|
|
|
|
- A peresztrojka esélyei - 1. folyt.
|
Egy konszenzus létezett arra vonatkozóan, hogy a szisztéma megmentése érdekében bizonyos reformokra szükség van, viszont abban a pillanatban, amikor ezek a reformok intézmény és káderpolitikai konzekvenciákat vonnak magukkal - például azáltal, hogy a hatalmas bürokratikus gépezetből valamit lefaragjanak -, abban a pillanatban a vélemények megoszlanak. Másképp kifejezve abban a pillanatban, amikor hivatali és hatalmi pozíciókról van szó, abban a pillanatban a dolog komolyra fordul, s a bürokrata gépezeten belül és az érintett személyek részéről óriási ellenállás keletkezik, indul meg mindenfajta reformmal szemben. Bizonyos határokig - mint a magyar példa igazolja - lehetőség van reformokra, de vannak szent tehenek, a szisztéma határkövei, amelyeket nem lehet feláldozni, tehát az alfa és omegája ennek a szisztémának a párt vezető szerepe. Magyarországon a párt abszulút és kizárólagos vezető szerepéről már régen nincs szó. A pártapparátus, a káderigazgatási rendszer azonban még fennáll, habár egyre több szó esik ennek reformjáról, sokan a teljes felszámolását követelik. Balla Bálint berlini szociológust kérdeztem, mennyiben befolyásolja a folyamatban levő politikai átstruktúrálódás a káderigazgatás jövőjét, lehet-e számolni radikális reformokkal? - Ez kettős folyamat. A régi hatalmat nagyrészt a személyzeti állomány vonalán a káderigazgatás tartotta és segítette stabilizálódni. Ha most a hatalom átstruktúrálódásáról lehet beszélni, méghozzá egész jelentős, alapvető átstruktúrálódásáról, ez egyrészt feltételezi azt, hogy a régi sztálini, rákosista, sőt kádárista káderigazgatásnak a keretei, a nómenklatúra-rendszer fellazult, másrészt ez a hatalmi átstruktúrálódás megkívánja azt, hogy a káderrendszer utolsó maradványai, azaz a párturalom monopol jellegű hatalomigénye személyzeti vonalon ennek az utolsó maradványai is megsemmisüljenek. (folyt.)
1989. október 2., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|