 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az FKgP Nagybudapesti Intéző Bizottságának közleménye
"Dr. Habsburg Ottó
személye objektív, valamennyi párt érdekein felül áll; a magyar
helyzetet évtizedek óta jól ismeri, és az Európai Parlamentben
következetesen küzd hazánk érdekeiért; végül olyan nemzetközi
tekintélyű és befolyású politikus, aki - szerintünk - a
legalkalmasabb arra, hogy hazánkat visszavezesse az európai népek
családjába."
Deutschlandfunk:
Jelentés a kongresszusról
"Horn Gyula külügyminiszter, az ülés elnöke a szavazatok
kiszámlálása után kimondta az új párt, az MSZP, a Magyar Szocialista
Párt megalakulását. Magnetofonról azon nyomban felcsendült a
himnusz. A küldöttek fellélegeztek, azt hitték legalábbis, ha az
öthatodos többséghez tartoztak, hogy jó munkát végeztek és túl
vannak a kongresszus nehezén. A sajtó, mint egyfajta győzelmi
jelentés tette közzé az új, már nem kommunista magyar kormánypárt
megalakításának hírét."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Nemzetközi tanulmány készül a pécsi válságövezetről - Magyar- NSZK-luxemburgi együttműködés a fejlesztésre
|

1989. október 9., hétfő - Pécs térségének gazdasági fejlesztésére készítenek nyugati tapasztalatokat hasznosító tanulmányt az elöregedett iparszerkezet okozta válság megoldásához. A magyar-NSZK műszaki-tudományos kormányközi munkatervben is szereplő úgynevezettt ,,projekt,, a régió rejtett innovációs lehetőségeinek feltárását, a korszerű gazdasági szerkezet tervezésének és kiépítésének tudományos megalapozását szolgálja. A nemzetközileg alkalmazott módszert magyar viszonyokra átültető program az Észak-Rajna-Wesztfáliai Műszaki Egyetem Európa-Politikai Intézete, a Luxemburgi Népesedési és Politikai Tanulmányok Intézete, valamint a Kopint-Datorg Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet együttműködésével valósul meg. A munkába bevonják a Gazdasági Kamara, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja, a Pécsi Tudományegyetem és a megyei tanács szakembereit is.
A Baranya megyei tanácson megtartott előkészítő tárgyalást követően az NSZK-beli intézet vezetője, dr. Winfried Böttcher professzor, a luxemburgi intézetet képviselő dr. Gaston Schaber professzor és a Kopint-Datorg Európai Közösségek Osztályának vezetője, dr. Sirola Miklós tájékoztatták az MTI munkatársát. Elmondták, hogy a régió ,,átvilágításához,, nemzetközileg összehasonlítható adatokat gyűjtenek a népesség helyzetéről, képzettségéről, foglalkoztatottságáról. A legkisebb gazdasági egységek, a családok körülményeiből kiindulva elemzik a terület gazdasági helyzetét, és dolgozzák ki fejlesztésének stratégiáját. Arra keresik a választ, hogy hol és milyen ágazatok, tevékenységek megszüntetésére, illetve telepítésére van szükség, s feltárják a válság felszámolására mozgósítható tartalékokat is. A projekt már számos európai krízis-övezet hasonló jellegű problémájának megoldását segítette. Tapasztalataik szerint a válságból mindíg van kivezető út, de a nehézségeket szépítés nélkül kell felmérni, s az állam, a munkaadók és a munkavállalók konstruktív vitájában születhet alkotó kompromisszum. Az egy éven belül elkészülő tanulmányterv a térség gazdaságfejlesztésének irányaira vonatkozóan konkrét javaslatokat is megfogalmaz. (MTI)
1989. október 8., vasárnap 15:28
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|