét és
óhaját, hogy a ,,nemzet hálája kísérje Nagy Imrét és vértanú
társait,,. Első miniszterelnöksége idején Nagy Imre kinyittatta az
internálótáborok kapuit. Megkezdte a politikai elítéltek
rehabilitálását. Megengedte a földműveseknek, hogy elhagyják a
termelőszövetkezeteket és visszatérjenek a magángazdálkodáshoz, a
nehézipar helyett a fogyasztási ágazatot támogatta.
Nagy Imrét egy világ választja el a sztálinistáktól. A
sztálinisták bilincset kovácsoltak az ideológiából, és azzal verték
vasra nemzetünket. Számukra az ideológia volt az első és az ember
másodlagos. Hazánkat a doktrina áldozati bárányává tették, hogy
kiszolgáltathassák a népet a politika farkasainak.
Ezzel szemben Nagy Imre az utilitarianizmus szellemében úgy
kívánta alkalmazni a doktrinát, hogy a legtöbb magyarnak a legtöbb
jót juttathassa. Ha kellett, alakította, ,,revidiálta,, a marxista
ideát, hogy az az életben hasznossá válhassék. A doktrina csak
eszköz volt Nagy Imrének, a tudós államférfinak. Célja az ember
boldogsága volt. Tanuljuk meg Nagy Imrétől, hogy az egyén
boldogságán, az esély egyenlőségén áll vagy bukik a társadalom
egyensúlya.
Nagy Imre arra tanított, hogy a szomszédos nemzetekkel Európa
szabad és semleges zónáját képező konföderációban egyesüljünk,
aminek az előfeltétele az idegen uralom alatt élő magyar milliók ma
elnyomott nemzeti, polgári és emberi jogainak visszaállítása lehet
csak. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (16. rész) - Király Béla beszéde
|
Egyesek az állítják, hogy 1956-ban az ,,utca,, sodorta Nagy
Imrét olyan ,,szélsőségekbe,, , amelyekbe egyébként soha nem lett
volna hajlandó elmenni. Igaz, hogy reformátor és nem elsősorban
forradalmár volt 1956 miniszterelnöke. Igaz, hogy békésen, vérontás
nélkül kívánta radikális reformjait megvalósítani. De ismerjük meg
végre az igazi Nagy Imrét és jegyezzük meg, hogy azok a reformok,
amelyeknek a forradalom alatt az élére állt, ugyanazok voltak,
amelyekért ő már 1947 és 1956 között síkra szállt, beleértve az
egyén szabadságát, a demokráciát, a többpártrendszert és a
semlegességet is. Tanuljuk meg Nagy Imrétől, hogy 1956 nem vaktában
elkövetett tévedések sora, hanem a magyar nemzet őszinte
akaratmegnyilvánulása volt
Nagy Imre már 1956 júniusában kijelentette: ,,Egyet nem
vállalok: meggyőződésem elvtelen feladását.,, Ehhez az
álláspontjához még a katasztrófa árnyékában is ragaszkodott. Nem
árulta el a nemzetet, a vértanúságot vállalta. Nagy Imre a szabadság
eszméjének rettenthetetlen hőse. Tanuljuk meg Nagy Imrétől az
elveinkért való helytállást
Mennél jobban megismerjük azonban Nagy Imre humanitását, annál
világosabb lesz, hogy emlékének megszentségtelenítése lenne, ha
innen, koporsója mellől ujjal mutatnánk gyilkosaira. Fel kell tárni
bűneiket, annak minden részletét, hogy a jövő generációk ebből
tanulhassanak. A felszabadult magyar társadalom azonban törölje el
örök időkre a halálos ítéletet, hogy ne kelljen újra és újra temetni
ártatlan vértanúinkat. Kínozza őket lelkiismeretük - ha van ilyen -
, és ítéljen felettük a történelem. Tanuljunk Nagy Imrétől, de
tudjunk felejteni is, mert aki nem tanul a történelemből és
felejteni sem tud, az megismétli a múlt hibáit és bűneit
Hogy a helyünkre lépő nemzedékek föl ne cseréljék, hogy mit kell
felejteni és mit tanulni, állítsuk helyre az 1959-ben Brüsszelben
létrehozott Nagy Imre Intézetet
Az mutassa meg forradalmunk elő- és
utóéletének valamennyi írott forrását, szólaltassa meg a még élő
szemtanúkat
Vallomásukból építsünk hídat az itthon élő magyarok és
az emigrációban élő magyarok között. Ez a nap fordulópontot kell,
hogy jelentsen. Most már az 1956-os forradalom és az azt követő
megtorlások minden áldozatának, élőnek és halottnak, különösen a
névtelen szabadságharcosoknak meg kell adni azt, amit áldozatukkal
kiérdemeltek. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (17. rész) - Király Béla beszéde
|
Ahogy a közelmúltban Spanyolországban totalitárius rendszerből,
Uruguayban pedig véres katonai diktatúrából békésen valósították meg
a demokratikus társadalmat, éppen úgy hazánknak is vér és erőszak
nélkül, békésen kell ismét a szabadság országává lennie. Ezt
követeli vértanúink emléke
Félezer szabadságharcos hősi halott és vértanú, Nagy Imre, Gimes
Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, barátaink és
bajtársaink
Nyugodjatok békében. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (18. rész) - Orbán Viktor
|
A szónokok sorában utolsóként a magyar fiatalok nevében Orbán
Viktor (FIDESZ) mondott beszédet.
- Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel
ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt
alkalma, volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje
elérni a már 1848-ban kitűzött céljait: a nemzeti függetlenséget és
a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak, ma sem
engedünk 48-ból, így nem engedhetünk 56-ból sem.
Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia
megteremtéséért küzdenek Magyarországon, két okból hajtanak fejet a
kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat
tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával,
akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni szent
kommunista tabuikkal, azaz az orosz birodalom feltétlen
szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak
számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a
társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük
árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és
bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a
demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen.
Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége
korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük
magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt nemzetünk
utolsó esélye arra, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági
jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes
következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és
visszakényszerítettek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből
most újra megpróbálunk kiutat találni.
Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól -
jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban
nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz
vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.
Barátaim
Mi, fiatalok, sok mindent nem értünk, ami talán természetes az
idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk az előtt, hogy a
forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók
ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának
folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik
elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből
oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó
talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (19. rész) - Orbán Viktor
|
Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után
eltemethetjük halottainkat. Nem jár senkinek köszönet azért, mert ma
már működhetnek politikai szervezeteink.
A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát és
szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyverei súlyánál
fogva ezt megtehetné - nem lép fel Li Pengéhez, Pol Potéhoz,
Jaruzelskiéhez vagy Rákosiéhoz hasonló módszerekkel.
Ma, 33 évvel a magyar forradalom, és 31 évvel az utolsó felelős
magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés
úton érjük el mindazt, amit az 56-os forradalmárok véres harcokban,
ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára. Ha
hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista
diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó
pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem
tévesztjük szem elől 56 eszméit, olyan kormányt választhatunk
magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok
kivonásának haladéktalan megkezdéséről. Ha van bennünk elég mersz,
hogy mindezt akarjuk, akkor, de csak akkor, beteljesíthetjük
forradalmunk akaratát.
Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.
Emlékezzetek: 1956. október 6-án, Rajk László temetésének napján a
párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: Soha
többé
Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s
legényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett. Két év sem
telt el a ,,Soha többé
,, óta, és az MSZMP Rajkéhoz hasonló
koncepciós perekben ítéltette halálra ártatlanok százait, köztük
saját elvtársait.
Ezért nem érhetjük be a kommunista politikusok semmire sem
kötelező ígéreteivel. Nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó
párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Nincs más
mód, hogy elkerüljük az újabb koporsókat, a maihoz hasonló,
megkésett temetéseket.
Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi
József és a névtelen százak a magyar függetlenségért és szabadságért
áldozták életüket. A magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még
ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt.
Nyugodjatok békében.
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (20. rész) - Befejeződött a gyászszertartás
|
Orbán Viktor beszédét követően, fél kettő előtt néhány perccel
befejeződött a Hősök terén a megemlékezés. A mintegy ötórás
gyászszertartáson mintegy 250 ezer ember rótta le kegyeletét: a
magyar nép búcsúzott mártírjaitól, elhelyezve a megemlékezés
koszorúit és virágait. A tiszteletadás végeztével felcsendült Erkel
Ferenc Ünnepi nyitánya. A koporsókat és velük együtt a mérhetetlen
mennyiségű koszorút, virágokat autókra rakták, s a menet elindult a
temető felé. A koporsókat és a kegyelet virágait szállító autókat a
hozzátartozók és a vendégek kísérték a rákoskeresztúri temetőbe.
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 15:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (21. rész) - Nyilatkozatok
|
x x x
A koszorúzók sorában részt vett több ismert személyiségtől rövid
nyilatkozatot kértek az MTI munkatársai.
Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke a következőket mondotta:
- Az oly sok megpróbáltatást, fájdalmat okozó történelmi
eseményt helyére kell tenni, közös megegyezéssel mielőbb le kell
zárni, hogy az erőt és a figyelmet a néppel együtt és a nép javára,
a jelenre és még inkább a jövőre fordíthassuk. Június 16-a ezt
szimbolizálja és ezt kell jelentse mindnyájunknak, akik felelősen
gondolkodunk Magyarország jövőjéről.
Szólt arról is, hogy ha sok is a hasonlóság a Nagy Imre kormány
szándékai és a mai törekvések között, mint például a pluralizmus, a
többpártrendszer, azonban nem lehet eltekinteni a 30-40 évvel
ezelőtti és a mostani Magyarország belső és külső körülményei
közötti különbségektől. A hasonlóságok, az azonos törekvések mögött
egy evolúciós fejlődést kell látni, egy megváltozott világot és új
feltételrendszert. Németh Miklós, mint mondta, hisz abban, hogy a
mai vezetés a néppel összefogva, a politikai és a gazdasági reformok
útján haladva egy szebb és boldogabb Magyarország jövőjét alapozza
meg.
Pozsgay Imre államminiszter is nyilatkozott:
- Kézfogás ez a mai nap, lényege a nemzeti megbékélés és a
tempós, új lendületű munka megkezdése június 17-étől. Ez a nagyszerű
esemény arra is alkalmas, hogy személyes elkötelezettségemet újra
megerősítsem, s örülök, hogy a mai kormány osztja az 1956-tal
kapcsolatos nézeteimet. Ma jobbak a feltételek és bíztatóbbak a
körülmények, mint 56-ban a pluralista társadalom megvalósításához,
ami akkor tragédiába, mondhatnám katasztrófába fulladt. Megvan az
esély arra, hogy a diktatórikus szocializmusról demokratikus
társadalmi rendszerre térhessen át békés úton az ország. Ha eddig
erre másutt nem volt példa, akkor ennek nálunk kell először
megtörténnie.
Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt elnöke:
- Nagyon örülök, hogy részt vehetek az eseményen, nagy
barátsággal gondolok a magyar népre, tudom, hogy a mai nap rendkívül
fontos az Önök számára.
Paskai László bíboros, prímás-érsek:
- Ugyanazzal az érzéssel jöttem el, mint az egész magyar nép.
Imádságos lelkülettel, őszinte együttérzéssel, a megholtakkal, a
megbékélésnek, a megbocsátásnak, és a jövő építésének a reményében.
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 16:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (22. rész) - Nyilatkozatok
|
Schöner Alfréd főrabbi:
- Megrendülve s egyben reménykedve érkeztem. Megrendülve, mert a
forradalom bukása után lassan másfél emberöltőnyi idő telt el, hogy
a mártírok, azok az emberek, akik isten adományát, életüket adták
egy nép függetlenségéért és szabadságáért a megérdemelt piedesztára
kerülhettek. Reménykedve, mert nagy lehetőséget érzek az
újrakezdéshez, a hívő ember hitével bízom a valódi kibontakozásban,
abban, hogy a nagy történelmi lehetőséget nem hagyjuk ki.
Faludy György költő:
- Sose reméltem azt, hogy eljön számomra is ez az alkalom, azt
hittem, hogy ez csak halálom után következik be.
Libik György, a stocholmi egyetem tanára, aki saját nevében
helyezett el koszorút ,,Szeretett és felejthetetlen Imre bácsinak,,
felirattal.
- 1956-ban a parlamentben dolgoztam, s többek között a
semlegességi nyilatkozat megfogalmazásában vettem részt. Remélem,
hogy nemcsak temetés, hanem újjászületés is lesz ez a nap, hogy az
emberi jogoknak 1222-ben, az Aranybullában is lefektetett pontjai
Magyarországon végre megvalósulnak. Óriási érzés, hogy a mai
fiatalokban fantasztikus energiát és kreativitást látok.
A legmesszebbről minden bizonnyal Bánfi Tibor érkezett, aki az
új-zélandi magyarság nevében koszorúzott. 1989. június 16-át
csodálatos napnak nevezte, s annak a reményének adott hangot, hogy
előbb-utóbb semleges lesz Magyarország.
x x x
(folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 16:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (23. rész) - Gyászszertartás a temetőben
|
Néhány perccel múlt délután 3 óra, amikor megérkezett a
Rákoskeresztúri Új Köztemetőbe a Nagy Imre és mártírtársai földi
maradványait kísérő gyászmenet. Az 1956 utáni megtorlások
áldozatainak végső nyughelyére - a sírkert 300-as és 301-es
parcellájában - már csak a hozzátartozók, az egykori sorstársak szűk
köre kísérhette el a mártírokat. A temetőben a családtagok, a
harcostársak, a barátok koszorúinak elhelyezése után olvasták fel a
kivégzettek névsorát. A temetés előtti utolsó tiszteletadás során
1989. június 16., péntek 16:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (24. rész)
|
Alapi László gépkocsikísérő (1920-1957. május 6.),
Andi József gépmunkás, tartalékos főhadnagy (1924-1958. március
6.),
Angyal István építésvezető (1928-1958. december 1.),
Ábrahám József szerszámkészítő (1924-1958. június 11.),
Ács Lajos honvéd (1938-1959. szeptember 8.),
Babér István MÁV-alkalmazott (1928-1959. február 13.),
Babolcsai István csapos (1905-1958. március 6.),
Bakos Gyuláné (sz. Salabert Erzsébet) darukezelő (1930-1958.
junius 11.)
Balázs Ferenc vízvezetékszerelő (1933-1957. április 10.),
Balázs Géza segédmunkás (1935-1957. július 20.),
Balla Pál fakitermelő (1919-1957),
Balogh László csatornázó (1925-1958),
Barabás Tibor szállítómunkás (1917-1959),
Bartha Béla segédmunkás (1927-1957),
Bartók János traktoros (1936-1957),
Batonai István targoncás (1928-1957),
Batonai László segédmunkás (1927-1957),
Bán Róbert rádiótechnikus (1934-1957),
Bárány János szerszámkészítő (1930-1959),
Bencsik József munkás (1932-1957),
Berecz György gépkocsivezető (1924-1958),
Berta János segédmunkás (1938-1959),
Berta József bányász (1934-1958),
Békési Béla orvostanhallgató (1926-1958),
Bobek Károly műszerész (1933-1957),
Bódi József kovácssegéd (1938-1958),
Bognár Ottó csapatszállító csillés (1931-1958),
Bokor János szabósegéd (1919-1958),
Bosnyák Gábor Sándor kubikus (1930-1958),
Bóna Zsigmond hengerszerelő (1930-1957),
Brusznyai Árpád dr. tanár (1924-1958),
Burgermeiszter József szerszámkészítő (1938-1958),
Czakó András segédmunkás (1928-1959),
Czermann Lajos segédmunkás (1926-1959),
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 16:55
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (25. rész)
|
Czédli István
vasesztergályos, határőr őrvezető (1935-1958),
Czimmer Tibor bányász (1923-1957),
Cziffrik Lajos tsz-tag (1914-1958),
Csányi Sándor (1929-1959),
Császár József (1929-1958),
Csehi Károly munkás (1928-1959),
Csermák János pincér (1928-1959),
Csiki Lajos honvédhadnagy (1931-1958),
Csizmadia Ferenc szállítómunkás (1932-1958),
Dobi Károly kőműves (1931-1959),
Dóczi Dénes segédmunkás (1932-1958),
Dudás József mérnök (1912-1957),
Ekrem Kemál művezető (1924-1957),
Erdész József vájár (1927-1957),
Erdősi Ferenc honvédhadnagy (1935-1958),
Erős István segédmunkás (1913-1958),
Farkas Imre bádogos szerelő (1929-1958),
Farkas Mihály honvédtiszt (1928-1957),
Fáncsik György anyagellenőr (1933-1960),
dr. Fáy Ferenc kocsikísérő (1908-1958),
Fejes József Tibor lakatos (1934-1959),
Folly Gábor újságíró (1919-1957),
Földes Gábor színész-rendező (1923-1958),
Földesi Tibor villanyszerelő (1923-1958),
Franyó Ferenc kocsis (1927-1958),
Futó János bányász (1936-1959),
Galgóczi Zoltán bányász (1933-1958),
Garamszegi Alfréd bányász (1918-1959),
Gábor László munkaügyi osztályvezető (1930-1959),
Gábor Péter munkás (1919-1958),
Geczkó István gépkocsivezető (1926-1957),
Gerley József vájár (1930-1958),
Géczi József lakatos (1930-1958),
Gémes József munkás (1909-1959),
Gimes Miklós újságíró (1917-1958),
Góbor Ferenc (1936-1956),
Gönczi Ferenc gépkocsivezető (1931-1957),
Groszmann Frigyes gépkocsivezető (1920-1959),
Gulyás Lajos református lelkész (1918-1958),
Gyöngyösi Miklós vízvezetékszerelő (1929-1957),
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 16:57
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (26. rész) - A kivégzettek névsora
|
Hangodi István építőmunkás (1914-1957),
Harazin János földműves (1908-1957),
Harmincz István villanyszerelő (1928-1957),
Havrilla Béláné (sz. Sticker Katalin) orsózó (1932-1959),
Hámori István gépkocsikísérő (1917-1961),
Herczeg József (1933-1957),
Horváth István (1936-1957),
Hullár Gábor tartalékos alhadnagy (1924-1957),
Huzián István szabósegéd (1924-1959),
Iván Kovács László raktáros (1930-1957),
Ivicz György villanyszerelő (1936-1959),
Jakab András (1934-1957),
Józsa György (1933-1957),
Kanyó Bertalan (1900-1957),
Katona István (1920-1957),
Katona Sándor nyomdász (1915-1957),
Kálmán Dezső földműves, honvéd őrvezető (1934-1958),
Keller Károly szállítómunkás (1925-1959),
Kicska János honvéd főhadnagy (1931-1958),
Kiss Antal fűtő (1933-1957),
Kiss Sándor (1899-1957),
Kiss István nyomdai csiszoló (1928-1958),
Klenovszky István építőmester (1936-1958),
Kocsis Sándor munkás, rendőr tizedes (1928-1957),
Kokics Béla segédmunkás (1924-1958),
Kolompár Mátyás segédmunkás (1924-1957),
Kolonics János bányász (1935-1959),
Kolozsi István (1913-1958),
Komjáti Ferenc MÁV-alkalmazott (1920-1957),
Kondorosi Imre géplakatos (1922-1959),
Korsós József géplakatos (1935-1958),
Kósa Ferenc munkás (1938-1958),
Kósa Pál asztalos (1921-1959),
Kosztena Gyula munkás (1933-1959),
Kóté-Sörös József vándoriparos (1927-1959),
Kovács Dezső szigetelő (1920-1958),
Kovács Ferenc segédmunkás (1931-1957),
Kovács Imre János vasesztergályos (1929-1958),
Kovács István elektromérnök (1927-1957),
Kovács József munkástanács-elnök (1926-1958),
Kovács Lajos segédmunkás (1927-1961),
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 17:00
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (27. rész) - A kivégzettek névsora
|
Kőrösi Sándor fotólaboráns, tartalékos honvéd főhadnagy
(1932-1958),
Krausz Gyula segédmunkás, honvéd (1934-1959),
Kuti István százados, élt 33 évet,
Lachki Albert szerszámkészítő (1933-1958),
Lakos János szabósegéd (1920-1957),
Laurinyecz András egyetemi hallgató (1927-1957),
Lengyel László segédmunkás (1936-1957),
Léderer Jenő Tibor lakatos, honvéd (1935-1957),
Lénárd Ottó péksegéd (1929-1958),
Losonczy Géza államminiszter (1917-1957) (A börtönben meghalt.),
Lukács László segédmunkás (1923-1959),
Magori Mária takarítónő (1913-1959),
Magyar János vontatóvezető, honvéd (1934-1958),
Magyar Zoltán határőr őrvezető (1933-1958),
Major Ernő honvéd őrnagy (1915-1958),
Maléter Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszter (1917-1958),
Mansfeld Péter ipari tanuló (1941-1959),
Mayer Antal villanyszerelő (1913-1958),
Mányi Erzsébet (1936-1957),
Mecséri János honvéd ezredes (1920-1958),
Merényi Ernő gépkocsivezető (1914-1957),
Micsinai István munkás (1917-1957),
Minczér József bányász (1932-1956),
Modori Sándor vájár (1923-1958),
Molnár Imre határőr alhadnagy (1934-1957),
Molnár Károly hegesztő (1930-1958),
Molnár Sándor bányász (1933-1958),
Nagy András vasesztergályos (1934-1958),
Nagy Imre miniszterelnök (1896-1958),
Nagy József szállítómunkás (1929-1958),
Nagy József vájár (1929-1958),
Nagy József hentessegéd (1936-1959),
Nagy József csillés (1934-1959),
Nagy Lajos bányász (1927-1957),
Nagy Zoltán bányász (1926-1957),
Nemcsók György (1932-1961) (A börtönben öngyilkos lett; halálra
ítélték.)
Németh József kőművessegéd (1912-1959),
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 17:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (28. rész) - A kivégzettek névsora
|
Nickelsburg László műszerész (1924-1961),
Oláh Miklós raktárnok (1935-1957),
Onestyák László segédmunkás (1938-1958),
Osváth Károly műszerész (1933-1959),
Palotás József kovácssegéd (1935-1958),
Panzer Gyula Ferenc villanyszerelő (1902-1958),
Papp József centrifugálöntő (1927-1958),
Patyi István kőműves (1913-1957),
Pálházi Ferenc autófényező (1903-1957),
Pálinkás (Pallavicini) Antal honvéd őrnagy (1922-1957),
Pekó István földműves (1914-1957),
Petrus József (1930-1958),
Péch Géza mérnök (1931-1958),
Pércsi Lajos honvéd őrnagy (1911-1958),
Pintér József lakatos (1936-1957),
Pólya Ferenc Sándor villanyszerelő (1913-1957),
Preisz Zoltán szerszámkészítő (1925-1957),
Preszmajer Ágoston vontatóvezető (1934-1957),
Rajki Márton dr. ügyvéd (1901-1959),
Renner Péter térképész (1933-1958),
Rémiás Pál honvéd hadnagy (1930-1958),
Rizmajer József földműves (1935-1957),
Romvári József munkás (1911-1957),
Rusznyák László bányász (1933-1957),
Schiff János munkás (1930-1957),
Sikó Dezső kazánfűtő (1930-1957),
Silye Sámuel vasesztergályos, honvéd tizedes (1932-1959),
Simon Gábor szabó (1934-1958),
Sipos Zsigmond elektrotechnikus (1934-1957),
Soltész József (? -1956),
Somlyói Nagy Sándor munkás (1902-1959),
Somlai István géplakatos (1936-1957),
Somogyi Tibor honvéd tizedes (1935-1958),
Sörös Imre lakatos (1932-1958),
Spannberger György technikus (1913-1957),
Steiner Lajos József szállítómunkás (1930-1958),
Szabó István rokkantnyugdíjas (1920-1957),
Szabó János gépkocsivezető (1897-1957),
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 17:19
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (29. rész) - A kivégzettek névsora
|
Szabó János gépkocsivezető (1928-1960),
Szabó Pál honvéd őrnagy (1915-1958),
Szabó Károly földműves (1924-1959),
Szabó Lajos Károly munkás (1930-1959),
Szántó Farkas Béla tartalékos honvéd főhadnagy (1922-1958),
Szász Zoltán bányász (1930-1957),
Szegedi Flórián villanyszerelő (1929-1958),
Szelepcsényi István segédmunkás (1932-1959),
Szendi Dezső honvéd alezredes (1923-1958),
Szente István géplakatos (1937-1958),
Szente Károly géplakatos (1906-1958),
Szigethy Attila országgyűlési képviselő (? -1957) (A börtönben
meghalt.),
Szilágyi József dr. politikus (1917-1958),
Szilágyi László (1924-1958),
Szirmai Ottó dramaturg (1926-1959),
Szivák István villanyhegesztő (1934-1959),
Szivós Géza segédmunkás (1931-1957),
Szmrek Benjámin földműves (1934-1957),
Szobonya Zoltán dr. ügyvédjelölt (1909-1958),
Szörtsey István fűtő (1891-1957),
Szrogh Sándor honvéd (1935-1957),
Takács Kálmán fűtő (1909-1958),
Tihanyi Árpád tanár (1916-1957),
Tomasovszki András (1923-1958),
Toracz Sándor agronómus (1930-1958),
Tóth György (1909-1958),
Tóth Ilona Gizella szigorló orvos (1932-1957),
Tóth József segédmunkás (1927-1959),
Tóth László segédmunkás (1914-1957),
Tóth Tibor traktorvezető (1937-1957),
Török István vasesztergályos (1930-1958),
Törzsök Géza szabász (1911-1958),
Tumbász Ákos segédmunkás (1935-1959),
Tutsch József traktorszerelő (1929-1959),
Ujvári József segédmunkás (1927-1958),
Vajgel Mihály (1932-1961),
Varga József segédmunkás (1928-1957),
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 17:44
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (30. rész) - A kivégzettek névsora
|
Varga Péter határőr (1933-1958),
Vass Lajos segédmunkás (1936-1958),
Veréb László szerszámkészítő, honvéd (1935-1959),
Viskovics János rakodómunkás (1918-1958),
Weintráger László (1928-1958),
Zódor János csillés (1936-1958),
Zrinyi János segédmunkás (1925-1958),
Zsigmond Imre (1924-1957),
Zsigmond László MÁV-alkalmazott (1922-1958).
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 17:46
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (31. rész) - Gyászszertartás a temetőben
|
Az áldozatok életének kioltásáról egy-egy fáklya lángjának
kioltásával emlékeztek meg a szertartás résztvevői. A nevek
elhangzásakor a volt rabtársak mondtak néhány szót, így például
többször felhangzott: Velünk maradsz
, Közöttünk élsz
, Nem
távozol
, Közöttünk vagy
. Az egyházi szertartást kérő hozzátartozók
kívánságára a katolikus, az evangélikus, a református egyház, a
szabadegyházak és az izraelita felekezet papjai szentelték meg a
sírokat a napokban felállított kopjafák tövében. Amikor a névsorban
a Nagy Imre-per áldozatait említették, a katafalkokra - a jelképes
ravatalra - elhelyezett koporsókat a sírhoz vitték, ahol a család
által felkért személy mondott búcsúbeszédet.
Gimes Miklós újságíró sírhantjánál az egykori újságíró kolléga,
az Irodalmi Újság 1956 előtti szerkesztője, a ma Svájcban élő Molnár
Miklós mondott búcsúbeszédet a barátra, a társra, s mindenekelőtt az
emberre emlékezve.
- Útján, közös tévutainkon is az a kívánság vezette, hogy
emberibb, szabadabb és igazságosabb társadalomban élhessenek
honfitársai. Amikor felismerte, hogy zsákutcába jutott, minden
társánál következetesebben vonta le a tanulságot, halálig hű volt a
felismert igazsághoz. Miklós senkinek sem tartozik számadással.
Fiatal élete árán számot vetett és számot adott mindenről, de hűtlen
lennék hozzá, ha elhallgatnám, hogy nem a vezeklés óhaja, nem valami
öntépő bűnhődés keresése vezette, mint egyesek hitték róla és
mondották is. Az igazságot kereste, az igényes elme és a kritikus
lelkiismeret szigorúságával. Sok szempontból nem is a saját
századának, nem is az előzőnek volt a gyermeke, hanem Voltaire és
Diderot századáé. Barátai, újságírótársai gyakran tréfásan azt
mondták róla: Miklós mindent tud. Olyan mint egy élő enciklopédia.
Tudása csakugyan szinte végtelen volt. És ő is, akár orvos édesapja,
akit gyengéden öreg Miklósnak nevezett, könyv nélkül tudott minden
szép magyar verset. Apját a náci fasiszták ölték meg, őt magát pedig
azok, akikben valaha egy szép új világ ígéretét látta. A
felvilágosodásban hitt, a sötétség borította rá árnyait.
- Gimes Miklós az utolsó közt volt, akik még akkor - az 1956-os
forradalom után - egy gyertyányi fényt gyújtottak az éjszakában.
Illegális lapot indított, amelynek az Október 23. címet adta. Béke
hamvaidra, Miklós
Kísérje emlékedet híven az, ami az életben
vezérelt: a szellem és a szerelem
- mondotta befejezésül Molnár
Miklós. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 17:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (32. rész) - Gyászszertartás a temetőben
|
Losonczy Gézától, Nagy Imre kormányának egykori
államminiszterétől a család és a régi barátok nevében Gyenes Antal
búcsúzott.
- Több mint három évtized után állhatunk itt, hogy tisztességgel
búcsút vegyünk tőled. Háborgó szívünk ezért megnyugszik - de nem
nyugodhat meg, ha népünk és hazánk sorsára gondolunk. Mégis bíznunk
kell azokban, akik őszinte elkötelezetséggel harcolnak ezért a
népért, a válságból való kilábalásért. Bízunk a népben, hogy
felismeri azokat, akik érte harcolnak őszintén, tettel és nem csak
szóval. S bízunk abban a nemzedékben, amelynek tagjai most olyan
idősek, mint mi voltunk, amikor összetalálkoztunk, s amely nemzedék
tagjai megvívják saját harcukat meggyőződésükért, és tenni fognak
népünkért.
Maléter Pál vezérőrnagyot, honvédelmi minisztert - a család
kérésének megfelelően - evangélikus egyházi szertartás mellett
helyezték végső nyughelyére. A Kilián laktanya egykori parancsnokát
Harmat Béla evangélikus püspök és Donáth László evangélikus lelkész
búcsúztatta.
János evangéliumának sorait idézték Maléter Pálra emlékezve:
nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha életét adja
barátaiért. Majd így folytatták, ugyancsak az evangéliumi ige
nyomán: nem valósulhat meg egymástól függetlenül a szeretet, az
igazságosság és a szabadság. Maléter Pál élete és halála e hármas
összetartozásnak eleven tanúsága, hiszen ő kezdettől fogva megélte a
szeretetet, az igazságosságot és a szabadságot. Nemes harcát e dacos
hitű hugenottákra emlékeztető kommunista végig megharcolta, s
mindvégig hű maradt a földhöz és a néphez, melyből vétetett.
Tartásban és tettekben magyar volt, valóságát azonban a tények
éppúgy elfedik, mint a föld, amely 31 éve magába fogadta. Valóságát
igazul csupán az emlékezet őrzi.
Az Úr irgalmába ajánlva Maléter Pál földi maradványait, a Hiszek
egy és a Miatyánk soraival búcsúztak családtagok, barátok,
harcostárasak a kivégzett honvédelmi minisztertől. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 17:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (33. rész) - Méray Tibor
|
Nagy Imre koporsója mellett először Méray Tibor mondott
búcsúbeszédet:
- Nagy Imre, Magyarország törvényes miniszterelnöke négy
évtizede - Nagy Ferenc száműzetésbe kényszerülése óta -, az első és az
egyetlen, akit 1956-ban nem külső parancs és belső diktatúra, nem
előre meghamisított választás, hanem a nép akarata emelt tisztébe,
Magyarország szabadságának és függetlenségének vértanúja
Eljöttünk
ide, hogy még egyszer találkozzunk veled és búcsút vegyünk tőled.
Nagy Imre, a parlament egykori elnöke, aki székfoglalójában azt
mondotta: - ,,A demokrácia híve vagyok, s legnagyobb vívmányának, a
szólás szabadságának vigyázó őre leszek,,. Az egészen újjászülető
parlamentáris demokrácia, a szabad választások, a többpártrendszer
hívei eljöttek ide, hogy leróják kegyeletüket sírodnál.
- Nagy Imre, a földosztó miniszter, akinek 1945-ös, saját
kezével aláírt birtokleveleit száz és százezer földműves család
őrizte-rejtegette, a magyar parasztság ma itt áll a sírodnál. Nagy
Imre, a MÁVAG gyár munkása, akinek kedvelt szólása volt: ,,Vasas, ne
hagyd magad
,,, akinek 1956-os miniszterelnöksége idején
megszülettek a munkástanácsok, a magyar munkásosztály most itt áll a
koporsód mellett.
Nagy Imre, a tudós kutató, a közgazdász, a Magyar Tudományos
Akadémia tagja, eljöttek a sírodhoz az irodalom, a sajtó, a
művészetek, a tudomány, a közoktatás, az egészségügy, a szellemi
élet, az önálló kisipar és kereskedelem kezdeményező képviselői. Mert
te voltál az, aki már első miniszterelnökséged idején kinyitottad
annak a szabadságnak az ablakait, amely nélkül az alkotó szellem
megfullad és amely nélkül nincs fejlődés, nincs jólét.
- Nagy Imre, aki kitártad a börtönök ajtaját, aki megszüntetted
az internáló táborokat, a kitelepítéseket, a kuláklistákat, itt
vannak az elmúlt 40 év meghurcoltjai, megalázottjai és a büntetlenül
büntetettek, akik neked köszönhették, hogy újból felemelhették a
fejüket. Nagy Imre, aki 1954-ben egy beszédeben a fiatalokról
szólva először merészelted kiejteni azt az eretnek szót, hogy
kismagyarok. Itt állnak most koporsód mellett azok, akiknek
bölcsője halálod után ringott, itt áll az ifjúság, a magyar jövő.
- Nagy Imre, aki magad 17 évig voltál emigráns, aki hazatérve
azt mondottad: az volt a bűnöm, hogy szerveztem a földműves nép
harcát a feudális nagybirtok-rendszer megszüntetéséért, azért, hogy
azé legyen a föld, aki megműveli, de ha el is űztek innen messzi
idegenbe, nem voltam földönfutó, lélekben, gondolatban mindig itt
voltam köztetek, (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 18:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (34. rész) - Méray Tibor
|
ma eljöttek sírodhoz a világ négy sarkából a magyar emigránsok
ezrei, akik akárcsak te, lélekben soha sem szakadtak el a hazától.
- Imre bácsi
Drága, szeretett mesterünk
Szemünk felnyitója
Nem vezérünk, de atyai vezetőnk az önkény elleni harcban
Fiatal
életünk, legszebb éveink Imre bácsija
Eljöttünk erre az utolsó
találkozóra mi, akiknek megadatott, hogy ismertünk, hogy híveid és
küzdőtársaid, olykor vitázó partnereid lehettünk, akiket bizalmaddal
megtiszteltél. Őrizzük kézfogásod melegét, hangod mély zengését,
hangsúlyod somogyi dallamát, bajuszpödrő kézmodulatodat, szemed
komor villanásait és felengedő mosolyát. Ismertük és ismerjük elveid
és céljaid tisztaságát, makacs kitartásodat, mint ahogy ismertük
habozásaidat és tévedéseidet is. De éppen így voltál ember, egész
ember, emberi ember azok között, akik a többi ember fölött állóknak
képzelték magukat. Húsz-harminc évvel voltál idősebb legtöbbünknél.
S mert súlyos szívbetegség gyötört, néha talán átsuhant rajtunk a
gondolat, hogy az élet szabályai szerint egyszer majd ott állunk a
mellett a koporsó mellett, amelyikben a tested pihen. De arra nem
gondoltunk, hogy ebben a koporsóban a földből kikapart csontjaid,
vak szemüregű koponyád, megtörhetetlen gerinced csupasz csigolyái
lesznek. Éppúgy, ahogy életed nagy tettével, az 1956-os forradalom
vállalásával, meggyalázott, 31 éven át rejtegetett földi
maradványaiddal is, ezzel a mai temetési nappal is, belépsz a magyar
történelem legnagyobbjainak sorába. - A maguk korának despotái által
ugyancsak folyamatosan rágalmazott, menekülésre kényszerített, vagy
erőszakkal kioltott szabadságfáklyák, Rákóczi, Kossuth, Batthyány,
Bajcsy-Zsilinszky mellé. Főurak, nemesek, nagybirtokosok után, akik
túllépve osztályaik korlátain az egész nemzet szószólói lettek, te
voltál az első, akit a nép mélye küldött, aki az addig mindig
elnyomott osztályok gyermekeként alulról jöttél és így egyesítetted
magad köré származási, felekezeti, véleménybeli különbözőségeik
mellett az egész nemzetet. Mi sem lett volna könnyebb számodra,
minthogy galád elrablásod előtt vagy után egyetlen tollvonással,
amivel lemondasz miniszterelnöki tisztedről, egyetlen behódoló
mozdulattal, amivel megtagadtad volna a forradalmat, megmentsd az
életedet. De te fogságodban sem lettél börtönőreid foglya. Te nem
áldozati bárány vagy egy sokáig általad is osztott téveszme mindíg
újabb és újabb vért követelő oltárán, mint azok az elvtársaid,
akiket egy másik temetőben most 33 éve temettünk. (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 18:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (35. rész) - Méray Tibor
|
- Te tudatosan, magad választottad a mártírhalált, mert inkább
akartál egyenes derékkal meghalni, mintsem térdenállva élni. Ha te
és mindazok, akiket ma veled együtt temetünk, bűn nélkül valók
voltatok, mint ahogy mi azt mindíg tudtuk és vallottuk, s mint ahogy
azt ma kivégeztetőid hatalmának közvetlen örökösei maguk is
beismerték, ha a vádak koholtak, ha a terhelő tanuvallomások
hamisak, ha a perek koncepcionálisak voltak, akkor azok akik
bitófára küldtek téged, benneteket, nem egyebek közönséges
gyilkosoknál. Sokan közülük ma is élnek, köztünk járnak,
bearanyozott nyugalomban élvezik elvesztett hatalmuk megőrzött
kiváltságait. Méltatlanok volnánk hozzád, ha bosszúállást vagy
gyűlöletet hirdetnénk. Legyen büntetésük az 1956 óta most először
újra összeforrott nemzet megvetése, legyen büntetésük az, hogy
megérték, láthatják, hallhatják azt, ami ma történik. Legyen
büntetésük az, hogy illúzióik szétfoszlottak, és előre sejthetik a
jövő nemzedékek még megíratlan történelemkönyveinek ítéletét
felettük.
- A nemzet tudja, a világ tudja és a hatalom mai birtokosainak
is tudniuk kell, hogy mindaz, ami az elmúlt hónapokban történt,
kihantolásotok a jeltelen sírokból, a mai ünnepélyes temetésetek nem
a rendszer ajándéka. Mindezt a nép vívta ki, a ma egy éve,
kivégzésed 30. évforfdulóján még rendőri erőszakkal szétvert magyar
ifjúság vívta ki. A nemzetközi közvéleménynek, az Egyesült Államok
konzervatív és a Portugál Köztársaság szocialista elnökének, az
Európai Parlament liberális elnökasszonyának, Párizs
polgármesterének, a legkülönbözőbb országok képviselőinek,
szenátorainak, 27 Nobel-díjasnak, az Emberi Jogok Nemzetközi és
Magyar Ligájának összefogása kényszerítette ki.
- Annak a pártnak a vezetői és tagjai, amely még ma is
egyeduralkodó ebben az országban, csak úgy kaphatták meg tagsági
könyvüket, csak úgy emelkedhettek mai pozícióikba, úgy voltak a
vezetés felső, középső, sőt alsó rétegeiben is, ha előbb
ellenforradalomnak nevezték 1956 forradalmát, ha előbb - bár
képletesen - keresztülgázoltak ezen a gazzal, dudvával benőtt,
besüppedt sírok százaival éktelenkedő 301-es parcellán. Ha van
köztük olyan - és szeretnénk remélni, hogy van -, aki megbánta ezt,
annak meg kell követnie téged és mártírtársaidat. (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 19:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (36. rész) - Méray Tibor
|
Annak tudnia kell azt is, hogy kirendelt helytartók, fanatikus
megszállottak, lelkiismeretlen kalandorok, vezérkedő
felfuvalkodottak, álszerény országgazdák, szadista fenevadak,
másokat megalázó parancsolgatók és a legszégyenletesebb parancsok
alázatos végrehajtói, ravaszkodó karrieristák, fiatalkori
ideáljaikat megtagadó élősdiek, gazdasági dilettánsok, a hatalmukhoz
a kiebrudalásukig ragaszkodó politikus törpék mellett éltek, azok
mellett akik életük egyetlen győzelmét a saját népük fölött aratták.
És még ehhez is idegen tankokra volt szükségük.
- Az egyetlen államférfi, akit ez a párt Magyarországnak adott,
te voltál. Mert egy államférfi ott kezdődik, ahol a legtöbb
politikus véget ér. Azzal, hogy saját érdekeit alá tudja rendelni
népe érdekeinek. Azzal, hogy nemet mer mondani a nála hatalmasabbnak
is. Azzal, hogy nem a népet tekinti szolgának, hanem magát a nép
szolgájának. Államférfi az, akinek az életműve, mint a tiéd, a
halálával sem ér véget. Azoknak a kommunistáknak, akik új útra
akarnak lépni, vissza kell kanyarodniuk ahhoz a Nagy Imréhez, aki
egész tudatos életét abban a pártban töltötte, amely végülis
gyilkosa lett; tudomásul kell venniük, és ki kell mondaniuk, hogyha
ez a párt valaha valamit is ért, akkor ez az volt és maradt, amit
itt ez az öt koporsó takar. Ám ugyanakkor a te életed a hibáival is
tanít. 1953-ban és 1956-ban is túl könnyen hittél a báránybőrbe bújt
farkasoknak, akik az első alkalommal kimutatták a foguk fehérjét, és
részt vettek a szétszaggatásodban. Megtanultuk a sorsodból, hogy ne
tékozoljuk a bizalmunkat, hogy ne a szavaknak, hanem csak és
kizárólag a tetteknek higgyünk.
- Imre bácsi, a sírodat, e sírt, ahol a nemzet nem süllyed el,
hanem ahonnan újjászületése kezdődik, e sírt népek veszik körül, s
az embermilliók szemében nemcsak gyászkönny ül, de ott villog benne
a tisztelet, a csodálat is. Mert, amit 1956 tett, amit te tettél,
amit a fegyvert ragadó magyar fiatalok és proletárok tettek, az
ennek a kis nemzetnek ezeréves történelme során első beleszólása
volt nemcsak Európa, hanem a világ történelmébe. A magyar 1956 óta
semmi sem ugyanaz a világban, sem keleten, sem nyugaton, mint 1956
előtt volt. Ami azóta az Elba és a Csendes óceán között történt és
történik, Prágától, Varsón, a Balti országokon, Jerevánon át, a
szabadságukért kiállni merő pekingi fiatalokig - ha átmeneti
tragédiák kísérték és kísérik is - az emberi felszabadulás nagy
mozgalma innen indult el, az 1956-os Budapestről. (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 19:14
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (37. rész) - Méray Tibor
|
Annak, ami néhány éve Moszkvában történik, a gyökerei ugyanide
nyúlnak vissza. Annak a földrengés-sorozatnak, amely most az egész
kommunista világot megrázza, az epicentruma itt van, ebben a 301-es
parcellában, s azoknak a reformkísérleteknek, amelyekhez tiszta
szívvel sikert kívánunk, első elméleti és gyakorlati kezdeményezője
itt fekszik ebben a koporsóban.
- Engedtessék meg, hogy innen, Nagy Imre sírja mellől ahhoz a
Szovjetunióhoz is szóljunk, amely neki 15 éven át második hazája
volt, amelynek soha sem volt ellensége, ellenkezőleg: amellyel
mindig felhőtlen barátságra törekedett. Nem rajta múlott, hogy nem
sikerült. Hadd üzenjük e sír, e 301 kopjafa mellől: mi a mai
vezetést nem tesszük felelőssé elődeik, általuk is megtagadott
elődeik bűneiért. Ha a mai vezetők marxistáknak-leninistáknak
vallják magukat, akkor a haláláig marxista-leninista Nagy Imre
sírja mellől üzenjük nekik: mi egyetértünk Marxnak azzal az
alapigazságával, hogy nem lehet szabad az a nép, amely más népeket
elnyom. Mi egyetértünk Leninnek azzal az álláspontjával, hogy ha
Finnország, ha Lengyelország, ha Ukrajna elszakad Oroszországtól,
nincs abban semmi rossz. Mindenki, aki azt mondja, hogy van benne
rossz, az soviniszta. Őrültség volna folytatni Miklós cár
politikáját. Nagy Imre 1956-ban nem azért lépett ki a Varsói
Szerződésből, hogy a Szovjetuniót provokálja. Azért lépett ki, mert
Miklós cár őrült politikájának folytatói a Varsói Szerződés
paragrafusait és saját ígéreteiket megszegve elkezdték csapataikkal
elárasztani az országot. Nagy Imre nemcsak azért mondta ki a
semlegességet, mert ez a magyar nép álma volt, hanem azért is, hogy
garanciát nyújtson a Szovjetuniónak: az új Magyarország nem lesz egy
másik katonai szövetség tagja, hanem békés és tisztelettudó
szomszédja akar lenni.
- A Szovjetunió sokszorosan nagyobb és hatalmasabb nálunk. Ha
akar, megint eltiporhat minket. De új vezetőinek az elmúlt 33 év
történelméből meg kell tanulniuk, minél mélyebbre taposnak másokat,
ők maguk kétszer olyan mélyre süllyednek. Legyenek végre őszinte,
békés és egyenrangú barátaink
Őszinte, békés és egyenrangú
barátokra fognak találni bennünk.
- Annak a Nagy Imrének a sírja mellől, aki már 51 évvel ezelőtt,
1938 júniusában A dunavölgyi népek szabadságharca címmel írt
tanulmányt, aki már 1945-ben közös dunavölgyi agrártudományi
intézetet tervezett, van egy szavunk egyes szomszédainkhoz is.
(folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 19:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (38. rész) - Méray Tibor
|
- Több mint három évtizeddel ezelőtt láttam a Zenekadémián a
pártjából kizárt, megbélyegzett, minden tisztétől megfosztott Nagy
Imrét Kodály Zoltán páholyában, ahol együtt hallgatták az agg
mesternek Zrínyi Miklós szövegrészeire épült új művét, együtt
hallgatták, ahogy a kórus ajkán felcsendült: ,,Ne bántsd a
magyart
,, Nos, Nagy Imre sírja mellől azt üzenjük azoknak a
szomszédainknak, ahol százezrével vagy millió számra élnek magyarok:
ne bántsák a magyart
Mi nem bántunk senkit. De a mieinket se bántsa
senki. Annál kevésbé, mert a föld nemcsak azé, aki megműveli, a föld
azé, aki rajta él. Ahol többségükben magyarok élnek, az a föld
magyar.
- Megváltozott 1956 óta nemcsak a kelet, de a nyugat világképe
és szemlélete is. Azok, akik Nagy Imréről még úgy vélekedtek, hogy Ő
is csak olyan kommunista, mint a többi, akik addig el sem tudták
képzelni, hogy valaki egyszerre lehet kommunista és hazafi,
kommunista és reformátor, Dubcekről vagy Gorbacsovról már egészen
másként gondolkodtak vagy gondolkodnak. Azok, akikkel még el
lehetett hitetni - és nem utolsó sorban az olyan kommunista pártokra
gondolok, mint az olasz, de elég széles nyugati tömegekre is -, hogy
Budapesten egykori fasiszták, Hitler utolsó csatlósai ragadtak
nosztalgiából vagy hálátlanul fegyvert a felszabadítóikkal szemben,
azok rájöttek, hogy 1956 után Középkelet-Európában a demokrácia első
kivívói - ha csak rövid napokra is - a magyarok voltak. Ennek a
demokráciának újak és hosszú életű reményekkel teljesek a kilátásai.
De gyorsan elhervadhatnak a zsenge hajtások. A gyász mai ünnepnapját
holnap gyászos hétköznapok követhetik akkor, ha a születő
demokráciának gyengék a társadalmi, a gazdasági, a szociális
alapjai.
- Nagy Imre és mártírtársai lettek légyen bár kommunisták, nem
kommunisták vagy antikommunisták, nem olyan Magyarországért adták az
életüket, és a túlélők sem olyan Magyarországért vettek részt a
forradalomban, ahol a máris többmilliónyi szegények még szegényebbek
lesznek, s ahol pöffetegen hivalkodhatnak a könnyű pénzszerzés
ügyeskedői. Márpedig ez a veszély fennáll, ki tudja, nem ez-e a
legnagyobb veszély? De hogyan teremtsünk társadalmilag is igazságos
demokráciát? Olyant, ahol az erőseket korlátozzák és a gyengéket
védik a szociális berendezkedés törvényei, hogyan vegyünk részt ifjú
demokráciaként a világgazdaság könyörtelen futóversenyében, ha egy
csődtömeg púpjával a hátunkon indulunk, és mindjárt a
nekiiramodásnál ólomsúlyok nehezednek a lábunkra? (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 19:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (39. rész) - Méray Tibor
|
- Az a Nyugat, amelyik 1956 előtt elnökeinek és
külügyminisztereinek hivatalos nyilatkozataiban a felszabadításnak,
a kommunizmus visszagöngyölítésének, a szakadék széléig sodrásának a
politikáját hirdette a magyarok felé és nemcsak a magyarok felé,
amelyik 1956-ban rádióján keresztül uszított a túlságosan mérsékelt
Nagy Imre ellen, a végveszély bekövetkeztekor hagyta, hogy ne a
kommunizmus, hanem mi zuhanjunk a szakadékba, a kisujját sem
mozdította értünk. Az a nyugat, amelyik az utóbbi két évtizedben
királyok, királynők, államelnökök, miniszterelnökök látogatásai vagy
meghívásai alkalmával melegen szorongatta annak a kezét, aki Nagy
Imre és minden 1956-os mártír kivégzésének legfőbb budapesti
felelőse volt, s amelynek gazdasági szakemberei versengve tömték e
garázda vezetésnek a zsebébe a dollármilliókat, megfeledkezve
azokról az elemi biztosítékokról is, amelyeket saját, legegyszerűbb
állampolgáraitól is megkövetelnek, arról, hogy kinek adják a
hiteleket, van-e rájuk fedezet és mire használják fel őket, az a
Nyugat elgondolkodhatnék azon: vajon csupán a magyar nép adósa-e
neki, nem adósa-e ő is valamelyest ennek a népnek?
- Nincsenek túlzott illúzióink. Tudjuk, hogy a világhatalmak
vetélkedéseiben, a világbankok hideg könyveiben nincs olyan rovat,
hogy hála, és kevés a súlya ennek a 301 kopjafának is. De a nyugati
vezetőknek is tudniuk kell, hogy országaik nagyvonalúsága nélkül nem
lesz itt virágzó gazdaság és virágzó gazdaság nélkül nem lesz igazi
és tartós demokrácia. Maguknak is segítenek, ha nekünk segítenek.
- Szóljon utolsó szavunk arról, azokról és azokhoz, akikről s
akikhez elsőként kellett volna fordulnunk. Emlékezzünk Nagy
Imrénéről, született Égető Máriáról, erről a nagyszerű asszonyról,
akit nem fakósága, hanem erős egyéniségével együttjáró, s vezető
körökben olyannyira szokatlan szerénysége tett jóformán
láthatatlanná férje mögött, aki egy életen át állt töretlenül
mellette, és haláláig hordta érte a gyászt, s akinek a ma temetendők
özvegyei közül egyedül nem adatott meg, hogy megérje ezt a napot. Ha
van túlvilág, akkor Maca néni ma ott van, ahol mindig is volt: a
férje, Imre bácsi oldalán. Emlékezzünk Jánosi Ferencre, aki
református lelkészként kezdte pályáját, s aki igazából sosem volt
politikusi alkat; akit azért kevertek bele Nagy Imre perébe, mert a
veje volt, aki főként azért sínylődött évekig börtönben, lett ott
olyan beteggé, hogy fiatalon, alig néhány évvel élte túl a
szabadulást. S hadd forduljak hozzátok, Zsóka, Imre bácsi egyetlen
leánya, János, Zsóka férje és Maca néni támasza a magányban, és
felétek, unokák, Kati és Ferkó, akiket még akkor láttam, amikor a
nagyapjuk büszkén sétáltatta őket, (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 19:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (40. rész) - Méray Tibor
|
házastársaitok és a dédunokák, akik 30 év óta, vagy születésetek óta
otthontokból kiűzetve, javaitokból kiforgatva, örökségetektől
megfosztva, a társadalomból kirekesztve úgy hordtátok a homlokotokon
azt a szégyenfoltot, hogy Nagy Imre családja vagytok, mint zsidók a
sárga csillagot. S akik egyetlen egyszer sem hajtottátok meg a
fejeteket az üldözők előtt, akiknek minden megszégyenítő kísérletre
a megvetés volt a válaszotok, akiknek sem az elrabolt édesapát,
nagyapát, sem az elrabolt 30 évet vissszaadni nem lehet. A gyászolók
között a többi családok tagjaival együtt ti hordjátok a legnagyobb,
a gyógyíthatatlan sebet. Legyen ír a sebre az, hogy ma osztozik
gyászotokban 15 millió magyar és az egész civilizált világ. Legyen
ír az, hogy Nagy Imre neve, amíg magyarok élnek a földön, e nép
hálájában és emlékezetében halhatatlanul, kitörülhetetlenül élni
fog - mondta végezetül Méray Tibor. (folyt. köv.)
1989. június 16., péntek 19:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (41. rész) - Kopácsi Sándor
|
Méray Tibor után Kopácsi Sándor, Budapest egykori
rendőr-főkapitánya, a Nemzetőrség országos parancsnokának helyettese
búcsúzott Nagy Imrétől.
Az elmúlt 14 évben sok emigráns társammal együtt e nap
eljöveteléért harcoltam. Tudtam, éreztem, hogy az 56-os forradalom
kivégzett vezetőinek és harcosainak a sírját nem lehet megkerülni,
ha a nemzet túl akar lépni azon a szakadékon, amelybe a sírba
eresztők taszították áldozataikat és az országot. Tudtuk, nemcsak a
végtisztesség, de a történelmi igazságtevés napjának is jönnie kell.
- Maléter Pál az 1958-as júniusi tárgyalás egyik szünetében azt
mondta: ,,Sándor, te valószínűleg életben maradsz. Eljön számodra is
az igazi nagy tanúságtétel ideje. Ne feledd: Tököl, Sashalom, Gorkij
fasor, Fő utca és...,, Igen, a tőrbecsalás helyétől az utolsó
állomásig: Kozma utca, kisfogház udvar, a gyalázatos kivégzés
színhelyéig. Most eljötten feleségemmel a tanúságtevésre. Megbékélt
szívvel, bosszúvágy nélkül, a változás reményét hordozó
Magyarországra, hogy tisztelegjek a mártírok emberi és politikai
nagysága előtt, amikor az ország templomaiban megkondulnak a
harangok. Őértük, akik életüket adták az ország megújulási
eszméjéért, akik tudatosan vállalták az áldozatot a nemzet
jövőjéért. Most itt állunk és fejet hajtunk az ismeretlen
szabadságharcosok jelképes koporsója, halálba küldött
vádlott-társaim, Nagy Imre miniszterelnök, Maléter Pál honvédelmi
miniszter, Losonczy Géza államminiszter, dr. Szilágyi József, a
miniszterelnök titkára és Gimes Miklós újságíró koporsója előtt.
- Hiszem, hogy Nagy Imre politikai programja és végakarat támadt
fel ezen a napon, és ez az, ami kivezetheti országunkat a válságból.
Az újrakezdés, a megújulása, az életakarat programja.
Június 16-át az, 56-os forradalom és szabadságharc
gyászünnepének tekintjük, melynek a megbékélés napjává kell
magasodnia. A bűnbak-keresés és a bosszúállás helyett a megbékélés
szellemére, társadalmi békére van szükség. Ez nemcsak nemzeti érdek,
de ezt követeli egyre növekvő hírünk, nevünk is a világban. Miért ne
a magyar nemzet legyen ebben is példamutató, amely oly elszánt és
nagyvonalú tudott lenni forradalmaiban, jelesül az 1956-os októberi
napokban is.
A család akarata, hogy Nagy Imre a 301-es parcellában, az
egyszerű szabadságharcosok között találjon végső nyughelyet. Jelképe
ez annak a szolgálatnak és áldozatnak, amelyet a magyar népért, a
jövőért hozott. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 19:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (42. rész)- Kopácsi Sándor
|
Ezt az összeforrást fejezte ki az a lány - akit a Széna téri
csoportban ,,vadmacskának,, neveztek és aki most Izraelben él -,
amikor az elmúlt évi párizsi jelképes temetés napján fát ültetett
Jeruzsálemben, Jad Vasemben, az Igazak Kertjében Nagy Imre és
Maléter Pál emlékére. Ezeket a fákat pár hónappal ezelőtt szentföldi
zarándok utamon láttam, ahogy élnek, lombosodnak és terebélyesednek.
Harmincegy év a búcsú hosszú folyama volt. Imre bácsi
Megértük,
hogy eszméid és magatartásod a magyar történelem példájává
magasztosult. Harcostársaiddal körülvéve nyugodjál békében
(folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 19:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (43. rész) - Lőcsei Pál
|
Szilágyi József sírjánál Lőcsei Pál újságíró - aki 1956 után
maga is hosszú börtönbűntetésre ítéltetett -, a Magyar Tudományos
Akadémia Szociológiai Intézetének nyugdíjasa mondott búcsúszavakat.
Szilágyi József koporsóját mindmáig az ellene elkövetett bűnök
átláthatatlan sötétsége borítja - mondotta. Jogi képzettségével
hozzájárulhatott volna a törvényalkotás és a tövénykezés európai
ihletésű új rendjének felépítéséhez. Felnőttként szerzett tudásával
részese lehetett volna a mezőgazdaság műszaki korszerűsítésnek.
Férji hűségével, odaadó gondoskodásával támasza lehetne ma is a
hozzá mindenben méltónak bizonyult, megfáradt feleségének.
Szilágyi József sem maga, sem mások által nem ártott senkinek, s
a napokig győztes forradalomtól semmivel sem kapott többet, mint az
ország bármely tisztességes, bűntelen polgára, szabadságjogokat és
lehetőséget az emberhez méltó élet elkezdéséhez. Mégis vesztőhelyen
végezte életét, mert vizsgálati fogsága idején vallatóinak,
politikai terrorpere során pedig, vérbíróinak szemébe vágta a teljes
és tiszta igazságot a magyar forradalomról, annak külhatalmi
leveretéséről és a szovjet fegyveres erők segítségével összetákolt
bábállam bűneiről.
- Szilágyi József tiszta fogalmakban gondolkodott, s úgy is
beszélt. A szovjet hadsereg november 4-én elkezdett intervenciója -
az ő szóhasználatában - nem internacionalista segélynyújtás volt,
hanem hitszegő támadás, katonai agresszió a törvényes magyar kormány
és a magyar nép ellen. A forradalom magas állású dezertőrjeiben ő
nem a munkás-paraszt kormányt, hanem a hazaárulók egy maroknyi
csoportját látta. A népbírósági különtanácsot sem az
igazságszolgáltatás letéteményesének, hanem a jogi köntösbe
öltöztetett bosszú, a politikai ellenféllel való leszámolás hitvány
eszközének tekintette. Bátor szókimondásának előzményei pontosan
követhetők ifjúkori közéleti szerepléseiben is. Már ifjú
joghallgatóként teljes nyíltsággal állt ki a nagybirtokok
felosztásáért. Nem hátrált meg az irredentizmus mindent elborító
áradata elől sem, hivatásos politikusokat megszégyenítő
bölcsességgel figyelmeztetett: a hitleri birodalom kezéből kapott
területi revízió szerencsétlenséget hoz az országra.
Szilágyi József 41 éves korában életét áldozva mondott ítéletet
a XX. századi Európa nemzeteket és népeket pusztító szégyentanáról,
a sztálinizmusról és a sztálinizmus uralmát 1956. november 4. után
Magyarországon visszaállító bűnszövetségről. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 19:54
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség nagy Imrének (44. rész) - Lőcsei Pál
|
Ha politikának nevezhető mindaz, amellyel az utóbbi 50 évben a
magyar nemzetet, a magyar társadalmat kormányozták, az tízszeresen,
sőt százszorosan idegen volt Szilágyi József szellemi alkatától.
Nála erélyesebben ugyanis senki sem vetette meg, és el nem
utasította azt a politikát, amelynek kelléktárában kiemelt szerepe
volt - és sajnos még mindig van és lehet - a tanknak és a
vízágyunak, a hazugságnak és népcsalásnak, az ármánynak és
szószegésnek, a tárgyalóasztalok alá rejtett tőrnek és méregnek.
Ugyanakkor alkati adottsága, alaptermészete volt Szilágyi Józsefnek
az a másik, ma még csupán pozitív utópiának számító politika, amely
őszinte és jóhiszemű, bizalmat előlegező és követelő,
igazságtudatában szilárd, de mindig erőszakmentes, a szegényekről,
az elesettekről, a közügyekbe beleszólni képtelenekről soha meg nem
feledkező. képtelenekről. Ez a politikai eszmény indította el az
ifjú joghallgatót közéleti pályáján, s ehhez tért meg pár éves
úttévesztés után, ennek jegyében vállalta és szenvedte el a
vértanúságot hazája és népe boldogulásáért.
- A nagyhatalmi kapcsolatok óvatos elmozdulása egy merőben új,
magasabb rendű kapcsolatrendszer felé - keserves évszázadok után -
talán először teremt kedvező külső feltéleket Magyarország
felemelkedéséhez. Ezt a nagy történelmi alkalmat csak akkor
sikerülhet megragadnunk, ha mind a hatalom, mind pedig az ellenzék
felelős vezetői megértik, átérzik a Szilágyi József által
megszemélyesített politikaeszmény lényegét, és kölcsönös jó
szándékkal felemelik a mindennapi politika gyakorlatát a
tisztességes, emberi foglalkozások színvonalára. Szilágyi József,
megrendítően tiszta mártíriumával együtt, évezredes hagyományokkal
szakító magasztos politikaeszményt hagyott ránk, emlékeztetve
bennünket: nincs nemzeti és társadalmi megújulás a politikai erkölcs
megújhodása nélkül - mondotta Lőcsei Pál. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 19:59
|
Vissza »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (45. rész) - Forgács Ferenc
|
Miután a végére értek a kivégzettek névsora felolvasásának,
,,1956 minden hősi halottja és mártírja,, előtt tisztelegtek. A
fáklyatartók minden fáklyát kioltottak, majd az ismeretlen
forradalmár üres koporsóját Nagy Imre koporsója mellé vitték. Itt
Forgács Ferenc (Politikai Foglyok Szövetsége) mondott először
beszédet.
- Búcsúzni jöttünk a nemzet mártírjaitól, akik életüket áldozták
fel a magyar szabadságért és a hazáért. Az 1956-os forradalom fénye
bevilágította nemcsak hazánkat, hanem az egész világot is. Öröm és
kétségek között élt a nemzet, de sajnos az öröm rövid ideig tartó
volt. A forradalmat brutálisan felszámoló sztálini gépezet nem
ismert kegyelmet. Harminchárom év választ el bennünket a véres,
tragikus eseményektől. Ma is elevenen él bennem börtönéveim napja,
és a halálos cellákban eltöltött 11 hónap, ahol mindnyájan vártuk
kivégzésünk napját.
- Ez idő alatt nem egy drága barátomnak voltam utolsó utitársa,
akiknek, átötelve őket, mondtam egy utolsó isten hozzádot. Egy sem
volt köztük gyáva. Mindegyik bátran ment élete utolsó útjára,
ahonnan soha többé nincs visszatérés. Mindnyájan elbúcsúztak
szeretteiktől, és fennhangon kiáltották a rideg börtönfalak között
döbbentesen ható szavakat: a hazámért halok meg
Mártírhalált halt
bajtársaim szavai hagyatékként maradtak ránk, melyek köteleznek
bennünket, elsősorban arra, hogy méltó búcsút vegyünk tőlük. Búcsút
vegyünk a Nagy Józsefektől, a Szabó Lajosoktól, Bárány Jánosoktól,
Angyal Istvánoktól és Szirmai Ottóktól és a többi sok száz magyar
kivégzett bajtársunktól. A ránk maradt utolsó hagyaték másodsorban
kötelez bennünket e búcsúperceinkben arra, hogy azt az örökséget,
amit nekünk átadtak, tovább folytassuk, és vigyük mindaddig, míg
hazánk egy közös kibontakozás reményében újra nem lesz teljesen
független és szabad. Itt, az emlékmű alapköve előtt, a Magyar
Politikai Foglyok Szövetsége nevében esküszöm, hogy folytatjuk a
veletek közösen megkezdett utat. Kérem a jó istent, adjon számotokra
örök békét ebben a 301-es parcellában, ahol a hóhérkezektől
megszabadulva jeltelen sírokban álmodjátok örök álmotokat a
szabadságról és a nemzetről. Ígérjük, hogy a szabadságban újraépülő
nemzet mindig őrködni fog békés álmotok felett. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 20:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (46. rész) - Fónay Jenő
|
Ezt követően Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Szövetségének
elnöke mondott búcsúszavakat.
- Október 23. 1848 óta nemzetünk történelmének legfényesebb
csillaga. Feltámadott a tengernyi nép. Megunta jármát, az utcára
ment, a térre ért, semmibe vette a hírhedt elnyomót, s az
újságfáklyák lángjainál követelte a kormányba Nagy Imrét. Fénylett a
nap. Sugárzott a rengeteg felszabadult arc, győzött a szent nagy
akarat. Megtisztulva az annyiszor elátkozott múlt minden sötétjétől
ölelkezett végre a magyar. Az új miniszterelnök már Imre bácsi lett.
Maléter ezredes, a Palink, mire visszaérkezett a házba, már ő volt a
honvédelmi miniszter. Gimes a mi Miklósunk lett, Szilágyi a Józsink,
és a gondos Losonczy a Géza bátyánk, szinte percek alatt. Ezek a
felejthetetlen hősök, akik megteremtették az új világ alapjait, akik
elsöpörték Imre bácsi útjából az akadályt, már csak a féltett rendet
vigyázták, hogy boldoguljon, független és szabad legyen az ország.
Azonban nem is titokban egyre gyűlt a vész azon a novemberi első
vasárnapon, bizonyítva, hogy nekik nem ünnep az ünnep, újra
berontottak a félelmetes erők, s lánctalpaik alá gyűrték a
felszabadulást. S ha ezzel vége lett volna, ha akkor ember marad az
ember, ma nem lennénk itt, a temető sarkában. A gyűlölet sötétje
újra bizonyított. Annyi korábbi szenvedés és vér után újra bitóra
küldte a legjobbakat, elárulva a tiszta és szent ügyet, gondolatot
és minden jobbító akaratot. Három évtizeden keresztül barangoltunk,
a bebádogozott ablakok sötétjébe kényszerítve mindent, ami szép
volt, ami jó, mindent, ami a magyar föld talajából táplálkozott. De
talán mégis megérlelt valamit az idő. Talán az elhantoltakból, drága
mártírjainkból fakadt ki a mag, mintha újra ölelkezni kezdene valami
békességes szándék, valami jobbító akarat. Búcsúzunk. Végső búcsút
veszünk most már. Imre bácsi, Palink, Miklós, Józsi és Géza bátyánk
eleresztjük kezeteket, kérve, adjátok át nekik a szeretet most, hogy
visszamentek hozzájuk. Imre bátyánk, kérlek, fogd meg ott lenn a
kezüket, s úgy add át eskümet: esküszünk, hogy soha nem felejtünk,
hogy nem állunk meg addig, amíg tisztán nem ragyog ,56 és az
áldozatok csillaga. Szorítsd őket magadhoz, ahogy mi és a nemzet
zárt szívünkbe mindannyiótokat. A magyarok istene vigyázzon rátok és
ránk. S az emlékmű, melynek most leraktuk az alapjait, hírdetni
fogja hálás népünk szeretetét és a felejthetetlen áldozatok
dicsőségét. Most már nyugodjatok békében. Isten veletek. Éljen szép
hazánk, az oly régóta álmodott független és szabad Magyarország.
Búcsúzom tőletek, drága bajtársaim. Úgy, ahogy ti búcsúztatok tőlünk
ott fenn a fogház-golgotán. (folyt.köv.)
1989. június 16., péntek 20:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végtisztesség Nagy Imrének (47. rész)
|
Fónay Jenő beszédét követően lerakták a jövendő emlékmű
alapkövét. Az emlékmű pályázati terveit a Budapest Galériában
október 23. és november 4. között állítják majd ki. Ezután külön
egyházi szertartáson búcsúztak Szegedi Flóriántól, Czakó Andrástól,
Kósa Páltól és Szelepcsényi Istvántól, akik még jeltelen sírokban
nyugszanak. Végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát
mondtak, és megáldották a 301-es parcellát.
A szertartás befejezéseként a Szózat hangjaira Nagy Imre, Gimes
Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és az ismeretlen
forradalmár koporsóját egyidejűleg engedték le a sírgödrökbe. A
behantolás után a sírokat e lborították az emlékezés, a kegyelet
koszorúi, virágai. Ezzel befejeződött a méltóságteljes,
fegyelmezett, békés kegyeleti ünnepség.
1989. június 16., péntek 20:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
" - Vass László vagyok Győrből, a 21-768-as telefonról. 18 fok van Győrben. Köszönöm.
- Budapest, 2o, Győr 18, Pécs 17, Miskolc 17, Kecskemét 18.
- Halló, Jó napot kivánok. A telefonom: 1-683-153. legyenek szivesek, ha valamit nyertem, akkor legyenek szivesek visszahivni.
- Budapesten most 18.5 fok van, és a budaőrsi állomáson pedig 18.8 fok van. Viszont hallásra. 683-53 a telefonom.
- Jó napot kivánok. Kaposvárról Vecseo Mihályné vagyok. A nagykanizsai időjárásjelentéssel kapcsolatban: 16.7 a hőmérséklet. Köszönöm, viszont hallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|