|
 |
 |
 |

Pontot tettek a Varga-féle telekügy végére - A tanácstagok kiálltak a Komárom Megyei Tanács elnöke mellett
|

1989. október 4., szerda - A Komárom Megyei Tanács zárt ülésen foglalt állást Varga Gyula megyei tanácselnök etikai ügyében. A tanácselnököt ugyanis többen - egyének és különféle szervezetek - azzal vádolták meg, hogy hivatali pozícióját kihasználva, még 1987-ben olcsón juttatta egy nagyértékű tatai telekhez fiát. Különféle sajtóorgánumok foglalkoztak az elmúlt hónapokban ezzel az üggyel.
A bejelentések alapján vizsgálatot indított a Belügyminisztérium, a Legfőbb Ügyészség és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. Valamennyi fórumon azt állapították meg, hogy Varga Gyula nem követett el törvénysértést, jogtalan előnyre nem tett szert a telekvásárlással kapcsolatban sem maga, sem a fia javára. A telek eladását a Tatai Városi Tanács annak idején a szabályoknak megfelelően nyilvánosan meghirdette, értékének megállapításába független szakértőket vontak be. Az MSZMP Komárom megyei etikai és fegyelmi bizottsága viszont elmarasztalta Varga Gyulát az üggyel kapcsolatban, azzal az indokkal, hogy noha a tanácselnök törvénysértést nem követett el, magatartása etikátlannak minősíthető, s ezért ,,szigorú megrovás,, pártbüntetésben részesítette. A bizottság egyben javasolta a megyei tanácsnak, hogy vizsgálja meg: Varga Gyula követett-e el a telekvásárlás kapcsán funkciójával összeegyeztethetetlen cselekedetet. A testület a vizsgálat megindítását, az összeférhetetlenségi indítványt egyhangúlag elutasította, azt alaptalannak minősítette. Úgy foglaltak állást, hogy Varga Gyula az ellene felhozott vétségek egyikét sem követte el, magatartásában kifogásolnivalót, etikátlanságot nem találtak. A 46 tanácstag mindössze egyetlen ellenszavazattal hozta meg döntését. Általánosságban úgy ítélték meg, hogy Varga Gyula megvádolásában a napjainkra jellemző vezetőellenes hangulat jelentős mértékben közrejátszott. Kifejtették azt is, hogy a maguk részéről véglegesen lezártnak tekintik a hónapok óta húzódó telek-ügyet. (MTI)
1989. október 4., szerda 13:41
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|